Hungarian Participation Democracy's Ghost.

I have been a community development social worker and NGO activist from 1988 until 2007 back in Hungary. I am using the democracy development single issue movement points of view to let people understand the current affairs. During the first 7 years I wrote nearly 1000 articles about employment, democracy development, agriculture NGO situation. After this election I decided I turn my blog to English.

Kommentek

RSS Feedek

RDH Blog - RSS 2.0 hírcsatorna

Az interdiszciplináris tanulási kihívás a születés körüli teendőkről

2009.08.13. 14:20 :: Saman

Amikor az index kitette a születésről szóló cikket és néhány orvossal elkezdődött a felvetésekről szóló vita, már akkor elhatároztam, hogy megírom azt a történetet, ami felvetett kulcskérdésnek a háttere.

Az otthonszülés körüli anomáliák szemléltetésén túl volt egy világos kérdése a cikknek:
 
Sérti-e a gyermek harmonikus anya – gyermek kapcsolathoz való jogát az az orvosi -  kórházi gyakorlat, hogy nem helyezik mellre a megszületett gyermeket a születés utáni percekben?

Maga a kérdés egyértelműen interdiszciplináris alapú.

Egy jogérvényesülés körüli körülményt firtat, de nem egyértelmű, hogy ez a jog jogilag megfogható, például az ENSZ gyermekjogi egyezményben rögzített, tehát a hazai jogrend által érthető és akceptálható ügy, vagy a jogi diszciplína által nem körülhatárolt természetjog.

Dolgoztam jogvédőként gyermekjogi területen a Diákjószolgálati Csoportban, ahol egyetlen feltételt szabtunk az ügyfeleink számára: kérdés formájában fogalmazza meg a problémáját. A kérdéssel már lehet mit kezdeni. Akár jogi síkon lehet megnyugtató megoldást kikényszeríteni az életvilágban, akár arról van szó, hogy a jog által nem körülhatárolt új területet találtunk, amit ha az ügy fontos (vélhetően a harmonikus anya gyermek kapcsolat minősíthető fontos kérdésnek), fel lehet használni a szervezeti tanulás síkján.

Ha a hazai orvosi gyakorlat és hazai törvények nem tiltják a gyerek mellre tételét a születés utáni percekben, kérdés, hogy el lehet-e érni ezt egy-egy konkrét esetben vagy egy-egy konkrét szervezeti kultúra esetében. A második gyerekemnél nem lehetett ezt elérni.

Általánosan is felvethető a kérdés, kell-e lehet-e pontot tenni ennek a kérdésnek a végére, azaz kell-e egységesen szabályozni ezt a kérdést. Egy olyan témában, ami a tudomány számára letisztult sima ügy, de a gyakorlatban még nem szervezték meg technikailag az új tudományos eredmény elterjedését, ott már nem tudománynak van dolga, hanem az államigazgatásnak vagy a szakmai továbbképzésen és a szervezeti tanuláson keresztül a helyi gyakorlatnak.

Én élből ilyennek ítéltem meg ezt a kérdést, de az orvosképzésen átesett kommentelőim percepciója meggyőzött arról, hogy vissza kell lépni arra a síkra, hogy a tudomány által feltérképezett ügyről van-e szó.

Kiskamasz koromban vettem egy kutyát, és szerettük volna kiképezni. Akkoriban még nem volt rutinom abban, hogy egy szaktudás tényanyagát hogyan találom meg a könyvtárban és véletlenül rossz könyvet vettem a kezembe elsőnek. Ez csak félig igaz, mert elképesztő szerencsém volt, hogy általában a kutyák viselkedésével kapcsolatos igen olvasmányos könyvet sikerült kiválasztanom, Konrad Lorenztől az Ember és a kutya címűt. Annyira jó könyv volt, hogy elolvastam az összes Konrad Lorenz könyvet, sőt nyolcadikos koromra a könyvtárban található összes Csányi Vilmost is.

