RDH Blog - RSS 2.0
Miért fontos a politikai szocializációt ilyen sok oldalról vizsgálni egyszerre?
Olyan összetett kérdésről van szó, amelynek a végrehajtásán sokan dolgoznak.
A polgári öntudatunkra, a világnézetünk alakulására sok szereplő hat.
1. Kamaszkorban a kortárscsoport, a véleményvezérek világnézete, ezen keresztül bejön a zenevilág sztárjai által felvetett világnézet ezer szinű kultúrális háttere.
2. Hat a kérdésre a történelem oktatás értékvilága.
3. A politikusok viselkedése, szándékaik, szerethetőségük, konfliktus kezelési mintáik szintén erősen meghatározhatják az egyén világnézetét.
4. A politikusok nem kizárólagos főszereplői a demokráciának, mint ahogy a hazai médiakommunikáció ezt sulykolja. A demokrácia arról szól, hogy kivivott elfogadottságok döntés befolyásoló erőként hatnak. Bármelyik polgárnak joga és lehetősége, hogy a közvélemény nyilvánossága előtt alternativaként jelenitse meg véleményét, javaslatát más ugyan ilyen jogú polgárok véleményével, javaslatával szemben.
Erre a fundamentumra, a negativ szabadság elvére épül a demorkácia.
Ebből a nézőpontból a hazai életteret nem tekinthetjük demokráciának. A pártokrácia úgy gondolja, hogy a kivivott elfogadottságok kérdését fölösleges konkrét kérdések mentén a nyilvános kommunikáció tárgyává tenni. Szerintük a demokráciának egyetlen kérdése van: Gyurcsány vagy Orbán? A többi a pártok belügye, a polgároknak ahhoz semmi köze! Ez a hazai pártok demokrácia felfogása!
Egy egészséges lelkületű nemzet már a szervezeti kontrollok mentén elkergetné az ilyen demagóg alternativa erőltetőit. Nem lenne olyan csoport, aki elnökké választja az ilyeneket. A pártok maguk leszámolnának azokkal, akik a demorkácia aláaknázásán munkálkodnak.
De nálunk szinte feltünés nélkül évtizedekig demokrácia ellenes “demokratikus vezetés” tolja az országot a nagy összeomlás felé.
Sokszor történelmi gyökerekre szoktunk hivatkozni, amikor azt kérdezzük, hogy mi;rt hagyjuk ezt? Hogyan lehetséges, hogy a különböző szavazók, a párt tagok, akik felelősek a programjaikért és a vezetőik minőségéért, a kontrollmechanizmusok szereplői, akik legitimálják az őrültségeket is, és végül a választásokon résztvevő szavazópolgárok, akik szavazataikkal struktúrálják a parlamanti erőviszonyokat, mégis miért nem mondanak nemet erre a nagyra nőtt lufira.
Az elmúlt 400 évben leginkább idegen hatalmak által támogatott vezetés és a velük szemben megfogalmazódó passziv ellenállás volt a meghatározó, ezért kell természetesnek tekinten-nk, hogy hagyjuk a kormányt, a parlamentet, a pártvezéreket egyedül azzal a felőséggel, ami a közélet súllya.
Miért tömeges a részvétel hiánya, a demokratikus kontrollmechanizmusoktól való távolságtartás?
Ez olyan politikai szocializációs kérdés, amit körbe kell járnunk ezekről az oldalakról.
Hogyan keletkezik az a néplélek, amely egyszerre morgolódik a vezetői viselkedése miatt, de ugyanakkor semmit nem tesz a demokrácia elmélyitése érdekében. Orbán és Gyurcsány bohócok egy-egy irányithatatlan és irányitásképtelen konglomeráció tetjén!
Nézzük meg, hogy mit tesznek a pártok a részvételi demorkácia ellen.
Merre fejlődünk ezügyben?
Érheti-e olyan impulzus az egyes embert, amely megvédi a pártokrácia manipulációjával szemben?
A közösségfejlesztés hazai terepén azért nehéz fiatalok közéleti állampolgári nevelése, vagy az ezzel kapcsolatos civil – közösségi tudásbázis terjesztése, mert mindhárom sikon elképesztő ellneállással kell megküzdeni azoknak, akik ebbe a fába vágták a fejszéjüket.
Mi a baj a kultúrával?
Eleve óriási kultúrális hátrányból indulunk másokhoz képest. Tanits egy népet arra, hogy miként tüzzön ki szabad önszerveződési keretek között közösségi célokat, miközben a világ leg individualistább kultúrájával állunk szemben. Starthelyzet, hogy nehéz egy platform alá hozni egy egy közösséget. Óriási mértékű a bizonytalanságtűrő képességünk, ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy már időpontot nem lehet egyeztetni a közösségi tevékenységekhez. Normális, ha úgy szervezzük az életünket, hogy majd lesz ami lesz. Baj van a munkához való hozzáállásunkkal, alapvetően kudarcfélők vagyunk.
Ezek után van egy sereg pokolravaló politikusunk, akik jónak látták kettéhasitani az országot egy job és egy bal oldali falkára, jónak látták szisztematikusank kiirtani a politikafüggetlen szervezeteket a hazai demorkáciából. Se független sajtó, se civilérdekképviseletek, se tudományos discurzus, szerencsétlen polgár eleve sóhivatalnak tekinti az egész felépitmény minden egyes elemét, de ráadásul még Rózsa Sándorokat se lát, akik néha odasóznának az uraknak. Különös gonddal gyomlálták ki azokat a civil szellemi műhelyeket, amelyek a demokrácia fejlesztésére koncentráltak.
