Hungarian Participation Democracy's Ghost.

Humanisztikus oktatás (kommunikációs szint)

Hazánk a rendszerváltás folyamán egy olyan politikai – társadalmi –gazdasági rendszert igyekezett szolgai módon lemásolni, amely mint konstrukció több sebből vérzik, válságtüneteit valószínűleg a rendszer alapjainak megváltoztatásával lehet csak megszüntetni. Az ipari - információs társadalom és a jóléti rendszer modelljei helyett kell valami új.
Az aktív keresők között egyre kevesebben foglalkoznak termelő tevékenységgel, jelentősen megnő a szolgáltatások – információtechnológiai, turisztikai, humánszolgáltatások - aránya, egyre kevesebb aktív foglalkoztatott tart el egyre több kora – élethelyzete miatt inaktív polgárt.

Ezek a hatások hazánkat éppen úgy érik mint a fejlett gazdasággal bíró országokat és hasonló válaszlépéseket kívánnak – indítanak el, mint ott.

A jövő polgára valószínűleg már nem hiheti, hogy gazdasági vállságok – struktúraváltások - recessziók idején, a jóléti állam redisztribúciója majd -akár középtávon - átvállalja a család fenntartásának felelősségét. Képessé kell tennie önmagát arra, hogy ha kirúgják az egyik helyről, szinte azonnal bekerüljön a következő munkakörbe.

A telített piacokra nehezen lehet betörni, egy zöldmezős beruházás garantáltan halálra van ítélve tőkeszegény és recessziós helyzetben, ezért el sem kezdünk ilyet.

Nem gyártani kezdünk valami fizikait, hanem keresünk valami szellemi terméket – információt - élményt, aminek megvan az a tulajdonsága, hogy önmagunkból felépíthető, ha valakinek eladjuk, az élvezi, fogyasztja …, de nekünk ugyan úgy megmarad, ezt eladjuk másnak is, meg másnak is… Aki erre képes, az általában

• önálló munkavégzésre képes, nem igényel felügyeletet, külső motivációs impulzusokat, megtervezi és végrehajtja a munkáját (életművész)
• önmaga képes megszerezni a munkaköréhez szükséges ismereteket és készségeket,
• akár 5 évente képes újabb szakterületre átnyergelni
• az igen gyorsan fejlődő információtechnológia változásait – irányváltásait képes lekövetni,
• az Internet segítségével tájékozódik a világfaluban és hasznára fordítja a megszerzett információk egy részét
• van önbizalma, újabb és újabb – számára idegen szakterületeket meghódítani, felfedezni, alkalmazkodni a megváltozott környezethez,
• képes a nemzetközi szintérről áramló információk azonnali feldolgozására (nyelveket beszél)
• a posztmodern világ kulturális kliséiből merít viselkedési mintákat

A rendszerváltást megelőző útkereső időszakban egyes mozgalmak, alternatív oktatási megoldásokat kereső pedagógusok a pszichológia humanisztikus irányzatának képviselőivel szövetkezve létrehoztak olyan ,magán iskolákat, amelyek gyermekközpontú keretek közötti oktatást folytatnak, feladják az iskola hagyományos kötöttségeinek jórészét (hierarchia, tantárgyak hagyományos oktatása), mindent megtesznek azért, hogy az iskola ne sértse a gyermek személyiségfejlődésének természetes menetét, a gyermek személyiségfejlesztésére helyezik a fókuszt.

A humanisztikus elveken alapuló oktatásban a fejlődés felelőssége a diákon van. A Rogers-i koncepció szerint a segítő elvből nem tekinti inkompetensnek, megváltoztatandónak, megjavítandónak, betegnek az ügyfelét.

Ha baj van, pusztán annyi történt, mint amikor a folyón úsztatott fák között az egyik keresztbe fordul és megakasztja az áramlást, közös munkával meg lehet találni ezeket a keresztbe fordult rönköket és újra áramlik az élet a megfelelő irányba.

Oktatási koncepcióra levetítve ez azt jelenti, hogy felesleges tölcsérrel töltögetni a fejükbe a tudást, vagy beléjük verni, hisz ők meg akarják szerezni a felnőttek világról alkotott tudását.

Nem kell szétválasztani azt a tananyagot, amit az iskola olvastat el a gyerekkel attól, amit magától olvas el. Segítenünk kell nekik ebben, ezért meghagyjuk azt az eredendően magukkal hozott érdeklődést, ami bennük van és erre építve segítőként végigkísérjük azt a folyamatot, ahogyan ők megtanulnak olvasni, megtanulnak mindent, amit általában a többi gyerek és még azt is, ami ezen kívül őket személyesen érdekli, egészen addig, míg fel nem veszik őket az általuk választott felsőoktatási intézménybe.

A veszprémi Kékmadár iskolában, nem a tankönyv szerint kezdik tanítani a diákokat, hanem a gyerekek vetik fel a témákat, ők dolgozzák fel, ők prezentálják, ők szerzik meg a tudást a világról.

Ahhoz, hogy ekkora szabadsággal élni tudjanak a diákok, hogy valóban utánanézzenek az élet dolgainak (a dínóktól, egészen a relativitás elméletig), olyan segítőre van szükség, aki a személyiségével, módszertani repertoárjával, a jelenlétével, a szeretetével, hitelességével hat a csoportra. Úgy, hogy az nem hagyja el az iskolai kereteket (nem alakul át szabadon bármivé, élve a lehetőséggel), nem csökken a tanulás sebessége, a csoport teljesítménye, és mégis elengedi, azaz nem tartja fókuszban a hagyományos kereteket.

Nem a szabályok betartása és nem a teljesítmények elérése, hanem a személyiségek szabad kibontakozása, kibontakoztatása mentén szerveződik az oktatási folyamat.

Amikor egy ilyen iskola azt mondja magáról hogy gyermekcentrikus és személyiségfejlesztő, akkor az tényleg az. Ez az iskola erről szól. Maguk az itt tanító személyek ilyen módszertannal dolgoznak, ha feltesszük neki azt a kérdést, hogy mitől az, azt fogják mondani, hogy tőlünk az itt tanító pedagógusoktól. Ilyenkor már csak az a kérdés, hogy mitől képesek erre a minőségileg más viszonyrendszerre? A dolog nyitja az, hogy sokat dolgoztak és dolgoznak a személyiségükön. A pszihoboom kínálatából mindent megkóstolnak a továbbképzéseiken, aminek köze lehet a munkájukhoz és rendszerint szupervízióban kontrollálják, hogy „hogy is megy” ez a tanórán.

Peter Senge tanuló szervezetről alkotott koncepciója szerint az a közösség, amely nem épít akadályokat a tanulás útjába, az teret enged a csoportmunka kultúrának, lehetővé teszi, hogy a szervezet tagjai dolgozzanak a saját személyiség fejlesztéseken, erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy a tagok által kialakított jövőkép irányába haladjon a szervezet és a kapcsolódó rebdszerszemléletek oldaláról időnként önvizsgálatot tart a munkacsoport.