Hungarian Participation Democracy's Ghost.

I have been a community development social worker and NGO activist from 1988 until 2007 back in Hungary. I am using the democracy development single issue movement points of view to let people understand the current affairs. During the first 7 years I wrote nearly 1000 articles about employment, democracy development, agriculture NGO situation. After this election I decided I turn my blog to English.

Kommentek

RSS Feedek

RDH Blog - RSS 2.0 hírcsatorna

Tudásmegosztás és mobilitás

2008.09.27. 19:55 :: Saman

Az élethosszig tartó tanulás képessége jelzi, hogy valaki szegénynek számít-e a tudástársadalom mércéje szerint.

Ha valakinek a képességei hiányzanak az önműveléshez, vagy nincsen lehetősége (akár anyagi vagy infrastuktúrális téren) arra, hogy megújítsa, piacképesebbre formálja a hozzáállását vagy a tudásbázisát, akkor nem csoda ha nem tudja a piacon elfoglalni azt a bérszínvonalat, amit a centrum országok átlagos bérszintje jelent.

A blog szinte összes cikke azt sérelmezi, hogy a centrum országok fejlesztései fölhúzzák az egyént és az állampolgári önszerveződéseket a tudástársadalomhoz szerves kommunikációs térbe, míg a hazai lenyomja az egyént és az állampolgári önszerveződéseket az ipari társadalomhoz szerves kommunikációs térbe.

A centrum országok humán erőforrás termelési mechanizmusai piac vezető csúcsminőséget akarnak előállítani, az egyén fekészültségében és a kommunikációs kapcsolatok szintjén, ehhez szervesen rendezik be a szervezeti kultúrákat és a felkészítő vagy korrigáló intézményeket.

Ezzel szemben a hazai rendszer írtja a tudásintenzív kommunikáció rítusait támogató módszergazda szervezeteket. A hazai felkészítő szervezetek vakok a curriculumok attitűd és készség szintjére. Még a humán szakmák (pedagógus, szociális szakemberek, HR) képzései sem haladják meg az információ szintet azaz nem átgondoltak az attitűd és készségfejlesztés szinten.

Az EU forrásokból létrejövő szemléletformáló humán szolgáltatások a célcsoportjuk tekintetében is teljesen az ipari társadalomképet erősítik. Lényegében a szakképzetlen munkaerőre céloznak, és valamilyen alibi szakképzéssel sorolják át a szakképzettséggel nem rendelkezőket vagy az elavult képzettséggel rendelkezőket  statisztikailag a szakképzett státusba. Ezek a képzések olyan "befektetések", amelyek nem az információs társadalom vagy a tudástársadalom kiszolgálóit hozza helyzetbe.

A tudás alapú társadalmak számos ponton átállítják a különböző rendszereiket (alap és felnőttképzés, szociális és munkaügyi területen dolgozó humán szolgáltatások) magasan humanizált, magas információ igényű és alacsony tőkeigényű üzemmódba, míg nálunk még a kifejezetten ezzel a mandátummal ide küldött EU fejlesztési programokat is rendre át definiáljuk alacsony fokon humanizált alacsony információ igényű és magas tőkeigényű innovációvá.

A múltszázad elején hazánkban keletkezett csúcs minőségű csúcs-tudású embereket rendre dobta ki magából a hazai gazdaság. A Nobel díjasaink, a világhírű feltalálónk szinte kivétel nélkül külföldön tudták megvalósítani, amiben egyedülállót alkottak. Aki itthon marad és tudást vagy találmányt akar piacra vinni, az előbb utóbb megőrül, de vélhetően hajléktalanként végzi. A hiT rendszerek ugyanis nem értik az egyedi - kreatív probléma megoldó ember logikáját. Az a módszertan vagy találmány, vagy a kész termék kivezetése a világpiacra sokkal könnyebben megy HIt környezetben, vagy hIT vagy hIt háttérrel.

Az ipari társadalom előtti ember, a tudást nem az egyén tudásának tekintette, hanem a kultúrával összefüggő "titkos és kifürkészhetetlen", vagy "nem kifürkészendő", a hagyomány együttesnek.

Éppen ezért a nemzeti kultúrából következett a társadalmi munkamegosztásban elfoglalt hely is.

Ennek nyomai ma már nehezen tetten érhetők, hiszen a holocaust, a németek kitelepítése, a környékbeli népek 180 évig tartó különböző asszimilációja, a Kádári mesterséges társadalom és gazdaság átszervezési gyakorlata hellyel-közel eltörölte rendi társadalom és a szerzett - rögzített jogok bonyolult nemzetiségi és társadalmi munkamegosztásbeli szövevényének kultúráját. A premodern korban a család volt a tudásmegosztás szerepe, a modern korban az iskola vált a tudásmegosztás fő terepévé, bár a család és a kisközösségi miliő továbbra is meghatározó szerepet töltött be.

A hazai munkaerőpiacon is bekövetkeztek azok a változások, amelyek radikálisan lecsökkentették a mezőgazdaságból élők arányát és aztán a rendszerváltással az ipari termelésből élők aránya is 14% alá csökkent.

