Hungarian Participation Democracy's Ghost.

"Nem tudom abba hagyni, magától folytatódik!" - mondta a majom varázsló az Oroszlánkirályban.

Nyugodt napjaimon az "Érzelmi inteligencia" - című könyvet olvasom, amit egy amerikai tréner / kutató / mozgalmár írt. A Columbia Egyetem egyik professzorával is készített interjút, aki a csúcsteljesítménnyel kapcsolatos érzelmi háttér kutatásával foglalkozik.

Először is el kell mondanom, hogy mi a neve: Mr Csíkszentmihályi Mihály. - mit ad isten...

Számos sportolóval, a szakmájában rendkívüli elismeréssnek örvendő személlyel készített interjút, és érdekes megállapításra jutott.

Csúteljesítményt nyújtani, egy olyan tartományban tud az ember, ami egyfajta konfort zóna. Ha túlságosan egyszerű az a tevékenység, amit végzünk, lényegében különösebb erőfeszítés nélkül magától csinálni tudjuk, akkor előbb utóbb elvész a lelkesedésünk, unalmassá válik a cselekvés.

Ha túl bonyolult a tevékenység, már nem érezzük magunkat biztonságban eléggé, mert túl sok dolgot kell fejben tartani, megvan a kockázata annak, hogy egy-két dolgra nem tudunk figyelni, akkor szorongani kezdünk. Minél több ez a tényező, annál nagyobb a szorongás. Egybeesik a Domschitz sikertéréningjein tanultakkal, ahol a kudarcfélő - sikerorientált attitűdök kerülnek napirendre.

Éppen ezért megtanulni egy bonyolult tevékenységet (hegedülni, ai-kidozni, vagy felvarrni egy leszakadt jobbkezet), az elején, amíg rengeteg az ismeretlen tényező, sok szorongással jár, de aki szorgalmasan gyakorol, az előbb utóbb konfortzónán belülivé teszi azt, ami másoknak szorongást okoz.

A tudás biztonság érzetet nyújt! Minden feladat nagy koncentrálást igényel, csak akkor megy rendesen, ha sok tanulás van mögötte és magabiztos tudás, de egy idő után ez egy sajátos öngerjesztő érzelmi fűtöttséget vonz maga után.

A nagy koncentrálást igénylő cselekvés akár énvesztéssel is jár. A tudatos agyunk alárendelődik az érzelmi - ösztön agyi pályáknak. A könyvben beszámolnak több ilyen énen túli élményről, ahol lényegében kikapcsol az ember. Egy sebész például nem értette a műtét végén, hogy a lába alá hogy került törmelék. Annyira a műtétre koncentrált, hogy észre sem vette, hogy egy nagydarab vakolat leesett a plafonról tőle fél méterre.

Azon kívül, hogy a csúcsteljesítmény egy sajátos érzelmi jelenséghez kötődik, amit Csíkszentmihályi professzor áramlásnak, flownak hív engem az is elkezdett izgatni, hogy az egyes szocializációs iskolák, azaz bármi aminek szándéka a tanítás, mennyire épít az érzelmi inteligencia fejlesztésére.

Sok olyan tanító irányzattal találkoztam, amelyek nagyon is az érzelmi inteligencia fejlesztésére vagy az azzal kapcsolatos készségek alkalmazására alapoznak.

A japán harcművészetek, mint sokminden, ami keleti kultúrkörben keletkezett tanító módszertan, kifejezetten nonverbális terápiaként kezdődnek. Mozgásunk fejlesztésével és a habitusunk csiszolásával foglalkozunk hosszú ideig, később ennek van kognitív hozadáka is persze.

Kezdtem összevetni, hogy az életem során mennyi-mennyi olyan emberrel találkoztam, akik Csíkszentmihályi professzor által nevén nevezett érzelmi állapotban élték az életüket. vagy terjesztették ezt a képességet.

A bátyám bírkózó edzője olimpiai bajnok volt. Amikor hetedikes koromban elmentem a Sóstói erdőbe, a Rókavadász edzésre, ott egyenesen hemzsegtek a háromszoros világbajnokok. Az egyik edzőt láttam húsz év múlva, ahogy megbetegedett, levágták a lábát, és megint fut. Megint bajnok.

Aikido edzésen is találkoztam falábú emberrel.

Egyszerűen nem lehet lelőni az ilyeneket. Erről szól az áramlás.

Egyszerűen csak tenni és kész.

Kensih Szabó András kifejezetten azzal a mércével nézi a tanítványait, hogy volt-e olyan személyiségfejlesztő hatása a Kobudonak, hogy az illető képes lenne-e önálló tanítási rendszert megfogalmazni. Kifejezetten nem a dolgok lemásolását tekinti követendőnek, hanem hogy bújj bele magad. Fedezd fel magadnak. Ez az önmotíváció a flow. Annyira érdekel valami, hogy megyek utánna, kutatom, keresem a válaszokat a kérdéseimre.

A Kultúrkör számos gyökere is ilyen.

