Hungarian Participation Democracy's Ghost.

Kb másfél hónappal ezelőtt felfedeztem, hogy elkezdek összefoglaló cikkeket írni, amelyek valamilyen szempontból átfésülik - újragombolják a dolgokat. Írtam egy társadalmi vitaanyagot is, amelyben három különböző megközelítés szerepel részvételi demokrácia korlátok ügyben. Lényegében a kultúra, a pártokrácia, és a civil szektor szemszögéből rákérdezünk arra, hogy mi gátolja a részvételi demokrácia térnyerését a rendszerváltás utáni időszakban.

Amikor a zöldeknek készültem tréninget tartani, akkor az iskola tréner csapatán belül támadt nagy vita abból, hogy lehet-e a részvételi demokrácia témát napirendre tűzni abban a közegben.

A félelmek abból adódtak, hogy véletlenül, nem e arról lesz szó, hogy leverem rajtuk a frusztrációimat!

Az én érvem az volt, hogy hamár létrejön egy részvételi demokráca mániás párt, akkor csak tudjanak már elbeszélgetni erről a témáról.

 A Civitas Vitaköri anyagként funkcionáló alternatívák mögé végül is oda rendezhető a teljes blogos tudásbázis, de fő "felfedezések" beleillenek az egyes alternatívák mögé.

Mindegyikben megvan az a modell, amely segítségével cirka 4 perc alatt el lehet magyarázni, hogy mi akadályozza a részvételi demokrácia kiteljesedését hazánkban és ez miért óriási katasztrófa a jelenkor és az utókor embere számára.

 Mit tesz a pártokrácia a részvételi demokrácia ellen, miért reménytelen küzdelem ezek között a kulturális befoglaló keretek között az egyszerű mezítlábas állampolgárt meggyőzni arról, hogy vegyen részt és miért tartom teljesen erőtlennek és elszántság híjján lévőnek a civil integrációk szervezőit.

Ha csak ezt a három nézőpontot (kultúra mint befoglaló keret, pártokrácia és civil elit, illetve a munkahelyteremtés körüli integráció témáját) vesszük elő, és nem törődünk a szervezeti kultúra vagy a tudás társadalom aspektusokkal, akkor is számomra világossá vált, hogy mi a részvételi demokrácia léte vagy nemléte ezeken a területeken.

Ezzel a kihívással újra megjelenek majd a széles nyilvánosság előtt és meglátom, hogy milyen reakciókat vált ki. Osztják-e a mások blogon megfogalmazott felismeréseket?

I. A pártokrácia keresztje

A hazai pártokrácia kitűnő tünethordozója a társadalmi problémáinknak. A vezetőink végezetesen kudarcfélőek, zéró körüli a humán orientáltsága az intézkedéseiknek, az ország számára életveszélyes a bizonytalanságtűrő képességük, totálisan individualisták, ami valljuk be elég furcsa egy közösségi vezető részéről, stb.

Nemzetközi összehasonlításban a Iversen, Torben, Stephens, John D cikkében felvázolt modell szerint mi a predátor "fejlesztési" modellekhez soroltattunk.

A verseny vagy versenykorlátozás és az integráció vagy kirekesztés dimenziók világosan felrajzolják számunkra a politikai erőtereket. A centrum országokban versenypárti és integratív államok jönnek létre, amelyek széles mértékben építenek a piac és a nonrpofit szektor öntevékenységére és önszerveződő képességére.

Nálunk ezzel szemben versenykorlátozó és kirekesztő állam működik, amelyben a predátor pártokrácia szereplőin kívül senki sem érzi jól magát.

A Bogár mitológia szerint ezt a centrum országok tőkései és a hazai kollaboráns pártokrácia összjátéka alakítja, de bennem felmerül a kérdés, hogy tudnánk-e éppen úgy, ahogy a szlovének, ahogy a litvánok, ahogy a finnek, ahogy a csehek egy saját koorporatív rendszert kiépíteni, pusztán a saját elhatározásunkból!

Iversenék modelljét ízlelgetve az az érzésem, hogy ameddig ez a pártokrácia marad hatalmon, addig az ország lecsúszása garantált!

II. A civil szektor kersztje

Jó kérdés, hogy az állampolgárok érdekeinek közvetlen kifejezésére alakuló civil szektor miért nem képes felvetni az állampolgári érdekeket, miért nem képes érdemben befolyásolni a pártokrácia döntéshozatali procedúráit, miért nem képes a helyi problémákra helyi megoldásokat kiötlő politika független közösségiséget megvédeni a zsákmányszerző pártokrácia szisztematikus támadásaitól?

