Hungarian Participation Democracy's Ghost.

Már jó régen akarok írni arról, hogy milyennek látom az angol és a hazai viszonyok közötti különbségeket.

 

Az itteni élet döbbenetesen hasonlít a hazaira, ha ugyan azt az életmódot élném, mint otthon, család – gyerek, hobby, önművelés szórakozás, akkor lényegében csak annyi különbség lenne a háztartásvezetésben, hogy vélhetően többször ennének a családtagok menet közben, a háztartáson kívül.

 

Nem nagy különbség van az élelmiszer alapanyagok és megvehető készétel között árban. Egy – két fontért vagy kiadósabb kajálásnál 5 fontért bárhol kap az ember valamit, és ha főzni akarunk egy ételt az is minimum annyiba kerül.

 

Még japán barátaim is megállapították, hogy London elképesztően drága hely. A tömegközlekedés és az evés simán elviheti a megkereshető pénz jórészét. Ezt persze ki is lehet iktatni, én olyan helyen dolgozom a főállásomban, ahol 5-15 perc alatt gyalog ott vagyok, és enni is tudok a melóhelyen. Ezért tudok félrerakni.

 

Nem végeztem átfogó kutatás azügyben, hogy mi okozza a mineknél is magasabb élelmiszer árakat, de vélhetően a kiskereskedelem döntésén múlik a dolog.

 

Vegyük például a citromot. Általában darabra árulják, 30 peni a bevett ára, ami kb. 100 Ft. Odahaza ezért 3 citromot is lehetett venni.

 

Itt viszont a stáb egy magas minimálbéren van bejelentve, így nyilván ez árfelhajtó hatással bír. Ha annyiért adnák az élelmiszert mint otthon, azt csak úgy lehetne elérni, ha sokkal több vevő venne, ebben viszont komoly konszenzus lehet errefelé, hogy nem divat a szupermarket.

 

Mindenfelé kiskereskedelem, ráadásul nem sajnálják a munkaerőt sehonnan, ami vélhetően összességében tízszer annyi ember magas minimálbérét termeli ki és sokkal több háttér munkával is jár, azaz több sofőr, hűtőgépszerelő, szobafestő kell ehhez a gazdasághoz.

 

A sok – sok jól kereső ember viszont megfizeti ezt a felárat így valahogy egyensúlyban van a rendszer.

 

Egészen más egyensúlyban mint a hazai. Vélhetően a hazai citrom kevesebb profitot és kevesebb bérköltséget tartalmaz (tételezzük fel, hogy az anyagköltség, a szállítás, hűtés – tárolás ugyan olyan, nincs jelentős különbség).

 

Ezek szerint az itteni termékekben van egy foglalkoztatási felár. Egy jóléti társadalom felár.

 

Az otthoniban meg nincs ilyen.

 

Az otthoni citromot nem igazán adhatja a kiskereskedő drágábban, mert ez azonnal a bevásárlóközpontokba szoktatja a vevőket, kivéve az autóval nem rendelkező falusi szegényeket. Az otthoni rendszer rettenetesen árérzékeny, az itteni meg nagyon nem. Az ottohoni rendszer kiemelkedően veszélyes a szegények számára. Itt meg közel teljes foglalkoztatottság van, a benszülöttek találnak maguknak munkát.

 

A bevásárló központok meg épp hogy olyan gazdasági szereplők odahaza, akik sok – sok kiskereskedelmi munkahely megszűnéséért felelősek, és ezt a – „kevés munkaerővel sok árut eladunk állapotot” könnyedén fenn is tudják tartani. Az otthoni citrom kevesebb profitja összességében versenyképesebbé teszi őket a kiskereskedőkkel szemben, ám ennek a profitnak semmilyen része nem landol munkahelyteremtés vagy bármilyen más jóléti társadalom ügyben. Egyszerűen elhagyja az országot és örül, hogy milyen jó a magyarokkal üzletelni. Ez a civilgyilkos és zsákmányszerző kultúra gazdasági programja.

 

Bogár László ugyan erről a jelenségről szokott beszélni, de mást ír le, mint a dolog történelmi háttere és mást nevez meg házi feladatként. Hazudik. El akarja takarni azt a valódi kihívást, hogy ezügyben a politikának a társadalommal van alkudni valója, és erre e mi pártokráciánk nem alkalmas. Meg sem próbálta soha.

 

Ha ezügyben volna társadalmi szerződés, akkor ezt kifelé pl. az EU felé is el kellene adni. Ez is az olyan államtitkárok dolga szokott lenni, mint amilyen ő volt. A legnagyobb gurítás az, hogy ezügyben a pártokrácia önmagával nem tud megegyezni. A közjó mindig alulmarad a korrupciót védelmezőkkel szemben a párton belül. Nem kívülről rabolták ki az országot, hanem belülről. A pártokrácia nem teszi a dolgát. Ezért jutottunk ide. Ezügyben a jobb és a baloldal nem alternatívái egymásnak. A FIDESZ nagyobb civilgyilkos mint a balosok és liberálisok, pedig ők is megütik a Kádári szintet.

 

A hazai kereskedelem inkább az egyébként is kirekesztő hatásokat erősíti fel. Kevesebb munkahely és kevesebb fizetőképes kereslet lesz a végeredmény.

 

Jól jártak ezek a multik és a politikusok és nagyot bukott a lakosság, a jövő, a jóléti társadalom kép, a bérfelzárkóztatás ügye.

 

Véleményem szerint hazánkban annyira kirekesztő volt a munkaerőpiac, hogy már nemigen lehetne megszüntetni munkahelyeket egy olyan esetben, ha mondjuk négyszeresére emelnék a minimálbért.

 

Persze sokan nyilatkoznának, hogy az ő üzletük ezt nem tudja kitermelni, lenne nagy csődhullám belőle az biztos, de kapásból megérné melót keresni, termelékenységben gondolkodni. Kihullanának az olyan munkahelyek, amelyek felélik a jövőt és csak olyanok tudnának megmaradni, amelyek nem rabolják ki az egyént és a családot.

 

Más keleti országok komoly eredményeket tudnak felmutatni bérfelzárkóztatás kérdésben, nálunk is ez lenne a dolgok alfája és omegája. Nekünk ez nem megy szervesen hát meg kellene próbálni sokkterápia formájában.