RDH Blog - RSS 2.0A Somogyi Zoltán cikk kommentjeiben Jógáborral volt egy levélváltásunk arról, hogy kell-e az intézményesült civil világ ebbe a kultúrába, vagy elegendő a baráti körökre épülő informális vagy akár az egyéni szintű útkeresés.
Jógábor kifejezetten kultúra idegennek minősítette azt, hogy e földteke ezen tájékán civil érdekképviseleti sikereket keresünk. Azzal érvel, hogy az a csomag egy angolszász kultúrában élő emberi viselkedés ami itt soha sem volt honos és talán ezért ma sem találunk érdemben ilyesmit.
Tulajdonképpen ez igaz.
Csakhogy a rendszerváltás után a kelet európai alkotmányok sorra lemásolták a nyugati demokrácia némely kereteit, mit sem törődve azzal, hogy a demokrácia szubjektív feltételei nincsenek meg errefelé.
Egy angol barátom azt mondta, hogy hihetetlen, ami Kelet Európában lezajlott. A nagy orosz medve sok-sok földi java landolt kb. 50 ember kezében. Ezeknek a klánoknak erősebb magánhadserege van, mint az állami. Bár mellesleg ,azért a biztonság kedvéért , az állami hadsereg is az övék.
Nálunk nem ennyire látványos a történet, de azért a pártokrácia céljai ezek.
A közérdek helyett inkább az orosz modellt követi a FIDESZ – MSZP nagykoalíció, azaz a civilgyilkos zsákmányszerző modellt.
Ha napirendre akarom tűzni a demokrácia azaz a belakott, az élhető demokrácia irányába mutató kultúraváltás ügyét, tényleg beleütközünk a kultúra adta korlátba.
Konyhanyelven szépen megfogalmazta ezt Somogyi Zoltán, de a nemzetközi kultúra összehasonlító vizsgálatok is jó nagy kérdőjeleket hagynak ezen a területen.
Milyen legyen egy kudarcfélő attitűdöket élő, egy nem humánorientált, egy szélsőségesen individualista, egy bizonytalanságtűrő nép demokráciája? Bármelyik miatt lehetne kupleráj, de az hogy mi szinte mindegyikben dobogós helyen végeztünk, így különösen komoly kihívás újragombolni a nemzeti identitásbéli kereteket. Akkora kihívás, hogy felületes próbálkozásokkal szerintem nem is lehet. Ha személyesen valaki nem áll neki önismereti munkának, nem néz körül a világban, nem kezd el dolgozni önmagán, akkor esélytelen kitörni ebből a kulturális kelepcéből. Igaza van Jógábornak, hogy ez a belső mű történet egy egyéni út. De abban nincs, hogy a civil intézményességeknek nincsen ebben dolga. Itt ebben a kultúrában 10-15 olyan mozgalmat ismertem meg, amelyek segítik ebben a munkában az egyént.
Paradoxnak tűnhet, hogy a személyiségfejlesztés hatáskörébe utaljuk a kultúraváltás, azaz a nagyrendszert meghatározó keretek megváltoztatásának az ügyét, hiszen az egyik madártávlatból vizsgálható térkép, a másik meg mikrovilág. Mellesleg posztmodern, vagy akár japán nézőpontból ez természetes.
Amikor 12-16 éves koromban találkoztam azokkal a diákmozgalmakkal, amelyek a korosztályom aktív rétegét (szélsőségesen szűk rétegét) azzal abajgatták, hogy miként működjön az iskolák körüli állampolgári önszerveződések kultúrája, akkor is tapasztaltuk, hogy a mozgalmainkon kívüli világban ez az egész egy csodabogár akármi.
Gyakorlatilag a Gazsó féle 85-ös oktatási törvény okozta hullám, a rendszerváltás mint egy akkor még nagy kulturális váltásként elképzelt folyamat kifejezetten egy húron pendült ezekkel az alternatív szocializációs modellekkel.
Meglehet, hogy mi magyarok nagyon jók vagyunk abban, hogy egy-egy kis világban egészen komplex, akár autonóm világképpel körülhatárolt szocializációs modelleket állítsunk elő. Ez járhat sportsikerekkel, vagy csúcsminőségű rálátással a tudományos kérdésekben.
Csakhogy, amennyiben ez nekünk akár erősségünk is lehetne…
akkor tegyük fel magunknak azt a kérdést, hogy megehetjük –e, hogy kitagadjuk, eltiporjuk, megsemmisítjük ezeket a közösségiséget?
Ugyanis a civilgyilkos zsákmányszerző pártokrácia ezt teszi. Nem értéket lát ezekben, hanem ellenséget.
Nem a kultúraváltás ügyben tudással rendelkező szakembereket/civileket lát, ha ezekre néz, hanem feketelistát készített ezekről és 98-tól 5-6 év alatt belefojtotta ezeket a forráshiányba. Szinte írmagjuk sem maradt.
Kommentek