A civil kontroll vs. politikai kontroll, és az állami vs. nem állami keretek között keletkezett erőtér kirajzolja számunkra hogy az állami és a civil jogi keretek között működő humán szolgáltatók milyen tipusba sorolhatók. A korábban már állami keretek között létező szervezetek lényegében hiába kerülnek jogilag a civil kategóriába, a szervezeti kultúra tehetlensége gyakorta meggátolja hogy a szervezetnél civil mentalitás alakuljon ki. A Munkaügyi Központok hatósági profilból segítő szervezetté történő átalakítása is számos kívánni valót hagy maga után.

A kirekesztő pártokrácia inkább alakítja át az önkormányzati fenntartású szervezeteit "civil" szervezetté, mint hogy szerződjön valódi állampolgári önszerveződésekből kinőtt szolgáltató szervezetekkel.

A nem állampolgári önszerveződésként induló áll civil szervezetek vélhetőleg többségben vannak már a civil döntéshozó testületekben is, így a demokrácia mint a szegények kontrollja a gazdagok túlhatalma felett kérdés pár évtizedre lekerült a napirendről. Azon enyeleghetünk, hogy a dél amerikai vagy a balkáni "fejlődési" pálya jövőképe tetszik-e nekünk jobban.

Ha az EU pénzek humán szolgáltatásokra "költött" pénzeit strukturálisan megnézzük, akkor kiderül, hogy az állami humán szolgáltatók, azokon belül is az újonnan létrehozott és vélhetően teljesen fölösleges szervezetek 40 szeres forrást emésztettek fel a civil humán szolgáltatókhoz képest. Annak az ára, hogy mennyibe kerül az országnak, hogy nincs semmilyen kontroll a pártokrácia fölött, több száz vagy félezer millirád forintban mérhető évente. Ehhez nyugodtan adjuk hozzá a fölöslegesen kidobott pénzt, azokat a programokat, amelyek elköltik ugyan a forrásokat, de társadalmi hasznosságuk nincsen. Valójában azt csinálja az ország, hogy nem kezd neki a jólélti állam humánszolgáltató intézményrendszerét kiépíteni és nem kezd neki a tudás alapú társadalom humánszolgáltató intézményrendszerét kifejleszteni. Amit mi nem kezdtünk el, az a nyugatiak már 20-40 éve csinálják! Márpedig ha nem jezdjük el, akkor növekszik majd az életszinvonal távolság közöttünk!

Az MTA mentor programokat vizsgáló kutatása meglehetősen lesúlytó képet fest az EU pénzekből létrejött mentor programok szakmaiságáról.

A pártokrácia kirekesztő és verseny ellenes mentalitása totálisan érvényesül a civil humán szolgáltatások piacán. A civil kontroll alatt álló humán szolgáltatók csak egészen szűk töredéke került valamelyest biztonságba az elmúlt években. A többiek elpusztultak vagy éppen leépülőben vannak. Pedig nélkülük a munkahelyteremtés, szociális gazdaság, a koorporativizmus elképzelhetetlen.

 III. Az egyszerű állampolgár, azaz a kultúra keresztje

A civil missziók két tűz közé szorultak. Egy passzív alattvalói attitűdöket örökölt megmozdíthatatlan, szolidaritásra képtelen társadalom szélén működnek egy ellenséges pártokrácia "bábáskodása" alatt. Az állampolgároktól bármikor megkapják az intézményekkel szembeni bizalmatlanság minden velejáróját, sőt azt is bármikor a fejünkhöz vágják, hogy mi csak a zsákmányszerző pártokrácia egyesületi változatai vagyunk. Nem is tévednek sokat, hiszen a civilek között is az volt a (kontra) szelekciós feltétel, hogy aki beállt a szekértáborokba az maradhatott életben. A többiekre éhhalál vár! Ennek mellékhatása, hogy akik viszont a predátorok védelmét élvezik, azoknak semmilyen szakmai teljesítményt nem kell felmutatniuk, semmilyen szabályt nem kell betartaniuk. Akár a pályázati határidőn túl is megjelenhetnek ötleteikkel... és nyernek!

A hazai kultúra miért áll kudarcfélő módon a cselekvés kérdéséhez, miért nincs humáorientációnk, miért nagy a bizonytalanságtűrő képességünk, miért nőies és miért idividualista a hazai kultúra? Miért nehéz rávenni helyi közösségeket, hogy gondolkodjanak a helyi problémák megoldásán? Alakítsanak hiánypótló humánszolgáltatásokat!

Erre a kérdésre a választ nem lehet egyszerűen a pártokrácia butaságára és tehetetlenségére mutogatva megadni, bár kétségtelen hogy hülye ötlet úgy szolgáltató szervezetet álmodni, hogy garantáltan nem lesz forrás a projektek elindítására. A nagy nemzeti kultúra helyett koncentráljunk inkább a számunkra sokkal megfoghatóbb, sokkal megérinthetőbb szervezeti kultúrára.

