Az elnökválasztási kampányban beindult a másik személyiségének sárba tiprása, mint kommunikációs eszköztartalék.

A hazai kampánykultúrában is megtapasztaltunk egy ilyen fordulatot (2002), amelyet a hazai közélet azóta sem tud kiheverni.

Abban a kultúrában egy erős civil társadalom kontrollálja az egyénileg visszahívható képviselőt.

Nálunk a harmatgyenge országos "civil" azaz predátor kollaboráns érdekképviseletek abból való félelmükben nem képviselnek semmilyen társadalmi kontrollt a tárgyalóasztaloknál, hogy esetleg nem lesz forrás a másfél fős apparátusuk fenntartására.

A kontrollálatlan politikai kommunikáció meg kilengett abba a szélsőséges irányba, hogy hazudnak nekünk csillagokat az égről, majd kígyót békát rákiáltanak az ellenfelükre. Mivel a sajtót erre felé teljesen az uralmuk alá tudták gyűrni, így semmilyen ellenvélemény vagy leleplező cikk nem jelenhet meg ezügyben.

A hazai civil szektor, meg a hazai tudományos discurzus, és a független újságírás belepusztúlt a szellemi polgárháborúba.

Nálunk a civil érdekképviseletek nem képesek a sajtóban megjeleníttetni, hogy a politikusok milyen nemzet ellenes lépéseket tesznek. Ez közvetlen oka a gazdasági leszakadásunknak.

Például ebben a blogban erősen kifejtettem, hogy amikor a politikusok eltekintenek attól, amit a honfoglaláskor elkezdtünk kiépíteni, azaz lemondnak az intémézményességek tiszteletéről, akkor elmélyült károkat okoznak a kultúrában. Az angolszász kultúra sem teljesen védtelen a rebarbarizálódástól, de azért vannak fokozati különbségek.

Nálunk az egyszerű ember könnyen elereszti az intézményesültségekbe vetett hitét.

Mivel az ipari társadalom ennek a hitnek a megerősödésére épül, ezért a hazai modernizáció leszakad a világ fejlődési pályájáról!

Állítólag amerikai kampánytanácsadók vitték bele ebbe a helyzetbe a közéletet, bár a politikus döntéshozók felelőssége elvitathatatlan. Vajon be lehetne egy anyagi kártérítési perbe vinni ezeket a kampánytanácsadókat, ezeket a politikai szereplőket, ezeket a sajtóorgánumokat?

Vagy akkor még nem tudtuk, hogy ez egy velejéig barbár ország?

Úgy tűnik, hogy az etológiai alapoktól kezdve általánossá kellene tenni az agresszióról szóló tudást. Különösen azt a vetületet, amely a csoport - csoport közi konfliktusokról szól.

Elképesztő, hogy a posztmodern gazdaságok - kultúrák képesek visszaesni a vallásos fundamentalizmushoz hasonló kultúrába. Egy posztmodern fasizmus alakult ki a mai magyar kultúrában. A 30-as 40-es években a világ leg természetesebb dolga volt dédapáink számára, hogy x y z társadalmi csoportokat akkor most ki fogunk írtani.

Ma ugyan ennyire a világ leg természetsebb dolga a közéleti szereplők számára, hogy x y z nem kaphat szót a közbeszédben.

Tegnap az OFA kidobta a Munkahelyteremtés.hu Program pályázatát. nyilván feketelistán vagyunk, meg a tevékenységink is olyanok, amelyek fokozzák a foglalkoztatási fejlsztések  átláthatóságát.

Azt még értem, hogy ez miért fáj ez a predátoroknak. Attól fasisztázom le ezen az apropón a kultúránkat, mert ilyenkor nem akad egy civil, amely akár egy apró gesztus erejéig mellénk állna.

Nálunk az egyén sokkal kiszolgáltatottabban fogadja a predátorok manipulációt. Ezért nagy luxus, hogy a demokráciára felkészítő tudásbázisunk nem jelenhet meg a hazai fejlesztési gyakorlatban.