RDH Blog - RSS 2.0Konklúziók - javaslatok:
A magyar iskolarendszer hagyományosan a szerep szintű kommunikációs rendszer jellegzetességei szerint működik (autoriter kommunikációs minták), a társadalmi elvárás és a piaci igények miatt időszerű lenne a partnerségen alapuló kommunikációs minták minél nagyobb térnyerése a tanórákon. Ezt a jövőképet meg kellene méretni a szakmai - társadalmi vitában, szövetkezni kellene azokkal a fejlesztő csoportokkal akik tapasztalatokkal rendelkeznek ilyen területen az oktatás fejlesztésben.
A gimnáziumban ahol gyermekvédelmisként dolgozom, úgy tűnik, hogy mind a diákok mind a pedagógusok élvezik annak gyümölcseit, hogy van rá lehetőség, hogy szabadon fejlesszük az iskolát afelé, amerre természeténél fogva fejlődik. Nyitottabb, módszertanilag sokszínűbb, a diákokat partnernek tekintő, sok-sok kibontakozási terepet felkínáló iskola lettünk. Ehhez az kellett, hogy legyenek lelkes pedagógusok, akik betesznek némi plusz energiát abba, hogy a tanórán és a tanórán kívüli programokban a diákok választ kapjanak megfogalmazott igényeikre. Ahhoz, hogy ez tudatos érték, szolgáltatás legyen a diákok felé, az iskola, az elmúlt 6-8 évben a következő kereteket működtette:
Igazlátó Nap 1996, 1997, 1998. Kortárs segítő képzés 1995 –től, Útkereső klub (problémafeltárás, célkitűzés, feladatok megfogalmazása), 1999- 2000, értekezleti nap (ezen belül drogstartégia kidolgozása, osztályfőnöki munka tartalmának kidolgozása stb) 2001, Minőségbiztosítás 2002 – 2003, Szervezetfejlesztés 2003, pedagógiai kreativitásfejlesztő tréning 2003.
Rendszerszinten is arra lenne szükség, hogy ilyen keretek elterjedését kellene szakmai koncepció mentén szisztematikusan ösztönözni, megfizetni, ellenőrizni. Mindazokat, akik e kereteknek a működtetésével, módszertani terjesztésével foglalkoznak rá kellene venni arra, hogy ne csak véletlenszerűen, spontán itt ott, egy egy iskolában, hanem minél több helyen hallassák a hangjukat, terjesszék módszereiket.
A munkaközösség-vezetőket ki kellene képezni arra, hogy értsék és támogassák a pedagógus kollegák szakmai megújulását, új (facilitatív) módszerek, új tananyagok bevezetését, tananyag standardok, módszertani standardok testületi alkalmazását. Meg kellene fizetni ezt a fejlesztő munkát, és az igazgatókon keresztül számon kellene kérni. A helyi tantervek papírok, azokat meg lehet írni anélkül, hogy bármi változna a tanórákon. Szükség van olyan belső értékelési rendszerek kidolgozására, amely visszajelzést ad a pedagógusoknak arról, hogy milyen szinten veszik az adását a diákok.
Ha miniszter lennék húszmillió alkalommal ráolvasnám a rendszer szereplőire, hogy „kígyó, nincs is lábad, nem is tudsz biciklizni”, és valóban hinnék abban, amit az új törvény kapcsán igazgatónőnktől hallottam a félévi értekezleten, hogy „nincs tovább porosz típusú oktatás, paradigmaváltásra van szükség a tanórákon, a diákoknak érezniük kell, hogy résztvevői – kulcsszereplői a tanulási folyamatnak, és mi, pedagógusok szeretjük őket és hiszünk abban, hogy képesek kibontakoztatni képességeiket.” A tanulás a tanulóban zajló folyamat, melynek során a világról alkotott képe kiegészül, ismeretekkel bővül, készségeket szerez ahhoz, hogy változtasson és attitűdöket alakít ki, amelyek segítik őt a problémák megoldásában. Ehhez közös akaratra van szükség és jól szervezett közös fellépésre, a kommunikáció közös megváltoztatására.