A poszt indusztriális társadalmakban az emberi erőforrás a szolgáltató szektorokba vándorolt, a centrumországok 4-5 szerkezetváltást hajtottak végre sokkal kisebb feszültséggel, mint a mienk. A szolgáltató szektorok abban az esetben működnének tisztán piaci alapon, ha az állam semmilyen szerepet nem töltene be az emberi erőforrással kapcsolatos szolgáltatások kiépítésében és fenntartásában, azaz nem lenne állami iskola, kórház, felnőttképzés stb.

Természetesen ilyen vegytiszta kirekesztő államfelfogás nem létezik, mindenütt közösségi hangsúllyal működnek az iskolák, kórházak, vagy az egyén tőke típusú biztonság portfoliójának megalkotása. Nálunk annál is inkább indokolt, hogy az állami újraelosztás ne vegye le a kezét ezekről a területekről, mert a 20-30 éve stagnáló bérszínvonalunk lényegében nem tartalmaz olyan diszkrecionális jövedelemhányadot, amiből ezen költségek akár 10-20%át finanszírozni lehetne.

A nonprofit szektor lényegében az állam és a piac csődje szegmensen, hazánkban szinte kizárólag az állami újraelosztás forrásaira támaszkodva valósít meg humán szolgáltatásokat.

Mivel az egyén és a család nem fizetőképes bizonyos szolgáltatásokra, de sokkal drágább lenne állami szervezetként létrehozni vagy fenntartani a szolgáltatást, ezért a nyugati országokban konkrét célcsoportok konkrét problémáira célzó virágzó humán szolgáltató háló védi az egyént a kulturális lecsúszástól.

Modell szerűen, Polányi megközelítését alkalmazva gondoljuk végig, hogy a  humán erőforrás fejlesztéseknek ki a lehetséges finanszírozója?

  1. Kizárólag a családi reciprocitásnak kell gondoskodni a humán befektetésekről? Azaz a családban és a szomszédságban felhalmozott tudás áll csak az egyén rendelkezésére?
  2. A piacon kell megvásárolni az önművelés vagy a munkaerőpiaci reintegráció szolgáltatásait? Ehhez van diszkrecionális jövedelem az egyének - családok kezében?
  3. Az állami újraelosztás mekkora szerepet vállal a stratégiai vagy a hiánypótló humán szolgáltatások létrehozásában és fenntartásában?

A nonprofit megoldásoknak mindhárom Polányi -féle dimenzióban óriási szerepe lehet.

Az európai szociális gazdaság modellje támaszkodik a családi és közösségi vállalkozásokra míg a hazai nonprofit szektor lényegében mutatóban is alig tud 6-8 ilyen példát felmutatni.

A Liszaboni stratégia mentén haladó európai országok a gazdaságfejlesztés kulcselemének tartják az információs társadalom és a tudás alapú társadalom intézményeinek erősítésével létrehozott új munkahelyeket.

Az európai országok a mienknél lényegesen kevesebb teret enged a zsákmányszerző pártokrácia alkuinak. Más országok fejlesztéspolitikája bevonó és nem kirekesztő. Más országok fejlesztéspolitikája versenypárti és nem versenykorlátozó. A külföldön működő érdekképviseletek nem engedik, hogy a munkaerőpiac szereplőinek összjövedelménél nagyobb profitra tegyenek szert a tulajdonosok. A hazai gazdaság annak ellenére, hogy ebben a fejőstehén üzemmódban van, a kivont tőkéből nem jönnek létre munkahelyek.

Semmilyen szinten nem készül a nonprofit humán szolgáltató szektor arra, hogy valaha kiépüljön egy olyan humán szolgáltató intézményrendszer, amely tudás társadalom konform bér színvonalat teremt. A munkaerőpiac veszteseinek reintgerációjához is olyan közösségi vállalkozásokat kellene teremtenünk, amely legalább részben piaci árbevételekből tartja el a dolgozóit.

A pusztán állami forrásokból létrejövő projektek, amelyek szervezetei nem rendelkeznek diverzifikált árbevételi struktúrával, azonnal összeomlanak egy-egy EU-s projekt után.

A hazai tudásmegosztás lendületet vett a rendszerváltás körüli években, a Soros Alapítvány forrásaira támaszkodva virágzott a civil közegben a közösségi iskola, az erőszakmentes kommunikáció, a demokrácia technikák terjesztése és számos tudástársadalom irányába mutató humán fejlesztés.

Amióta a Soros nincs és ezek a kérdések finanszírozása a hazai vállalatok és a kormány kezében van, azóta a rendszerváltás körül létrejött intézmények tönkrementek.

Ma gyakorlatilag a probléma felvetéséhez sem lehet civil erőket összehívni, annak ellenére, hogy a téma szereplői teljesen kiszorultak az EU-s fejlesztések piacáról.

Hazánkban az egyén, és a kisközösség magára van hagyva azügyben, hogy mitől készülne fel tudásában arra, hogy 450.000 Ft-os bérszínvonalon kérjen helyet magának a világ munkaerőpiacán.

Sem a kormányára, sem az ellenzékre, de még a civil elire sem számíthat ebben a kihívásban. Semmi nem támogatja a mobilitást!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://reszvetelidemokracia.blog.hu/api/trackback/id/tr37684840

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása