Sok beszédet meghallgattam a Nemzeti Csúcson elhangzott 5 perces szónoklatokból. Az ezzel kapcsolatos hangulatom is hullámzott.

Egyrészt örültem annak, hogy látok egy kerek asztal lovagjai típusú helyzetet. Örültem annak, hogy végre van egy olyan debate helyzet, ahol a nyilvánosság előtt mindenki kifejtheti a pozícióját. Talán így néz ki egy nagy ötletroham, ahol látni lehet, hogy kinek mi a fontos.

Ezzel kapcsolatban az volt az ellenérzésem, hogy hátha a miniszter elnök demonstrálni akarja, hogy 50 ember lényegében 30 felé húzná az országot. Lássuk be, hogy nincsen könnyű dolga egy olyan országban, ahol mindenki csak a saját nótáját fújja.

Örültem annak is, hogy számos felszólaló beismerte az eddigi politika pusztító tevékenységét. Demján Sándor teljesen civilnek tűnt, amikor azt vizionálta, hogy Széchenyi szelleme, ha jelen lenne, meglehet, hogy azzal szolgálhatná leginkább a közjót, hogy rájuk borítja ezt a termet. Azért, mert ezt ők csinálták! Nem világválság begyűrűzéséről van szó, hanem a mi válságunk eszkalálódásáról!

Tetszett Kósa beszéde is arról, hogy esetleg a csúcson abbahagyhatná ámokfutását Fleto! Én is arra számítottam, hogy esetleg azért hívta össze a legfőbb predátorokat, hogy lemondjon.

Orbán Viktor is elképesztő teljesítményt nyújtott! Sok igazságot mondott, például a politikusok iránti bizalom el erodálásában mintha a saját felelősségét is felvetette volna. No de amikor a korrupció eszkalálódásáról kezdett beszélni! Akkor bizony a metakommunikációja tisztán üzent!

Teljesen elkezdett beremegni a rekeszizma erre a témára! Elkámpicsorodott!

Upsz!

Ez a korrupció téma mintha kezdené empátiával feltölteni a politikusokat?