Lorenz veti fel a résztvevő megfigyelésre alapozott kutatásai nyomán azt, hogy létezik az állati viselkedés, például a falkavezér kiválasztása kérdésében egy bevésődési szakasz. Szerinte a lupus vérű kutyafajták a farkasokhoz hasonlóan egy 6 hónapos kor körüli pár napban képesek rögzíteni azt a kérdést, hogy kit tekintenek falkavezérnek. Ha valakinek van egy ilyen típusú kutyája, de abban az időszakban nincsen együtt a kiskutyával, előfordulhat, hogy mást választ a kutya és emiatt nem fog működni a kettőjük közötti kapcsolat abban a hagyományos értelemben ahogy például a munkakutyákat kiképzik. Az életpályához viszonyítva egy rendkívül rövid periódusban eldől egy hosszútávra akár a teljes életpályára kiható kulcskérdés. A másik híres Lorenz féle bevésődési kísérlet a tojásból kikelt szárnyasoknál, hogy náluk az először meglátott „hellyel közel” fajtárs méretű valami lesz az anyaszemély. Kulcsinger, hogy kit lát meg először a szárnyas, bár van egy másik kulcsinger is, a kikelés előtti napokban a hangokat már rögzíti a csibe – kiskacsa. Lorenz  több fajnál eljátszotta a „kacsamama – libamama” szerepet és egészen felnőtt korukig együtt élt „gyerekeivel”. A vadludai a szobából repültek ki reggelenként.

Csányi Vilmos már olyan etológiai kérdésekkel foglalkozik a „Gondolkodnak-e az állatok?” című könyvében, az emberi viselkedésben kimutatható hasonló kérdésekkel foglalkozik.

Konkrétan nem emlékszem arra, hogy nála olvastam-e hogy a születés utáni első percekben mellre kell tenni a gyereket, vagy később találkoztam ezzel, de társítottam hozzá, hogy ez az. A jelenség tudományos háttere egyértelműen ott van a könyvben. Arra a példára tisztán emlékszem, hogy az embernél is tetten érhetjük a bevésődési szakasz kérdést. Csányi a beszédtanulásról írja azt, hogy a beszédértés és beszédtanulás ügyben másfél – két és fél éves korunk között ott van egy nagyjából fél éves bevésődési szakasz, amikor a gyerek a körülötte előforduló nyelvet vagy nyelveket alapjaiban elsajátítja. Olyankor a később kínkeservesen megtanulható nyelvtan és alapszókincs különösebb nehézség nélkül rögzül. Itt is igaz, hogy ha ezt elmulasztjuk, annak súlyos következményei vannak.

Próbáljunk meg később egy fél év alatt ilyen szellemi teljesítményt felmutatni! Nem fog menni.

Lorenz a 60-as években publikálta ezeket a tudományos eredményeket, Csányi a nyolcvanas években. Azt gondolhatnám, azóta az orvos szakma esetleg találkozhatott ezeknek a kérdéseknek hétköznapi gyakorlatot érintő relevanciájával, de ha esetleg nem, akkor talán itt lenne az ideje tanulni a társtudományoktól.

Azt persze megértem, ha ellenáll általában a változásoknak a szakma, bár ezt attól még nem kell feltételeznünk, hogy néhány egyébként nem szülészként dolgozó orvos olyanokat kommentelt amilyeneket. Az már inkább ide vonatkozó tényanyag, hogy találkoztunk olyan kórházi gyakorlattal, ami gyakorlatilag kizárta a lehetőségét és megtagadta a szülők ez irányú kérését.

Meg kellene keresni, hogy hol akadt- el ez az ügy?

Létezik-e a tudomány számára, az orvos szakma számára ez a kérdésfeltevés: Van-e a szopóreflex kialakulása kérdésében annak jelentősége, hogy az első percekben mellre teszik-e a gyermeket?

Vizsgálta-e ezt az orvostudomány? Átment-e a humánetológia tudományterületről a bevésődési szakaszokról szóló ide vonatkozó tudásanyag az orvostudomány területére?

Ha itt akadt el a kérdés, akkor itt kell megvárni, amíg a tudomány malmai a saját diszciplínájuk szerint megcsinálják az „átadás – átvételt”. Kutatásokat kell ezesetben végigcsinálni.

Nem feltételeztem a cikk írásakor, hogy erről lenne szó. Ma sem hiszem.

Sokkal inkább el tudom képzelni, hogy egy alaposan megvizsgált kérdéssel állunk szemben, ahol nem bizonytalan a szakma, ha a tudományos rálátás oldalról nézzük.

 Azt inkább el tudom képzelni, hogy egy ennyire egyszerű „újítást” sem lehet bevezetni általánosan, mert a régi rutin az minden szervezeti kultúrában nagy úr.

Lehet, hogy konkrétan ennek a kórházi stábnak is papíron vagy továbbképzésben átadták már azt az információt, hogy a tudomány azóta rájött, hogy ennek a kérdésnek nagy jelentősége van, de ez a stáb nem tud elszakadni a steriltiás körüli szabályaitól – szokásaitól.