A magyar iskolarendszer hagyományosan a szerep szintű kommunikációs rendszer jellegzetességei szerint működik (autoriter kommunikációs minták), a társadalmi elvárás és a piaci igények miatt időszerű lenne a partnerségen alapuló kommunikációs minták minél nagyobb térnyerése a tanórákon. Ezt a jövőképet meg kellene méretni a szakmai - társadalmi vitában, szövetkezni kellene azokkal a fejlesztő csoportokkal akik tapasztalatokkal rendelkeznek ilyen területen az oktatás fejlesztésben.
A gimnáziumban ahol gyermekvédelmisként dolgozom, úgy tűnik, hogy mind a diákok mind a pedagógusok élvezik annak gyümölcseit, hogy van rá lehetőség, hogy szabadon fejlesszük az iskolát afelé, amerre természeténél fogva fejlődik. Nyitottabb, módszertanilag sokszínűbb, a diákokat partnernek tekintő, sok-sok kibontakozási terepet felkínáló iskola lettünk. Ehhez az kellett, hogy legyenek lelkes pedagógusok, akik betesznek némi plusz energiát abba, hogy a tanórán és a tanórán kívüli programokban a diákok választ kapjanak megfogalmazott igényeikre. Ahhoz, hogy ez tudatos érték, szolgáltatás legyen a diákok felé, az iskola, az elmúlt 6-8 évben a következő kereteket működtette:
Igazlátó Nap 1996, 1997, 1998. Kortárs segítő képzés 1995 –től, Útkereső klub (problémafeltárás, célkitűzés, feladatok megfogalmazása), 1999- 2000, értekezleti nap (ezen belül drogstartégia kidolgozása, osztályfőnöki munka tartalmának kidolgozása stb) 2001, Minőségbiztosítás 2002 – 2003, Szervezetfejlesztés 2003, pedagógiai kreativitásfejlesztő tréning 2003.
Rendszerszinten is arra lenne szükség, hogy ilyen keretek elterjedését kellene szakmai koncepció mentén szisztematikusan ösztönözni, megfizetni, ellenőrizni. Mindazokat, akik e kereteknek a működtetésével, módszertani terjesztésével foglalkoznak rá kellene venni arra, hogy ne csak véletlenszerűen, spontán itt ott, egy egy iskolában, hanem minél több helyen hallassák a hangjukat, terjesszék módszereiket.
A munkaközösség-vezetőket ki kellene képezni arra, hogy értsék és támogassák a pedagógus kollegák szakmai megújulását, új (facilitatív) módszerek, új tananyagok bevezetését, tananyag standardok, módszertani standardok testületi alkalmazását. Meg kellene fizetni ezt a fejlesztő munkát, és az igazgatókon keresztül számon kellene kérni. A helyi tantervek papírok, azokat meg lehet írni anélkül, hogy bármi változna a tanórákon. Szükség van olyan belső értékelési rendszerek kidolgozására, amely visszajelzést ad a pedagógusoknak arról, hogy milyen szinten veszik az adását a diákok.
Ha miniszter lennék húszmillió alkalommal ráolvasnám a rendszer szereplőire, hogy „kígyó, nincs is lábad, nem is tudsz biciklizni”, és valóban hinnék abban, amit az új törvény kapcsán igazgatónőnktől hallottam a félévi értekezleten, hogy „nincs tovább porosz típusú oktatás, paradigmaváltásra van szükség a tanórákon, a diákoknak érezniük kell, hogy résztvevői – kulcsszereplői a tanulási folyamatnak, és mi, pedagógusok szeretjük őket és hiszünk abban, hogy képesek kibontakoztatni képességeiket.” A tanulás a tanulóban zajló folyamat, melynek során a világról alkotott képe kiegészül, ismeretekkel bővül, készségeket szerez ahhoz, hogy változtasson és attitűdöket alakít ki, amelyek segítik őt a problémák megoldásában. Ehhez közös akaratra van szükség és jól szervezett közös fellépésre, a kommunikáció közös megváltoztatására.
Kommentek