RDH Blog - RSS 2.0Ezzel szemben Gyulai Ivántól rengeteget lehet hallani arról, hogy mik a tünetei a fenntartható fejlődés hiányának. Milyen környezeti jelei vannak az ember természet pusztító életmódjának.
Domschitz meglehetősen sok fókuszt ad a fenntartható fejlődés kereséséhez azzal, hogy a kultúra váltások okait megnevezi és jól elkülönült paradigmákat mutat.
Mind a szervezeti kultúra fejlesztésben mind pedig más területeken, ahol a kultúraváltás felmerül mint kívánatos cél (a politika, a gazdaságfejlesztés, a közösségfejlesztés is lehetnek ilyen területek), alapfeltétele a kultúraváltásnak, hogy az adott embercsoport lássa a saját működését annak korlátaival együtt.
Daniel Quinn könyve ebből a szempontból jelentős mű, mert a dehumanizációs forradalom részletes kritikájával felkelti az érdeklődést a tudástársadalom típusú és a fenntartható fejlődés típusú innovációk humánforradalma iránt.
Teljesen világosan képviseli a regény azt a nézőpontot, hogy ameddig nem vagyunk hajlandóak kilépni a saját paradigmánkból, addig az működni fog. Márpedig a fenntarthatatlanság bennünk él. Mi működtetjük a túlfogyasztást, a túlnépesedést, a politikai viszonyokat, benne a korrupciót a terrorista vagy háborús uszítást.
A konzervatóriumon olvastam egyszer egy anti zöld hozzászólást, amely kifejtette hogy szereti az autóját, nem hisz a globális felmelegedésben, egyszerűen csak rend pártiság kellene, mert az bevált, a kultúraváltás, az emberek megváltoztatásának szándéka pedig kommunista csökevény.
Abban a kommentben tisztán megfogalmazódott a fejlődéssel szembeni feszültség. Ha valaki dolgozott önismereti vagy szupervíziós közegben a saját személyiségén, az számtalanszor látta már saját magán, vagy más rálátást kereső társain, hogy bizony a kultúraváltásnak megvan az a nehézsége, hogy az új, ismeretlen viselkedési mód feszültséget kelt a környezetünkben, sőt számtalan saját beidegződésünkhöz nem illeszkedik szervesen. Éppen ezért sok változási próbálkozásunk kudarcba fullad. A feszültség elintézi már önmagunkban, vagy a közvetlen környezetünkben, hogy nem lesz itt semmiféle változtatás. Minél nagyobb embercsoportnak a változásáról gondolkodunk, annál inkább kalkulálnunk kell a változatlanság irányába ható feszültség okozta korláttal.
Nagyobb létszámú szervezetek szervezeti kultúra fejlesztésnél nem is lehet humanisztikus gyökerű technikákat használni, meg kell elégednünk azzal, hogy a rendszerezett információ szintjén megáll a fejlesztés. Egyetlen lehetőség adódhatna, mégpedig az, ha a szervezet eleve erős kultúrával rendelkezik és annak az önreflexió a rálátás keresése, a kreatív probléma megoldás, a csoportmunka eleve adott kulturális háttér.
Egy – két ilyen korszerű szervezeti kultúra létezik hazánkban, de nálunk az embergép típusú szervezet, a Taylor Fordi és neo Fordi kultúrák annyira tömegesen elterjedtek, hogy ki lehet jelenteni, hogy nálunk kultúra idegen a mély bizalmi szintet megcélzó – együttműködésre építő szervezeti kultúra.
A közéletben ennek óriási ára van. Ha kizárólag karizmatikus ripacsmozgalmakat tudunk összehozni, akik a rendszerezett információ szintjén felmutatnak ugyan valamiféle teljesítményt, azaz tudják etetni a sajtót bizonyos üzenetekkel, de a kreatív problémamegoldásra nem képesek, tehát a helyzetfelismerés és a helyes reakció megtalálása kevesebb súlyt kap, mint a populista lavírozás a közéletben.