Ezeket a kultúrákat ugyanis mi magunk alakítjuk, anélkül, hogy jelen lenne a sokat szidott pártokrácia valamelyik tagja.

Az individualista és nőies pólus intézményesség tagadó kultúrája törvényszerűen marad le a tudásgazdaságok versenyében.

A kreatív helyi probléma megoldáshoz ugyanis nagyon is szükség van az intézményességmániás megközelítésre, ugyanis a szokásostól eltérő és tartósan fennmaradó változásokat akkor lehet megalapozni egy-egy konkrét szervezeti kultúrában, ha az emberek hisznek a megállapodásokban és a terveikben. Elhiszik, hogy létezik olyan, hogy megegyezünk valamiben, és a felek be fogják tartani a megállapodást. Ott ahol ez nincs meg, ott a játékelmélet variációi közül csak a lerabló és a vesztes-vesztes azaz a lepusztuló "fejlődési" pályák a választható alternatívák. Hit nélkül túlélhetetlenné válik az alapítás körüli időszak, ahol az alapítóknak olyan problémák tömkelegét kell megoldaniuk, amelyekről az állami bürökratizált közegben szocializálódott még nem is hallottak.

IV. A munkahelyteremtés és a gazdaság keresztje

A kirekesztett és megtizedelt civil szektor, a velejéig korrupt pártokrácia, és a passzív alattvalói tömeg a gazdaságban sem képes piaci réseket betölteni a világpiaci versenyhelyzetekben. Tehetetlen és irányíthatatlan a hazai rendszerek többsége. Sem az oktatási rendszer nem képes a kor szellemének megfelelő emberanyag előállítására, sem a felnőttképzési rendszer nem képes szemléletformáló hatást elérni. A piaccal kapcsolatos lesszé fer, és a pártokrácia gazdagodását támogató privatizációs stratégiák megbénították az ország költségvetés tervezési lehetőségeit. Azt a kevés forrást, amit például munkahelyteremtésre költünk, azt is olyan hatékonysággal sikerül elkölteni, hogy annak munkaerőpiaci reintegrációs hatása nincs.

Más országokban az iparból nagy tömegben kiáramló munkaerőt felszívta a humán szolgáltató szektor nagyrészt állami forrás hátterű szolgáltatói tömege.

Nálunk a predátor pártokrácia csírájában folytotta meg a civil szektorban közösségfejlesztéssel foglalkozó humán szolgáltatók nagy részét. Az EU források döntéshozóinak kijelölésével előre eldőlt, hogy hazánkban semmilyen növekedés nem várható a humán szolgáltatások körül, sőt a kiosztott források hatékonyságát sem növeli semmilyen közösségfejlesztő tudásbázis.

A modellben szereplő "munkahelyteremtés" terület, a 21 településen lefolytatott lakossági fórumok roma érintettségű javaslatainak feldolgozása után 6:1 arányban bizonyultak inkább fájdalmas participációs krízisterületnek mint a szociális gazdaságokban tapasztalható munkahelyteremtési sikereknek.

Óriási szükség lenne arra, hogy a helyi szervezetek végre forrásokat kapjanak ahhoz, hogy cselekedni tudjanak. A lakossági fórumokon szociális problémák tömkelege merült fel. Ezeknek a megoldásában elvétve van szerepe a helyi állampolgári önszerveződéseknek. Az általam ismert roma szervezetek többsége kitűnő szakemberekkel végzi a munkáját, az esetek 80%-ában költségvetés nélkül. Az elmúlt hetekben a sajtó 150 milliárd roma fejlesztési programokra elköltött pénzről beszélt, miközben az általam ismert roma civilek ugyan úgy apparátus nélkül szervezik életüket, mint bármilyen más civil. Semmi esélyük arra, hogy a tevékenységükhöz forrást szerezzenek. Ez a rendszer az új belépők számára teljesen zárt! Nem juthat be senki, bármilyen fontos társadalmi probléma megoldására vállalkozzon és bármennyire legyen nyilvánvaló a rátermettsége!

A tartósan a családi kassza terhére végzett szociális munka előbb utóbb kiégeti a helyi vezetőket.

A predátor pártokrácia kirekesztő magatartása létező társadalmi szereplőket gátol meg abban, hogy az elénk tornyosuló problémák megoldásában helyi megoldásokat keressenek. A létező civil önszeveződések forrásait Qangok nyelik el, a média és a pártokrácia és az egyszerű emberek éhséglázadásának összjátéka a kultúra alapjait kezdik erodálni. Mi lesz velünk, ha az intézmények működésére már nem számíthatunk?