Van egy cigány barátom, akit kb. 12 éve sikerült segíteni abban, hogy igazi tenyeres talpas szociális munkássá váljon.

280 km-ről Pestre járt főiskolára, szeretett velem és a feleségemmel beszélgetni, amikor idős fejjel beiratkozott felvételi előkészítőre, hétfőnként nálunk aludt.

Később Szegeden folytatta a főiskolát, de továbbra is megmaradt a barátság és időként szakmailag is segítettünk egymásnak projektekben.

Ez az esetpélda sor, egy vele készült mélyinterjú eredménye.

A falujában, Apátfalván számos foglalkoztatási projekt indult el a rendszerváltás után. Mindegyik tanulsága érdekes akár a helyi közösségfejlesztésre releváns tanulságait nézzük, akár az intézményesülés folyamatát, akár az adományozók, a forrás elosztás által elkövetett hibákat szeretnénk nyakon csípni.

1.  Időben a legkorábbi, még a rendszerváltás előtti és az akörüli időkbe nyúlik vissza. Falusi emberként volt alkalmuk bekapcsolódni többször sertés programokba, ahol kismalacokat kaptak, majd a saját költségükön felnevelték azokat, és adott súlyban leadták az állatokat. 

A rendszerváltás körüli időkben a szocialista kereskedelmi viszonyok felborulásával ez az iparág összeomlott. nem vették át a sertéseket időben, sőt előfordult hogy egyáltalán nem. 

A sertés piac összeomlását az okozta, hogy az EU költségvetésének 80%-át költötte agrártámogatásra. Az ott megtermelt felesleget szabad volt akármennyiért ide hozni, az itteni eladási ár és az ottani ár közötti különbözetet megigényelhették az EU tagok. A mezőgazdaság ezáltal megszűnt a minőségek szabad piaci versenyeként létezni, nem a technológiai különbség okozta a piaci részesedésünk összeomlását, egyszerűen semmi esélyünk nem volt az állami támogatások tőkeerejének versenyében labdába rúgni.

Tanulság ebben a történetben, hogy egy-egy foglalkoztatási projekt üzleti tervében nem csak a hagyományos marketing mix szempontjait kell elemezni az üzleti tervben (termék, ár, csatorna, kommunikáció), hanem annak is utána kell nézni, hogy a piaci folyamatokat nem-e valami egészen más alakítja mint a piac.

Jelen esetben az EGK ősi idejéből eredeztethető önvédelmi együttműködés az európai centrum országok között, ami egyenesen vezetett az Európai Unió megalakulásához. A Közös Agrár Politika ma már Európai Uniós tagként érint bennünket, most kellene széles körű társadalmi vitát folytatnunk arról, hogy mi mint polgárok, mit gondolunk arról, hogy 2014-től milyen legyen az új rendszer? Egy kicsit messzire repültünk az apátfalvi udvarokban felnevelt disznóktól, de ezeket a háttér információkat össze kell raknunk ehhez. A köznép csak felületesen szemléli az ilyesmit. Elintézzük azzal, hogy vágják le a disznókat és egyék meg.

Ugyanakkor ez egy sor kérdést felvet. Ha az ember azért tart disznót, hogy ezzel a projekttel egy kis haszonra tegyen szert, direkt nem 1-2 állatot nevelt, amit valóban könnyen elfogyaszt egy nagyobb család, hanem 4-5 állatot tartott, ami rendesen megterhelte a család anyagi teljesítő képességét, a takarmány költségek miatt, ott komoly családi tragédiák kiváltója lehet egy-egy ilyen eset.

• Ki fizeti a társadalmi költségeit egy ilyen kudarcélménynek?
• Mit fizet nekünk az EU azért, hogy emiatt X család soha többé nem vonható be közös vállalkozásba?
• Hogyan intézzék el a családok, hogy egy-egy ilyen kudarc élmény után példák keletkeztek arra, hogy „nem meg mondtam, hogy nem szabad belefogni!”.
• Mekkora biztonságos keretet, mekkora túlbiztosított keretet kellene a közösségi vállalkozásoknál felmutatnunk, hogy az emberek elhiggyék, hogy nem egy átverésről van szó, hanem egy belátható kockázatú, sőt felvállalható kockázatú közös vállalkozásról?

Madár távlatból, azért annyira szép volt a cigány sertés program, hogy egy időben az Autonómia Alapítvány elnöke béke Nóbel díjat kapott ezügyben.