Pál Tamás nemcsak elméleti oldalról tudta felvázolni, hogy mik volnának a demokrácia szubjektív feltételei, hanem tevékenységként gyakorolható megoldásokat terjesztett. tevékenységekkel lehetett részt venni a rendszerváltás életvilágában.

Almási István és a Mikroműhelyes csapat a szellemi alkotási technikákkal, a civil kompetenciákkal kapcsolatos vezetőképzéssel és az ezzel kapcsolatos szupervíziós kultúrával szintén napi gyakorlattá tette a mozgalom számára a tanuló szervezet legtöbb feltételét.

Domschitz, ahogyan behozta a humanisztikus és transzperszonális dolgokat, illetve a fejlődésről alkotott diszciplinája mind mind olyan gyakorlatok.

Korom Pali TÖRŐDÉS mozgalma szintén élő és szeretettel teli közösségi modell, amely egyenesen célul tűzi ki, hogy a közösség személyiség fejlesztő ereje segítsen az egyénnek az önvalója megtalálásában - kiteljesítésében. Érdekes ide vágó Korom tanítás, hogy a nem találod meg azt az Archimedes-i szilárd pontot, ami Te vagy, akkor nem Te forgatod ki a sarkaiból a világot, hanem a világ forgat ki a sarkaidból Téged!

Végiggondoltam azt is, hogy mennyi ember volt körülöttem, aki pusztán azért koncentál civil vezetőként az adott szakterületre, mert egyszerűen örömét leli benne. Sok olyan emberrel dolgoztam a munkám során, akik fantasztikus eredményket tudnak felmutatni. Azok, akik lassan az 50es éveikbe lépnek, kész életmű van mögöttük. Tiszteletet parancsoló eredmények.

Sokszor megfogadtam, hogy sorra veszem őket itt a blogon, el is kezdtem a széléről,  mert nagy tisztelettel gondolok rájuk, de most mégis visszariadok attól, hogy sorra vegyem a Kultúrkör nagy alakjait. Talán majd máskor.

Az is érdekes kérdés ezzel kapcsolatban, hogy egy olyan ország, amely csúcsteljesítményt nyújt a csúcsteljesítmény termelésben, azaz hemzsegnek nálunk az olimpikonok és a feltalálók, akár a Nobel díjas tudósok, mitől kergeti el az ilyen embereket oly nagy hatékonysággal?

Miért van az, hogy Nobel díjasok közül 0 maradhatott otthon:

A sorba beillene még hússzor vagy ötvenszer ennyi feltaláló, a töltőtolltól kezdve a számítógépen keresztül az üvegszállas adatátviletig. (Az a szakács srác, aki már 3 éve van itt a cégnél, mondta, hogy az a nagyapja találta fel. Ő még otthon él, de a fénykábel szabadalmi díjai sem az országba nem folynak be, sem a családi kasszát nem érintik. Az üvegszálas adatátvitel kb akkora forradalmi változást idézett elő a telefon - és ennek a találmánynak hála mamár internet és TV csatornák tömege - tipusú adatátvitelben, mint amekkora lökés volt a kommunikációban maga a telefon megjelenése.)

Úgy tűnik, hogy a mi kis intézményességtagadó kultúránk nem szokta felismerni, hogy a tudás érték.

Olyan intézmények meg végképp nincsenek a mi állami, és piaci, és nonprofit intézményrendszerünkben, amely akár megtartó szándékkal odafigyelne az ilyenekre, akár azzal a szándékkal, hogy terjesszük az olyan lehetőségeket, ahol a csúcsminőséget, a teljes odaadást, a rákoncentrálást tanulni lehet. Ez is egy tudátársadalom korlát. Amerika örül nekünk, sok pénzt csinálunk ott! Ha kellene lépnünk azügyben, hogy a tudásunkat méltányolja a világpiac, akkor a civilgyilkos zsákmányszerző pártorácia által uralt állami  rendszer garantáltan betart!

A magyar kultúra tud valamit a flow-ról. Nem annyira mint a japán, amely egy hároméves gyerek számára gyakorolható tevékenységgé teszi (50 vagy 500 olyan formában, mint a mi néptánc kultúránk), hanem valahogy ösztönzi a szélsőséges individualizmusunk az egyéneket arra, hogy találjanak saját nézőpontot, vagy mélyüljenek el valamiben akár az élethosszig tartó gyakorlás árán.

Ezért is sajnálom, hogy a civilgyilkos zsákmányszerző pártokrácia szinte egytől-egyik kiirtotta a Kultúrkör markáns szellemi arculattal bíró mozgalmait - irányzatait. Egy mai fiatalnak nincsen annyi esélye találkozni a flow, az elmélyült tanulás lehetőségeivel, mint az én generációmnak.

Jó volt felnőni ezekben! Sajnálom a mai fiatalokat, hogy töredék annyira van lehetőségük részt venni ármalás tanító mozgalmakban, mint a mi korosztályunknak (esetleg generációnknak) volt.