Az FKGP tündöklése a legkitűnőbb példa erre. Kétszer volt agrárpárt kormányon miközben a mezőgazdaság foglalkoztatási potenciálja harmadára rogyott össze, sőt az EU megsemmisítő csapást mért (a Kisgazda kormányokkal egyetértésében, ezek asszisztálásával) a farmgazdaságokra – családi gazdaságokra alapuló fejlődésre. A mezőgazdasági potenciálunk reciprocitás része megsemmisült. 20 éve az önellátó mezőgazdaság véleményem szerint a jelenleginél kb. 20-szor nagyobb mértékben jelentett támaszt a szociális védőhálóban, azaz második gazdasági háttérként 20 éve ott volt a vidéki lakosság mögött, míg mára eltűnt. Napszámosként is sokan dolgoztak 15-20 évvel ezelőtt vagy akár 30 évvel ezelőtt az élőmunka igényes mezőgazdaságban, ennek egy része reciprocitás egy része feketemunka és csak kis hányada volt legalizált adózott foglalkoztatás, de nem biztos, hogy jó stratégia volt a legalizálás nevében felszámolni ezt a szférát.
Az FKGP nem vette a fáradtságot, hogy megismerje az EU mint reális jövőkép okozta kockázatokat és az általa állítólag képviselt vidéki lakosság súlyos csapásokat szenvedett el, felszámolták az életvilágának jelentős területeit.
A 2004 utáni MSZP-FIDESZ vidékfejlesztés szintén kiszelektálta azokat a civil köröket, akik együttgondolkodásra tudtak rábírni helyi közösségfejlesztési programokban helyieket.
Jelenleg az LMP-n belül is elhalni látom azt a szárnyat, akik facilitálni tudnak helyi együttgondolkodást. Meglehet, hogy emiatt mégsem tud vidéki bázisközösségeket létrehozni a párt és elvész annak az esélye, hogy megjelenjen a részvételi alapú „más” politika a parlamenti síkon. A központi műhely is teljesen lefagyott, a blogomon több publikáció van, mint a párt szellemi műhelyeiből kijövő olvasnivaló. Nagy PR és HR harakiri ez, akkor amikor a közvélemény figyelme adott lett. Továbbra is pont úgy működik kultúra mint ha a Védegyletet akarnák csinálni. Pedig ez deklaráltan nem az. Ez egy pártnak indult, nem pedig single issue szervezetnek.
A politika inkább populizmusból akar megélni, mintsem reális helyzetfeltárásból, integrációk generálásából, alternatívák közötti mérlegelés képességéből.
Márpedig rálátás – felismerés nélkül a saját szervezeteinek a célracionális működését sem tudják biztosítani. Ebben a szférában már illene tudásintenzív szervezeti kultúrát összehozni, mert nemzetstratégiai szempontból is aggályos ha csupa fapados szervezeti kultúra vezeti az országot. Választhatunk nagyon buta és kevésbé nagyon buta szervezetek között.
Önmagában az is forradalmi változást idézne elő a hazai közéletben, ha nem csak 4 évente 30 perc politikai vitát láthatnánk a sajtóban, és nem csak arról szólna a közéleti debate, hogy aki eséllyel miniszter elnök jelölt, az kap egy fél órára mikrofont. Ha ügyek mentén civilek nyilvánosan interpellálhatnának a döntéshozókkal szemben, az önmagában megmutatná, hogy mekkora ökrök a választott vezetőink a saját területükön.
A hazai közéletben az is egy nagy fenntartható fejlődés korlát, hogy a sajtó teljes szélessége együttműködik a civilgyilkos zsákmányszerző pártokráciával a valódi társadalmi viták elhallgattatásában.
A rálátást akadályozó, tehát a kultúraváltást akadályozó ügyről van szó. Ezért fordulhatott elő néhányszor, hogy Szlovákia vagy Csehország már nyugatnak tűnik hozzánk képest!
Kommentek