Hungarian Participation Democracy's Ghost.

A gazdasági világválság bankcsődökkel fenyegtő szakszába lépett, és mindenki arról beszél, hogy kell-e a bankcsődök eszkalálódásától tartani hazánkban (is). A 30-as 40-es években az éjjeliőr állam nem avatkozott be a piaci szervezetek tevékenységébe az USA-ban, számos bank ment csődbe és számos család veszítette el vagyonának jelentős részét emiatt. Ezzel az információval a birtokunkban a széles közvélemény és a politikai döntéshozók közvéleménye formálható arra, hogy az államkasszák juttassanak tőkeinjekciókat a bankszektorba a közpénzből.

Európában vagy épp nálunk nem az éjjeliőr állam modellje honolt a gazdasági világválság utáni években. A fasiszta rezsimek épp egy erős állam felépítésével válaszoltak arra a kihívásra, hogy az ipari társadalom magára hagyja az egyént, nem törődik a munkaerőpiaci kirekesztettségekkel, a szegénységgel, míg a centrum országok épp azzal kerülnek előnyös helyzetbe, hogy a gazdasági szereplőket erősítik.

A fasiszta rendszerrel megegyező erős állam logikája van a kommunista rendszernek is. Egy humán dimenzióban felrajzolt ideológia nevében technikai modernizációt és erős szociális biztonságot teremt.

A háború után nyugaton mindenütt a jóléti állam modellje terjed el, amely fő vívmánya a mienknél 6-10 szer nagyobb bérszínvonal, amely lehetővé tette, hogy az egyén egyre komolyabb felelősséget viselhessen a saját sorsáért. Az állam ezáltal kivonulhat a szociális biztonság megteremtésének teljes felelősségéből és egyre több felelősséget áttehet a családokra.

A 73-as olajválság után kialakult információs társadalom már nem teszi lehetővé az egyén tőkefelhalmozását olyan mértékben, mint a 45-73 közötti jóléti társadalom kora. Ma az USA magánvagyon készlete több mint 2/3 mértékben van az 50 éven felüliek kezében. Egyrészt az információs társadalom vállalkozásai is olyanok, amelyek elsősorban rendszerezett információból vannak és nem tőkéből, másrészt az egyén életpályája felaprózódott projektekre. Váltják egymást olyan projektek amelyek során lehet tőkét felhalmozni és jönnek olyan projektek, amikor feléljük a korábban felhalmozott javakat.

Az ingatlan lufi a túlértékelt ingatlanok fedezetként való felhasználása - felhasználhatatlansága miatt pukkan ki. Hazánkban is előállt az az állapot, hogy az ingatlanok elkezdtek nominálisan nem drágulni. A bankok 1-2 éve azt hitték, hogy akkor ez most egy olyan feszültség a piacon, amely az átmeneti gazdasági nehézségek miatt nem engedi drágulni a lakásokat. Ennyit ezek biztosan érnek majd hosszú távon, sőt még többet is, ha az életszínvonal jelentősen megemelkedik és a lakások iránti fizetőképes kereslet nő.

Ezzel a hiedelemmel megjelentek a 0%-os önrésszel felvehető lakáshitelek, ahol lényegében a bankok lemondanak arról a biztonsági lépéselőnyükről, ami a hitel esetleges bedőlése esetén lehetővé teszi hogy alacsony veszteséggel vagy veszteség nélkül kimenekülhessenek a hitelügyletből.

A tavaly előtt megjelent vegyél fel önrész nélküli hitelt termékek mögött az volt, hogy aki nyugati nettó bérrel rendelkezik azaz 450 fölött van a nettója, az kaphat 10-15 milliós lakásra önerő nélküli hitelt. Vélhetően ez a hazai munkavállalók 2-3%-a lehet, bár éppen  ennek a piaci szegmensnek nem nagy segítség ez a lehetőség.

A nyugati társadalmak benszülött társadalom szerkezete kivonult az ipari társadalom típusú tevékenységekből. Az információs társadalom embere nemcsak olyan jellegű projekteket fabrikál, ahol információt ad el, hanem olyanokat is, ahol egy pillanatnyi lépéselőnyét használja ki. Lép!

Nyugaton azért hosszú távon az információs társadalom paradigma megjelenése a centrum - periféria viszonyok kiegyenlítődése iránáyba hatnak. Ez abban az esetben nem igaz, ha a félperiféria és a periféria orszgai nem lépnek! Nem élnek a kínálkozó információkkal, engedik, hogy továbbra is a hátukon lehessen újratermelni a centrum országok tízszeres életszinvonalát. Az információs hatalom ugyanis gyorsan szertefoszlik. Kezdetben lehet gazdasági előnyéként felhasználni de hosszú távon nem. Az információ megosztatik. Nem bírtokolható úgy, mint a tőkejavak. Ha egyenlő mértékben lenne képes az információból vagy a képessé tevés tipusú tevékenységekből a centrum és a periféria munkavállalója, akkor ez a centrum országok gazdaságának relatív leértékelődésével járna. A félperiféria felzárkózna a centrumhoz.

