RDH Blog - RSS 2.0Egész Európát sokként érte, hogy az EP választások a szélsőjobb sikeres előretörésével járt.
A hazai politikai térkép is jelentősen átalakult, sok politológus a lengyel modell kialakulását jósolja, ahol a jobb közép és a szélsőjobb harca vált meghatározóvá a politikai palettán.
Mostanában beleolvastam a Konzervatórium fiatal jobboldali szerzőinek írásaiba, ahol érvelnek a konzervatív értékek mellett, vagy bőszen boxolják a szocialista és liberális homokzsákot.
Azon kezdtem el gondolkodni, hogy „a vissza a régit!” lelki igény mögött mi lehet.
Az számomra egyértelmű, hogy itt valami letűnt aranykor nyomait keressük, mert nem vagyunk hajlandóak szembesülni azzal, hogy mit is kellene tenni valójában.
Nem igazán része a közbeszédnek semmilyen progresszív jövőkép. Nem merül fel, hogy mi a tüzes isten nyila lehet az a jóléti társadalmi modell, vagy a tudás alapú társadalom, vagy a fenntartható fejlődés új gazdasága.
Ehelyett bármerre nézünk, hangos kántálás hallatszik azügyben, hogy melyik ideológia fénykora is volt az aranykor valójában.
Vajon a szocializmus? Vagy a fasizmus? Vagy a Horthy féle félig piaci félig patriarchátus rezsim? Esetleg lovas nomád életmód?
Ha Orbán Viktor lennék, akkor most megkérdezném, hogy ezek a dakota lovak nem túl öregek? Ezek tudnák előre vinni az ország szekerét?
Ugyanakkor a globalizmus oldaláról vs. lokális (akár közösségi) nézőpontból érthető, hogy miért jönnek felfelé a lokalitás mellett kardoskodó, akár a fejlődés ellen érvelő, tisztán agresszív „maradjon minden a régi!” – akár a társadalmi tervezés berekesztését sürgető szellemi áramlatok.
A globalizmus további lépése egy hatalmas béka ugyanis.
Ronda is, és szaga is van. Nem lehet megfőzni, csak azt tudjuk, hogy ha nem nyeljük le, akkor csak nagyobb lesz!
A „vissza a nemzeti önellátó keretekhez” – nosztalgia nem akar még több nemzetközi terhet a lokalitások nyakába varrni.
Nem akarja azt a világot, amely a teljes bolygó ökológiai fenntarthatósága érdekében olyan regulákkal áll elő, amely a teljes bolygó lakosainak szociális biztonságára alapozva elkezdené lebontani a majdnem 400 éve fennálló centrum – periféria viszonyokat.
Sokan a 73-as olajvállság miatt az energiahordozók végessége felől közelítik meg azt, hogy milyen is legyen majd az a másik új rendszer. De ez a vállság piaci korlátok megtapasztalása volt. Nincsen már lehetőség olyan újabb és újabb zéró összegű játszmák kiépítésére, ahol valaki sokat nyer azon, hogy sokan vesztenek egy kicsit.
Kína és India kialakította a saját belső információs társadalom termékeit, tudás társadalom ügyben is versenyképesek. Úgy csinálnak mint a centrum országok fénykorukban. Többet eladnak, mint amennyit vesznek.
Az indiai városi lakosság hatalmas sokasága keresi a kenyerét informatikusként vagy médiamunkásként.
A technikai modernizáció meglehet, hogy elkezd nem fontossá válni. Van már elég ketyere a háztartásokban, az autót meglehet, hogy nem fogják olyan gyakran lecserélni, ha a vállság elhúzódik.
Ahhoz, hogy a hiánypótló humánszolgáltatások, a fenntartható fejlődés szemlélet kialakítása, vagy a környezetvédelem komoly munkaerőt szívjon fel, ahhoz előfeltétel a nagyobb diszkrecionális jövedelemmel rendelkező polgár és az ezügyben tudatos állam. Nemzeti és nemzetközi szinten is. Nem elég, ha néhány országban készen van az ehhez szükséges intézmény rendszer, az a kérdés, hogy mikor terjed ez el mindenütt.
Ezt a békát nem szeretnénk lenyelni.
Az angolok egyből kifelé fordultak a vállság láttán, és igyekeznek nemzetközi szinten elindítani valamit.
Azonban az EU mint valós, az „emberekben élő integrálódási igény” – című kudarc mutatja, hogy ezt a lépést nem lehet meglépni anélkül, ha az emberek nincsenek meggyőződve ennek a szükségességéről.
Habermas arról beszélt, hogy a politikusok ideológus érdekcsoportokká váltak. Teljesen elszakadt egymástól az EU ügyben dolgozó politikusi gondolatvilág és a hétköznapi ember.
A hétköznapi ember sohasem gondolkodott azokról a témákról, amelyeket Pl. Habermas is javasolt: „milyen legyen az EU külpolitikája, hogyan lehet építeni mindenütt a jóléti társadalmi modellt”, stb..
Ez a választás arról szólt, hogy a lokalitásunkból időnként kiemelkedve gondolkodnunk kellene a globális kérdésekről.
Ha elkezdődik ilyesmi, akkor részt kellene venni ebben.
Nem elég az érdeksérelmeink mentén megszervezni az önvédelmünket, látnunk kellene, hogy tudunk-e úgy hatni a világra, hogy az unokáinknak is élhető környezetet teremtsünk. Nemcsak fizikai környezetről beszélek. Társadalmi – kulturális környezetről is.
Nehéz ennek a zöld gondolatvilágnak utat törnie, hiszen mindenki csak azon siránkozik, hogy a régi jól bevált rendszerek közül melyiket szeretné leginkább viszont látni!
Márpedig "kétszer nem léphetünk ugyan abba a folyóba"!
Kommentek