Mindenben igazunk van!

Ezeket a gondolatokat artikulálni kell, de a mai tömegmédia, a kormányzat, a politikai elit stb. erre a vitára, annak lebonyolítására és a felvetett problémák - egyáltalán - elfogadására (már, hogy létezik) alkalmatlan.
Amúgy mióta közösségek vannak - mint a történelmi példák mutatják - a nagy problémákkal, mint például a jövőkép (hogyan fognak élni ükunokáink?!) nem igazán foglalkoztak az emberek, csak néhányukat érdekelte, mi is lesz tulajdonképpen.
A zöd mozgalmakkal manapság az a baj, hogy egyre inkább marginalizálódnak itthon, és egy kissé "zárt" szempontok szerint közelítenek: a problémát, szerintem Mari néni szintjén is lehet kommunikálni, tehát nemcsak zöldproblémákról beszélünk. Mert az, hogy pl. a tengerek állatállományát lehalászta az ember - persze - egyrészt élelmezési probléma, de másrészt vastagon társadalmi is, és nem csak annyiban, hogyha - ad abszurdum - elfogy a hal, mit is eszik több milliárd ember.
Az ember "célja" - a társadalmi külső nyomásnak engedelmeskedve - jelenleg a fogyasztás, főleg a fejlett ipari országokban. Ezért kezdtem a jóléti állammal a mondandómat.
Az én véleményem az, hogy az általad felvetett problémákkal foglalkozni kell, de úgy, hogy az - az egyszerűség és a praktikum kedvéért - a tömegkultúra számára is "fogasztható" legyen... Látod, megint a fogyasztás...
Történelmileg úgy alakult, hogy a XVIII-XIX. század az emberi, majd a XIX. század vége, XX. század eleje az állampolgári (l. választójogi küzdelmek), a XX. század közepe és vége a jóléti jogokért folyt.
Szerintem a XXI. század pedig a fogyasztási jogoké lesz: a fogyasztásunkon keresztül sértik meg emberi és állampolgári jogainkat. Ez már mindjárt nem a fogyasztásról szól, hanem mindarról, amiről írtál.
Például arról, hogy a jövő fenntartható-e, s ha igen, hogyan legyen ez?

A fentebb felsoroltak egyéni jogok, de mindig fel kell tennünk azt a kérdést, hogyha az egyén és a közösség jogai összeütközésbe kerülnek, vajon kié az előbbre való?
Nem véletlen, hogy az egyéni jogok és a közösségi jogok egymással szembeni küzdelme már évezredek óta tart, és csak 2 évszázada beszélhetünk érdemben az egyéni jogokról ill. azok előretöréséről.
A közösség mindig fog alkotni olyan szabályokat, melyek elnyomják az egyén jogait a közösség jogaival szemben. Minél többet lazítunk ezen - annál nehezebb a dolgunk, mert végül mind a 7 milliárdan nem költözhetünk ki az erdőbe remetének, tehát marad az együttélés - más emberekkel, tehát a közösségel.
(Végülis már az ókori görögök is ismerték a cserépszavazást, és hát dicső hadvezérüket, Periklészt, nagy csaták megnyerése után, nem kiszavazták és száműzték?! Éljenek a birkák?!)

Válaszféle:

SOk pontja van a felvetéseidnek, amiről írni fogok, de most csak pár percem van...

Én is azt tartom a legfontosabbnak, hogy a Mari néni szintjén mutassuk meg az összefügégéseket, ezért olyan társadalmi vita anyagokat szoktam felvezetni, ahol az egizisztenciális kérdéseket és a fenntartható fejlődés kérdéseit egyaránt napirendre tűzzük, sőt közös keretben tárgyaljuk.

Ez az a konstelláció, ahol a zöldek is kijönnek az elefántcsont tornyukból és a Mari nénik is hajlandók involválódni.

Épp arról szól ez a blog, szőröstől-bőröstől, hogy állati nehéz ennek a terepnek az összes frontja.

Amikor a zöldek pl a néphez akarnak szólni, akkor nem szokták érteni, hogy "száljanak már le a földre!"

A Mari nénik, meg... ahhoz meg sokkal több terepmunka lehetőség kellene a közösségfejlesztő mozgalmaknak.

Egyelőr a civilgyilkos zsákmányszerző pártokrácia sikeresen blokkolta az ezzel kapcsolatos fejlesztési folyamatokat.