Tegnap a BBC 2 TV hiradójában két nagy témát vezettek fel, az egyik a munkahelyteremtés, a másik a fenntartható fejlődés egyik fontos területe a népességrobbanás és az azt követő élelmiszer válság. Jelen esetben arról beszéltek, hogy lehetne-e a világban minél több olyan ösztönző - tiltó rendszert bevezetni, amely 2 és 1.7 közé szorítja be a két emberre eső reprodukciót, azaz ne legyen egyes családoknak 6 vagy 12 gyereke.

A Domschitz féle fogalomrendszer világos képet ad arról, hogy a kultúra az a befoglaló keret, amely meghatározza a gazdaság, a jogrendszer, vagy az életmód kérdéseket ezügyben. A kultúra fejlődéséhez pedig igen sokat segít, ha ehhez hasonló nyilvános vitákban ütköznek az érvek, elhangzanak az álláspontok. A részérdekek, az eltérő fókuszú civil szellemi áramlatok, intézmények és szakmák eltérő nézőpontjai megjelennek a nyilvánosság előtt.

Nagyon a szuverén személyes térben járunk, ha arról beszélünk, hogy ki hány gyermeket szeretne, de vannak államok, amelyek ösztönzik - preferálják valamelyik családmodellt. Kína mint állam például egyke párti, és az adórendszerrel ösztönöz.

Három oldalról is neki kell lendülnünk ezeknek a kérdéseknek. Az életmód és az értékrend komoly mértékben kötődik a nemzeti kultúrális sajátosságokhoz, ezért értő figyelemmel kell fordulnunk a kultúrális különbözőségek iránt. Nem alakulhat ki olyan világkultúra-diktatúra, amely eltörli a nemzeti kultúrákat. A kultúra és életmódváltások erősen kötődnek az adott gazdaság fejlettségéhez. Változik az emberek mentalitása bármely nemzeti kultúrában, amikor a modernizáció egyes lépcsőfokai életmódszerűen elérhetővé válnak az emberek tömegei számára. Az egyes társadalamkon belül a fősodortól leszakadtak tömegei eltérő szokásokkal ragaszkodhatnak olyan korábbi hagyományokhoz, amely a gyerekvállalást, a fogyasztási kultúrát meghatározhatják. Éppen ezért az helyi szegénységi kultúra és a modernizációs lépcső kapcsolatát is vizsgálnunk kell. Az ipari társadalom kultúrájától kezdve az ipari jóléti társadalmakig, sőt egészen az információs társadalom emberképéig, a polgár hajlamos a mértéktelen környzet pusztításra és a túlfogyasztásra, a premodern és modern értékrend határán megrekedtek hajlamosak olyan nagycsalád modell fenntartására, amely nem ad a gyerekeknek kapaszkodót a modernizáció teremtette új világban való érvényesülésre. Ez is lehet túlfogyasztás szerű nyomás a bolygó energia áramlásában. Itt kapcsolódik a környezetvédelem, a gazdasági fejlődés és a szociális munka egy világméretű kérdés mentén egymáshoz.

Két hónappal ezelőtt egy reggel ismét írtam egy bevezetőnek való összefoglaló szöveget a "kirekesztő demorkácia" című könyv elejére.

Megpróbáltam egy levegővel leírni, hogy mi a Domschitz féle FF modell lényege.

 A FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS egy olyan világmodell, amely a természeti egyensúly megteremtése érdekében kreatív változásokra ösztönzi a helyi közösségeket, termékeny hatással van a politikára a részvételi demokrácia minél szélesebb kiteljesedése által, és átalakítja a gazdaság és a hétköznapi életmód bolygó és jövő pusztító rutinjait.

A FF elvei szerint csakis a tudás alapú kultúrában együttműködő, azaz egymásra érzékenyen odafigyelni képes, és intenzív kommunikációt folytató, változásra és tettre kész emberi együttműködések képesek utat találni a fenntartható természeti egyensúly és az emberi társadalmak harmonikus együtt élése érdekében.

Sem az ipari társadalom embere, sem az ipari - jóléti társadalom embere, sem az áll-humánus diktatúrák és kiüresedett látszat demokráciák nem képesek tudás alapú szervezeti kultúrák tömeges előállítását támogatni. Mindaddíg, amíg egy-egy társadalom nem él a tudás alapú eszközökkel, sőt a bolygó társadalmainak többsége számára anyagi okok miatt elképzelhetetlen a tudás alapú fordulat, addíg a centrum országok által is újratermelt tömeges szegénység növekvő túlnépesedéssel és a fogyasztói kultúra kiterjedésének hatásaival egyre fokozottabban veszélyezteti a bolygó élővilágát és benne az emberi életet.

Ameddíg a gazdasági hierarchia korlátozóan meghatározza a közepesen fejlett és a fejletlen országok "felemelkedésének lehetőségeit", addíg a fenntartható fejlődés csak papírra vetett modell marad.

A tudás alapú társadalom egy döntően magasan humanizált, alacsony tőkeigényű és magas információ igényű szervezeti kultúrákra épülő társadalmi berendezkedés.

Sajnos a mi országunk három síkon is szembehelyezkedik ezzel a modellel. 3 mítosszal is le kellene számolnunk ahhoz, hogy magyarországon az ármalás, a fejlődés ismét a világ fősodrával megegyező irányba haladjon.

Magas tőkeigényűnek hiszünk olyan dolgokat, aminek létezik alacsony tőkeigényű változata.

Alacsony információ igényű kommunikációs helyzetként kezelünk olyan dolgokat, amelynek létezik magas informáicó igényű változata!

Embergép tipusú szervezeti kultúrával reagálunk olyan tudásintenzív helyzetekre, ahol együttműködésre, önkiteljesítő, magasan motivált emberekre van szükség, Alacsonyan humanizált állapotok újratermelésével gátoljuk magasan humanizált együttműködési formák kialakulását.

Ez a könyv egy 20 évvel ezelőtt virágzó mozgalom vitáinak - útkeresésének a lenyomata. Tele van indulattal és fájdalommal, mert tudás társadalom logikát erősítő szellemi áramlatok magyarországi haláláról szól. A kultúra azaz a hétköznapi ember mentalitása komoly ellenállást jelent ezügyben, és a helyzetet tetézi, hogy az ország vezetői ellenségesek a részvételi demokrácia intézményeivel szemben, különösen az új tipúsú társadalami mozgalmakkal.

Megint elveszítettünk egy történelmi lehetőséget!

"Nekünk Mohács kell!" - hát megkaptuk! Tessék! Itt van!

A rendszerváltáskor a nyugat úgy tekintett ránk magyarokra, mint olyan kreatív szellemi erőre, amely kész élni a szabadság adta új lehetőségekkel! Egy demorkáciát és szabadságot szerető, életvidám és befogadó kultúra képe élt rólunk.

Mára Közép-Kelet Európa bemérhetően egyik legbarbárabb népét látják bennünk!

A politikusainknak köszönhetően leírtuk magunkat a világtérképről!

A politikusaink arcátlan módon elkezdik a fenntartható fejlődés vagy a részvételi demokrácia kérdéseit beszédeikben felemlegetni. Mindeközben egy civilgyilkos zsákmányszerző mentalitású csürhével állunk szemben.

Azért írtam civil vezetőként ezt a könyvet, hogy váljon világossá, hogy a mi a részvételi demokrácia és mi nem az.

Mi visz a fenntartható fejlődés irányába, és mi mutat az ellenkező irányba.

Melyek a lényeges hatás specifikus tényezők egy, egy esetben mit nem lehet ott és akkor érdemben napirendre tűzni.