Nézzünk egy információ társadalom komform tőkebefektetést itthon. Például, ha megjelennek a nagyon alacsony belépési küszöbű lakáshitelek, és éppen rendelkezem azzal a 10-20%-nyi önerővel, érdemes banki hitellel megvennem egy lakást és a bérlőkkel fizettetni a bankhitelt. Mivel az átlagos bérleti díj színvonal megegyezik az átlagos banki hitel törlesztéssel, így lényegében egy kis befektetéssel elindítható a folyamat és a végén a tulajdonosnál halmozódott fel egy komoly vagyon. Ez a projekt is rendszerezett információból van. Lehetővé teszi a tulajdonos számára, hogy később a vállalkozás kockázat felvállalásából eredő tőkfelhalmozás hozadékából éljen.

Az egyén megoldja, hogy gazdasági szereplővé váljon, az államról lekerül egy sor leendő költség amiatt, hogy egy középosztálybeli figura keletkezett, aki akár saját zsebből finanszírozza az egészségellátását az oktatását vagy a nyugdíjbiztonságát.

Az is egy létező gazdasági szemlélet lehetne, ha mérhetővé tennénk a nem materiális javakat. Ha a vagyonfelmérésénél csak a félretett pénzt és az ingatlanvagyont számoljuk, akkor egészen más mérleg jön ki, mint ha az egészségvagyont vagy a tudásvagyon, ezen belül például a projektképesség vagyont beleszámoljuk a portfolióba. Nem beszélve a kiszámítható közállapotokról vagy a gondoskodó - védő államról.

Ezt a projektképes figurát keresi az információ alapú társadalom és az az utáni rendszerek. A jóléti társadalom utáni ember ezért nem engedi kétkezi munkát végezni a gyerekeit. A fejlett nyugati világan bevándorlók végzik a kétkezi munkákat fele akkora bérszínvonalon, mint az értelmiségi munkák, amelyek a benszülötteknek vannak fenntartva. A tőkefelhalmozás képessége így továbbra is azoké, akik a társadalmi tőkét és a kulturális tőkét át tudják konvertálni.

Csakhogy!

Ha az állam nem akarja vállalni a hosszú - közép távú biztonságomat, sőt kifejezetten az a dolgom, hogy saját magam oldjam meg ezeket a kihívásokat, akkor felmerül a kérdés, hogy kell-e erős állami újraelosztást finanszíroznom, vagy inkább tartsak minél több forrást a családi kasszámban.

Két oldalról vizsgáljuk meg az adóval kapcsolatos beállítódást. Az egyik a jogkövető magatartás, az intézményességeket elismerő kultúrák megközelítése.

A másik pedig az intézményességtagadó nézőpont.

Az előbbi megvárja míg a politikai szavazások útján az adórendszer változik. Ide tartozó jelenség, hogy pl. Belgiumban 1/3-ad adót fizetnek (azaz 2/3-ad marad az egyénnél) egy olyan bér után, ami után itt 2/3-ot adóba befizetünk és 1/3-ad marad nálunk. Ide tartozik, hogy a jogkövető civilizált megközelítésnek 6-10 szer akkora a bérszínvonala, mint a barbároké.

Nálunk is bevezették már azt a rendszert, mely szerint az állam kivonult a biztonság finanszírozásának felelősségéből. Az egyén dolga, hogy az életpályája során felhalmozza az ehhez szükséges tőkét.

Láttam egy adatot, amely szerint a mostanában nyugdíj korba érők közül 500.000-nek nem lesz nyugdíja, aztán egy 1.000.000-s adattal is találkoztam.

Én még elég messze vagyok a nyugdíjas időszakomtól, de az elmúlt 20 évben felhalmozott vagyonom egy TV és egy számítógép.

Elvileg a nyugdíjpénztárunkban kellene, hogy felhalmozódjon ez a tőketöbblet, de a biztosítókról is kiderült, hogy elsősorban az általunk befizetett összegek lecsapolásából élnek, azaz nem tudnak infláció fölötti hozamokat felmutatni.

Egy 10 éves biztosításom nem tudta a nominálisan befizetett összeget felmutatni a számlámon. pedig az az intézmény állítólag alternatívája a szalmazsák tipusú gyűjtögetési módszereknek.

Ha sem a nyugdíjpénztár, sem az ingatlanban való vagyonfelhalmozás, se a hazai bérszinvonal nem teszi lehetővé, hogy megteremtsem  nyugdíj biztonságomat, akkor mi?

Érdekes lenne megnézni közelről, hogy ott ahol a bérszinvonal más, ott mi az oka annak, hogy a korosztályom nem halmoz fel lakásvagyon.

Mennyire tudják megteremteni a hosszú távú biztonságuk anyagi alapjait?

A mostani tőkemanipulációk mennyire szólnak arról, hogy a nagytőkések - banktulajdonosok a  kisember kárára átcsoportosítnak -e forrásokat a saját "biztonságuk" fokozására.

Vagy ezek tőkeinjekciók valóban a kisembert védik?