RDH Blog - RSS 2.0A Tarka Magyar kezdeményezés egy lényeges és halaszthatatlan kérdést tűz napirendre. Lényegében az ország négy alternatíva között vergődik. Az utcai őrjöngő mozgalmak (ebbe persze parlamenti pártokat is beleérthetünk) azon vitatkoznak, hogy polgárháború legyen, vagy elegendő a pártokráciát likvidálni.
Ezek azok az erőszakos és sehová sem vezető részvételi megoldások, amelyek ellehetetlenítik és beszüntetik a demokráciát, súlyos véráldozattal járnak és gyakorta nem hoznak semmilyen megoldást.
A demokrácia kereteinek újraszerkesztésével be kellene laknunk a demokrácia intézményeit. A jelenlegi rendszer szélsőségesen kirekesztő, és verseny ellenes, ez a szalonpolitizálás mutyikultúrája. Amennyiben sikerülne lelket lehelni a civil érdekképviseletekbe, kontrollálni tudnánk a politikai döntéseket, abban az esetben kialakulhatna Magyarországon egy nyugati típusú demokrácia és az ország elindulhatna a tudás társadalom felé vezető úton, a gazdasági felzárkózás felé. A gazdasági összeomlás és a kilátástalan szegénység tömegessé válásának oka az, hogy ellenkező irányba visz bennünket a pártokrácia. Az európai kultúra felőli oldalon az elitpolitizálás és a részvételi demokrácia az egymással küzdő alternatívák!
A hazai társadalmi párbeszéd formális intézményei nem képesek olyan érdekartikulációs teljesítmény felmutatására, amely hitelesen képviselhetővé tenné az emberek felé, hogy érdekeik az állampolgári önszerveződéseken keresztül becsatornázhatók a róluk szóló döntésekbe.
Éppen ezért az egyszerű állampolgár neki sem kezd a demokrácia legális csatornáin keresztül kifejezni az érdeksérelmeit, megpróbálkozik azzal, hogy a közvetlen nyomásgyakorlás eszközeivel azonnali eredményt érjen el. Az utcai akciózó mozgalmak sajtómegjelenése mind a hazai sajtóban, mind a nemzetközi sajtóban több tízszerese a tárgyalóképes mozgalmak megjelenésének. Amennyiben a Manifesztum megjelenne, az lenne az első fecske a részvételi demokráica tartományban, de mivel a sajtó és a pártokrácia védvonala zárt, így természetes, hogy semmilyen sajtóorgánum nem hozza le a manifesztumunkat! A demokrácia kultúra fejlesztéssel és az erőszak mentes konfliktuskezelés technikáinak terjesztésével foglalkozó mozgalmak pedig szinte az utolsó szálig kipusztultak a Göncz Kinga és Gyurcsány ifjúsági minisztersége alatt, vélhetően a Zuschlág jelenség eszkalálódásának hatására.
Sorra szervezünk utcai tüntetéseket, amelyek a miniszter elnök lemondását és a kormány távozását követelik, vagy nemet mondanak egy-egy intézkedésre, miközben a tárgyaló asztaloknál érdemi érdek egyeztetés nem folyik.
Egyes mozgalmak azzal a reménnyel vonulnak ki az utcára, hogy az állampolgár felé szemléletformáló hatása lesz a megmozdulásuknak. Felébrednek, és aktív állampolgárrá válnak, kimozdulnak az alattvalói felelősség átruházás tespedtségéből - az eleddig apolitikus, a közügyektől elzárkózó polgárok.
A hazai pártokrácia olyan hatékonyan gyűrte maga alá a független médiát és a független tudományos és civil discurzus szereplőit, hogy lényegében alig maradt néhány olyan civil szereplő, aki a tárgyalóasztaloknál nem a zsákmányszerző pártokrácia érdekeit tükrözi vissza állampolgári érdekként.
Nem csoda hát, ha a civil szereplők mindenkiben a predátorok ügynökeit látják, és a civil érdekképviseletek felé azzal a bizalom deficittel fordulnak, ami az egyszerű embert kifosztó politikai osztály viselkedése miatt kialakult bennük.
A hazai demokrácia deficit már a civil vezetők, vagy a helyi önkormányzati képviselők szintjét nézve elképesztő méreteket öltött. A civil szervezetek, vagy kisközösségek választott vezetőit nehéz rávenni arra, hogy beszéljünk a közügyekről, gondolkodjunk a környezetünkben tapasztalható problémák megoldásán. Átveszik a laikus állampolgár kiábrándultságát, hülyének nézik azt, aki hisz abban, hogy a hazai demokrácia teret enged az állampolgári érdekek beszámíthatóságának. A kultúra mint befoglaló keret egyre kevésbé támogatja az aktív állampolgári részvételt.
Innentől kezdve a politika a politikusoké! A civil vezetők, és a helyi önkormányzati képviselők két tűz közé szorultak. Az országos politika felől nézve az érdekérvényesítési esélyeik lényegében nem nagyobbak a mezítlábas állampolgárénál, az emberek felől nézve pedig ők a zsákmányszerző uralmi rendszer részei. Ez tovább erodálja az eredetileg is ingatag intézmények bizalmi tőkéjét.
Az érdekképviselet érdemi lehetőségétől megfosztott, és egyre kilátástalanabb jövedelmi helyzetbe kerülő állampolgárok ezért választják az utcai politikai tiltakozási kereteket. Akkor is, ha ezeknek semmilyen érdemi hatásuk nincsen.