Ha belegondolok, hogy az én gyerekkoromhoz képest mennyiségileg hozzáférhetők-e olyan tipusú közösségi terek, mint anno nekem, akkor azt kell mondanom, hogy a rendszerváltás utáni politikai elit nemcsak a civil szféra politikafüggetlen szerveződései körében hajtott verge irtó hadjáratot, hanem ez egyes ember számára is sokkal kevesebb kisközösség elérhető. A helyi kisközösségek kontaktusa az intézményesült szervezeti szférával, vagy részvétele országos hálózatokban töredékére esett vissza. Megváltoztatja ez az egyes ember életminőségét is, a család és a közvetlen baráti kör magára marad.
Tehetetlenségében a magára hagyott közösségi térben a fasizmus az egyetlen mérhető eszmerendszer, amely az ezredforduló után szárnyra kapott. A 80-as évek végén illegalitásból előjött skin head zenekarok ma egymásnak adják a mikrofont ha nemzeti ünnep van, a Kárpátia nem tud olyan kis faluban koncertezni, hogy ne legyen teltház. Mit ad isten, ezt megelőzően egy párt erősen adjusztálta a népeket, hogy legyen már nemzeti öntudatunk, ebbe azért belefér a kommunisták kiirtására irányuló szólamoktól kezdve a Kossuth téri 4 éven át tartó örjöngésig, az etnikai alapú eszkalálódó öldöklésig sokminden. Közbeszéd a gazdaságfejlesztésről, munkahelyterentés, ésszerű vidékfejlesztés, az ilyesmi persze NEM!
Mi a baj a pártokkal?
A pártok tevékenysége közvetlenül kötődik a hazai kultúra olyan irányú változásához, amely dédapáinkhoz hasonlóan, a hétköznapi élet természetes részének tekinti, hogy megbélyegzünk társadalmi csoportokat, bűnbaknak kiáltjuk ki őket, fizikai erőszakkal lépünk fel ellenük. A tömeges szegénység, a demagóg közbeszéd, az erőtlen, hatástalan civil kontroll és a fasiszta ideológai tömeges jelenléte normává tesz olyan kultúrális kirekesztő mecjanizmusokat, amelyekkel régen nem találkozott már a kultúránk. A nyugati országok is erőtelejesen rácsodálkoznak a válság miatt felmerülő fasizálódásra, ott nevén nevezeik a gyereket. Nálunk nem lehet a zsámányszerző pártokrácia egyetlen tagját sem elvonatkoztatni ettől a kialakult helyzettől.
Van egy közöttük, amely ne szavazna folyamatosan a kisemberek ellen és a zsákmányszerző szűk hatalmi csoportok érdekei mentén?
Van közöttük egy is, amely egy árva könycseppet hullatott volna, amikor tömegesen irtották ki a hazai közélet porondjáról a pártokráciától független mozgalamakat?
Van közöttük olyan, amely megvédte volna a rendszerváltás kori társadalmi szerződést, azaz minden erejét a demokrácia megerősitésére, a jóléti társadalmi felépitmény kiépitésére és a széles foglalkoztatásra épülő nyilt piacgazdaságra koncentrálta volna?
Nagyon magára hagyatott a ma embere. Nem számithat se a helyi kösségi önszerveződések védelmére, leépültek az állami segitő intémzények, senki sem bizik a politikusokban, de ez nem jelenti azt, hogy bárki is alternativát csinálna, vagy keresne.
Sajnálom a ma fitaljait, ezt a korosztályt, de nem őket kell hibáztatnunk. Ez Göncz Kinga és Gyurcsány Ferenc ifjúsági miniszterségének a beérett gyümölcse. Bár meglehet, hogy szociális miniszteri oldalról érthető leginkább, hogy mivel jár a tömeges szegénység egy leépülő antiinnovativ szociális rendszerrel vegyitve.
A folyamat a FIDESZ idején kezdődött, de a szociknak és a liberálisoknak annyira tetszett ez a stilus, hogy tökélyre fejlesztették a civilgyilkos közélet formálást, semmi nem állja már útját a zsákmányszerző pártokrácia korlátlan uralmának.
Mi a baj a mikroközösségi terekkel?
Egyre kilátástalanabb integrálni azokat a szereplőket, akik az atomizált kisközösségek összetartásán, vagy ezek hálózatba tömörülésén fáradoznak. A nemzetközi közösségi térben is margóra definiáltuk magunkat. 89-ben tart karokkal várták a magyarokat szerte a világban. Minden esélyünk meg volt arra, hogy pozitiv nemzeti karakerekkel azonositsanak be bennünket. A nyugatiaknak voltak olyan előképeik, amely alapján lehettünk volna a : kreativok, a jól teljesitők, a tudásintenziv megoldásokat keresők. Ehhez képest eltüntünk a térképről! Egy vagyunk a zavaros balkáni kisnépek közül.
Az EU fejlesztéseken látszik, hogy mekkora tetszhalál kultúrálisan az országunk.
Tessenek közelről megnézni, hogy mennyire sikerült élő foglalkoztatási paktumokat létrehozni, vagy LEADER közösségi kultúrákat, vagy mentor szakmai tartalmakat.
Nincsenek tartalékai a helyi közösségi önszerveződéseknek az ilyen integrációs kihivások kezeléhez.
Nincsenek tartalékai a hazai közéletnek ahhoz, hogy az értékest szét tudjuk választani az értéktelentől.
Kommentek