2.  A közelben van egy konzervgyár, amellyel sikerült beszállítói szerződést kötni hagyma pucolás területen. Évekig működött ez a tevékenység, bár egyre nehezebb volt követni az újabb és újabb HACCP és egyéb ügyben felbukkanó állítólag EU előírások miatti beruházásokat. Először még kézmosó kellett, meg külön öltöző, de egyre durvább ötletekkel álltak elő a gyárból, amit csak azok a beszállítók tudtak teljesíteni, akik nyilvánvalóan nem fizetik ki az asszonyok fizetését.

Megint belelátom a helyzetbe, hogy az EU és a kormány erővel kiszorította az apátfalvi cigány asszonyokat a munkaerőpiacról. Olyat viszont nem tett, hogy a saját maga által, a nem belátható módon előírt szabályok mellé beruházási támogatásokkal védte volna ezeket a foglalkoztatási célú helyi vállalkozásokat! Hazudok ha azt mondom hogy nem tett, mert volt abban közpénz, hogy ezeket a beruházásokat egy darabig valamelyest követni lehetett. Ugyanakkor mégis meg kellene vizsgálni ezt a kérdést, mert az a gyanúm, hogy mégsem volt kormányzati szándék ezeknek a munkahelyeknek a megtartására, mégsem volt hozzáférhető ilyen forrás, nem a helyi közösségi vállalkozást szervező egyesület felelőssége, hogy kiszorultak erről a piacról.

3.    A környéken 27 aranykorona értékű a föld. Bármi megterem benne, sokan éltek élőmunka igényes mezőgazdasági termelésből. Paprika, répa, zöldség gyökér, fokhagyma, stb. Az önkormányzat 18 hektár földet adott egy szociális földprogramhoz, amely évről évre egyre szebb eredményeket tudott felmutatni.

A gazdák néha tettek rasszista gesztusokat, megtették, hogy nem szántottak fel egy-egy földdarabot olyan mélyen, ahogy a technológiai fegyelem szerint kellett volna. Ezzel ők spóroltak pár liter gázolajat, aki pedig termelt azon a földön, az pár mázsával kevesebb répát vagy gyökeret takarított be 4 hónap múlva. Összességében azért mégis az volt a leg csodálatosabb ebben az évekig tartó programban, hogy a gazdák és a cigány családok között egyre szorosabb kapcsolat alakult ki. Egyre inkább segítették szakmai tanácsokkal, piaci tippekkel a termelők erőfeszítéseit.

Az előző pontban leírt EU cunami azonban időnként a zöldségtermelő ágazatban is fekete évet hozott. Egy-egy bő termés okozta piaci zavar komoly krah lehet a termelőknél. Volt olyan, hogy a termelési költségeket sem fedezte a piaci ár. Egy ilyen évben az önkormányzat egyszerűen eladta a szociális földprogramban szereplő földet a cigányok lába alól! Úgy tűnik nemcsak az EU és nem csak a kormány üldözi a cigány munkahelyteremtési programokat hanem a helyi politika is.

4.   Az OFA egyik legelső támogatottjai voltak az apátfalvi cigányok, 12 család kapott egy közös traktort, ami jó volt ahhoz, hogy kevésbé függjenek a gépparkkal rendelkező gazdáktól, egy-egy család a szociális földprogram egy-két láncnyi földjén kívül bérlet földön is gazdálkodhatott, ha a családban többeknek volt kedve termelési projektekhez. Amikor azonban vége lett a programnak, az egyesületben egyre több feszültséget okozott, hogy pontosan mikor kinek az udvarán álljon a traktor, ki mennyi gázolajat használt, kinek kell tankolni.

Egy alkalommal engem hívtak levezetni egy olyan konfliktusokról szóló műhelymunkát, ahol a traktor sorsa körüli ügyekről döntött az egyesület. Lényegében nem sok dolgom akadt. Már annyira válás körüli hangulat volt, már annyira a "hogyan fűrészlejük ketté a televíziót" hangulat uralkodott, hogy nem lehetett már máson dolgozni, mint hogy a baráti – rokoni szálak minél kevesebb sérüléssel megússzák ezt az OFA kísérletet. Az Alkotmány ugyan tiltja, hogy emberen kísérletet végezzenek, de hát az OFA-t is meg lehet érteni, csak ki kellett próbálni, hogy mi történik ha 12 család kezébe közös eszközparkot adunk. Ha én csinálnék ilyesmit, akkor nem az ember eszköz, hanem az ember érték tartományban próbálkoznék, azaz a helyiek kísérleteként hagynám, hogy haladjanak a maguk útján és nem hoznám olyan helyzetbe a közösséget, amit nem tud lekezelni.