Egyetlen hatásuk van, kifejezik a feszültséget. Lényegesen nagyobb a feszültség az egyes szereplőkben, mint akár csak 3-4 évvel ezelőtt. Folyamatosan egy pattanásig feszült helyzetben élünk, amelyben továbbra sem folynak reformok, továbbra sem folyik érdemi társadalmi párbeszéd. A civil / politikusi tárgyalóasztalok nem kezdtek hozzá átlátható és hatékony kommunikációs keretek kialakításához, sem pedig az állampolgár és az általa közvetlenül választott képviselők (saját képviselőik, saját egyesületi elnökeik, saját pártelnökeik) továbbra sem kapnak mandátumot, tovább folyik a karizmatikus rögtönzéseken alapuló szervezeti kultúrák tobzódása.
Az utcai fellépéseken egyre határozottabb fenyegetés fogalmazódik meg a szélső jobboldali csoportok felől egyrészt a politikusok felé, másrészt más társadalmi csoportok felé.
Mindkét irányba elcsattantak az első pofonok is. Hirtelen megszámolni sem tudom, hogy az elmúlt évben hány politikus kapott Molotov koktélt a bejárati ajtajához, és azt sem tudom megszámolni, hogy hány alkalommal vonultak fel civil csoportokat fenyegetni vagy megverni.
Aggasztó jelek ezek. Vélhetően a pártokrácia nem képes a szalonpolitizálás mutyikultúráját átszervezni, ez ellehetetleníti az olyan munkahelyteremtés érdekében létrehozandó helyi fejlesztéseket, mint a mentor hálózatok, az EQUAL, a LEADER, a foglalkoztatási paktumok, stb.
Ha lehetetlen a helyi problémák kommunikációs tereit megszervezni, anélkül nem tudunk feladatosítani munkahelyteremtéssel összefüggő kulcsfontosságú lépéseket, nem tudunk célokat kitűzni, hiánypótló humán szolgáltatásokat meghonosítani.
A predátor pártokrácia csúcsa, talán a saját apparátusaitól való félelmében, nem mer humán befektetésekre költeni. Az EU direktívákkal ellentétben hazánk nem költi a fejlesztési források minimum 30%-át humán területre.
Az "autópálya mutyi országa" után eljő az "iskolafestések országa" a következő 5 évben. A pártokrácia ezzel igyekszik valóban beemelni a zsákmányszerző mutyikultúrába a helyi önkormányzati képviselőket, hiszen a léte a párton belül, ezeknek az embereknek a szavazatain múlik.
Ha a pártokon belül a tagság nemet mondana az üzemszerű tolvajlásra, akkor ezek a vezetőségek kipottyannának a hatalomból. Ameddig a helyi pártszervezetek és a központi pártszervek egyaránt abban érdekeltek, hogy eltakarják a nép kirablása területen megtett lépéseiket, addig ők egymás foglyai. Addig sem helyi, sem országos szintem nem várható, hogy a pártokráciától független érdekképviseletek vagy a parlamenti pártok érdemi szerephez jutnak. Addig pedig a polgárok kirekesztettként és kiszolgáltatottként élik meg a helyzetet.
Az osztrák választás elemzésekor számos elemző elmondta, hogy ott van pártokráciától független sajtó is, így náluk a civilek és a parlamenten kívüli erők részesei a társadalmi nyilvánosság fősodrának. Nálunk ilyen nincs.
Ezért tart oly soká az utcai őrjöngések kora, ezért kerül veszélybe a társadalmi béke, akár a polgárháborúba torkolló ír típusú terrorizmus felől nézzük, akár a politikai szereplőket tizedelő baszk típusú terrorizmus felől nézzük.
A gazdasági lecsúszásunk és demokrácia deficitek több ponton összefüggenek. Egyrészt az egyetlen diverzifikált gazdasági csúcságazatunk a turizmus, amely belehalt az utcai őrjöngések korába. Másrészt a tudástársadalom konform szociális piacgazdaság intézményeit csírájában folytja el a zsákmányszerző pártokrácia párt és köztisztviselői gépezete. Már az újraelosztási testületek megszervezésénél kiderül, hogy a pártokrácia senkit nem enged a munkaerőpiaci reintegráció közelébe, aki minimum vérségi kötelékeken keresztül nem kötődik pártvezetőkhöz. Mindeközben a munkaerőpiaci struktúra legfőbb problémája, hogy sürgősen több száz ezer vagy akár milliós nagyságrendű polgártársunkat kellene visszavezetni a munkaerőpiaci vérkeringésbe.
Mindaddig, amíg nagyjából két millió embernek kell eltartania az állami alkalmazottakat és az inaktívakat, addig nem számíthatunk jelentős reálbérnövekedésre és életszínvonal emelkedésre. Ha a reáljövedelem csökkenés az emberek többségénél további 20%-ot elér, akkora tömegek szakadnak le a társadalomban, ami további helyrehozhatatlan károkat okoz.
Ehhez az össztársadalmi integrációs kihíváshoz kellenek az EU fejlesztési források.
Nem tehetjük meg, hogy maradéktalanul a zsákmányszerző pártok csúcsvezetőinek kontrolljára bízzuk ezeket az euró milliárdokat, hiszen az elmúlt 4 év bebizonyította, hogy képesek a teljes fejlesztési logikát a kirekesztő és verseny ellenes tartományba manőverezni, akkor is, ha pattanásig feszül a társadalmi feszültség.
Hajrá Tarka Magyarok!
Katona Csaba
A Részvételi Demokrácia Hálózat
és az Állás/pont/ Lakossági Kör
elnöke
Kommentek