Gyakorlatilag az történt, hogy azonnal elvitték a gyereket megfürdetni és arra hivatkozva nem adták vissza, hogy megfürdetve már nem lehet.

Semennyire nem érdekelte őket, hogy ezt szülőként fontosnak tartom.

Amikor a kórházi rituálé szerint hozták a gyereket, akkor az aludt. A gyerekek akár az egész napot képesek végig aludni. A születés utáni percekben éberek.

Ha a tudomány számára tiszta válasz van erre a kérdésre, még egyáltalán nem biztos, hogy a szakmai gyakorlat számára megtörtént az  átadás – átvétel. El tudom képzelni, hogy valami baj van az elavult szakmai gyakorlatok bevezetése körül a kórházi kultúrában.

A rendszerváltás utáni szülészeti ellátás egy furcsa állapotba került. Mindkét esetben a kórházi főorvos volt a magán nőgyógyászunk, teljesen más volt a kórházi osztály szolgáltatása – marketingje. Az egyik kórház kifejezetten „felvilágosult” újításokat és emberközpontúbb szülési gyakorlatokat bevezető innovátornak mutatta magát, a másik kórház pedig hagyományos kórháznak.

Felmerül itt az a kérdés is, hogy a magán és közszolgáltatás együtt élése milyen hatással bír erre a kérdésre.

A kórházi szolgáltatás minősége, az ott bemutatott „vállalati filozófia” ugyanis egy piaci szolgáltatás marketingjének a része.

A gyerek harmonikus anya gyerek kapcsolathoz való jogát pedig attól függetlenül érvényesíteni kellene tudni, hogy tisztán piaci, tisztán állami vagy balkáni módon összekuszálódott egészségügyi ellátási rendszerrel állunk szemben.

Irányítási szempontból felmerül, hogy esetleg a hazai kórházi rendszer szervezeti tanulás ügyben irányíthatatlanná vált emiatt?

Azért nem szivárognak be a gyakorlatba tudományos eredmények, mert a helyi vezetők „magánügye”, hogy mely tudásokat emelik be a gyakorlatba és melyeket nem? Milyen szakmai felügyelet működik ezügyben a kórházi ellátás fölött?

Ez tisztán közügy. A mi bőrünkre megy az a játék, hogy rendesen működik-e a szülészet vagy nem.

Bármekkora hatalmi tekintély próbál territoriális agressziót prezentálni azügyben, hogy ne szóljunk bele a szakmai kérdéseikbe, mert az ő szakmájuk nem olyan, hogy laikusok beleszólhatnának, nem szabad bedőlnünk ennek az indulatnak.

Ebben az életvilágban sem működik elszeparálható módon a szakma világa és a társadalom. Egészen a politikai síktól a társadalmi szerződés síktól lefelé konkrét ágazati államigazgatási, szervezeti irányítási, szervezeti tanulási síkokig fel kell tennünk a kérdéseinket és türelmesen meg kell hallgatnunk hogy mit mondnak az egyes szereplők.

Kérdezzük, hogy mit mond Csányi Vilmos etológia tanszéke, mit mondnak a szülészet körüli tudományok képviselői, hol tart az Orvos Továbbképző Intézet, a Minisztérium, a jogalkotás, a helyi gyakorlatok érvényesülése vagy azok fejlesztése körüli munka.

Különösen a szívem csücske, pontosabban a civil érdekvédő és e tekintetben közösségfejlesztés – szervezetfejlesztés civil aktivitásunk fókusza, hogy működik-e az ügyfélközpontú államilag (is) finanszírozott szolgáltatás minőségfejlesztése és hajlandó-e tanulni.

Első körben a terület civil szereplőit is meg kell szólítani, mert ők lehet, hogy előbbre tartanak ebben az emancipációs munkában mint egy új belépő civil.

Elindítok egy nyilvános levelezést ezeken a szálakon. A következő hetekben megszólítom levélben a legfontosabb címzetteket és nyilvánosságra hozom itt a blogon a válaszokat, de felkérek egy sajtóorgánumot is arra, hogy közölje le fontos válaszokat.

Szólj hozzá!

Közösségi HR Társadalmi tervezési folyamatok támogatása. Munkaerőpiaci reintegrációs projektek előkészítése Részvételi Demokrácia Hálózat civilmandatum@gmail.com

A bejegyzés trackback címe:

https://reszvetelidemokracia.blog.hu/api/trackback/id/tr871307106

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.