Mellesleg megint olyan programmal van dolgunk, ahol nincs szakmai segítség, a baráti kapcsolat mentén a családi kasszám terhére takaríthatom az OFA stábja okozta romokat. Azóta is hasonló „elmélyült” szakmai körültekintéssel találkozunk az OFA számos programjában. Úgy tűnik, hogy nem csak az EU, nem csak a kormány, nem csak a helyi önkormányzat tulajdonosi kontrollja, hanem az állítólag erre szakosodott forráselosztó és fejlesztő szakapparátusok is potenciális veszélyforrást jelentenek a cigány munkahelyteremtési programokra, ha nincsenek felkészülve ilyen munkára.

5.  A faluban élénk civil élet folyt, szokatlan módon több egyesület alakult, még a cigányok között is. Az egyik helyi cigány értelmiség azonban megtette, hogy az általa működtetett foglalkoztatási programba egyetlen helyi embernek sem adott munkát. Romániából érkezett olcsó idénymunkásokkal elvégeztette a munkát, a papírokat vélhetően aláíratta a családjával és a projekt el van berenálva.

Én magam adományozó stábban is dolgoztam néhányszor. Tudom, hogy az átláthatóság fenntartása érdekében az adományozó könnyen kerülhet abba a helyzetbe, hogy számára a projektek papírból lesznek. Ha korrekt az elszámolás, nincs konfliktus még mintaprogramnak is tűnhet egy-egy olyan ügy, ami helyben egészen más megítélés alá esik. Ezt az egyesületet, ezt a cigány értelmiségit elveszítette a helyi közélet. Soha többé nem működtek vele együtt érdemben, mert tudták, hogy a korrupció, a predátor magatartás szégyene tapad a nevéhez.

Az, hogy kiközösítették ezt az asszonyt, számomra azt mutatja, hogy a cigányoknak, ellentétben a magyarokkal, van gerince, van helyes erkölcsi ítélőképessége és bátorsága az elhatárolódáshoz. Éppen az hiányzik a hazai demokrácia megtisztulásához, hogy a helyi közösségi térben vagy a szervezeti kultúrákon belül vonalat kellene húznunk a helyes és a helytelen közé. Nálunk magyaroknál, élethosszig pártelnök vagy EU képviselő, vagy bármi lehet bármekkora hazug gazember. Azért ebben az esetpéldában felmerül egy újabb szempont. Ezesetben az egyesület családi kontroll alatt maradt teljesen. A szociális földprogramnál megtanultuk, hogy nem jó, ha csak külső társadalmi kontroll van, főleg olyan ne legyen, amiben egyetlen cigány képviselő sem ül. De az is kevés, ha egy egyesület teljesen magára hagyatott, pusztán a belső demokrácia sem elegendő garancia, ezt a traktoros példa is mutatja.

Talán olyan kontroll mechanizmusok – monitoring mechanizmusok kellenek, amelyek azért szemmel tartják a folyamatokat, és nem engedik meg, kiszűrik az ilyen jellegű projekt gazdákat, elegendő önállóságot feltételeznek és kérnek az alapítóktól, de adott esetben működnek külső kontrollként, ha a belső ellenőrzés nem szűri ki a törvénytelenség mezejére tévedt – kísértésbe esett vezetőt. Ugyanakkor nem szabad olyan jellegű testületekkel rettegésben tartani egy-egy projektet, hogy a helyiek életveszélyes fenyegetésként éljék meg egy-egy ellenőr megjelenését. (ÁNTSZ és a hagymapucolás esete).

Miután tisztáztuk, hogy az EU, a kormány, a helyi politika, a munkahelyteremtő tollakkal ékeskedő munkahelypusztító állami apparátusok mind-mind potenciális veszélyforrást jelentenek azoknak, akik a munkahelyteremtés fájába vágják a fejszéjüket, kiderül, hogy még a saját egyesületünk vezetését is szemmel kell tartanunk! Nem elég, hogy egy velejéig intézményesség tagadó kultúrába születtünk, még egy egész sor fölöttes szervünket alá kell vetnünk annak a kockázat elemzésnek, hogy alkalmas-e a velünk való együttműködésre. Nem csoda hát, ha nem hiszünk a részvételi demokráciában... ):_

folyt köv