Részvételi demokrácia a rendszerváltás után

A 80-as évek közepétől a 90-es évek közepéig néhány nonprofit szervezet azon fáradozott, hogy értelmezze az oktatási törvényben megjelenő diákjogok működését – működtetését a gyakorlatban. A téma nagy guruja: Pál Tamás számtalan szervezet megszületésénél bábáskodott annak érdekében, hogy minél több iskolában kísérletet tegyenek a diákönkormányzati munka demokratikus szocializációs tartalommal való megtöltésére. Az Igazlátó Napok szervezését az esetek 90 %-ában diákmozgalmak képzésein kikupálódott diákvezetők, továbbképzésre járó diákmozgalmat segítő pedagógusok kezdeményezték. Alulról fogalmazódott meg az az igény, hogy az iskola hallgassa meg, hogy a szolgáltatást igénybevevőknek milyen igényei – problémái merülnek fel a működéssel kapcsolatosan. A dolog időnként az amazonaszi gerillaharcokra emlékeztetett, ahol a fennálló hatalom ellen lázadnak a kiszolgáltatott helyzetben lévő, a hierarchiában alul lévő önkéntesek. Az iskola hierarchizált szervezet, a pedagógusok egy része szerint nincs szükség arra, hogy a diákok bármilyen lehetőséget kapjanak arra, hogy visszacsatolást adjanak az iskola működéséről. Ez a kérdés gyakorta megosztotta azokat a pedagógusokat, akik támogatták a folyamatot és azokat akik nem.

Az alulról szerveződés az öntevékenység modellje nem kapott támogatást sem az iskolák vezetésétől, sem az oktatás adminisztrációjától sem a központi kormányzattól. A kormányzat azzal támogatta e folyamatot, hogy a Gazsó féle törvényben megszerzett diákjogok érvényesülésének garanciáit próbálták több kevesebb sikerrel (leginkább kevesebb) kialakítani. Azok a szervezetek, amelyek e folyamat facilitálásával foglalkoztak többnyire eltűntek a sülyesztőben, mivel a civil szervezetek támogatásának elve megváltozott az idők folyamán. Kezdetben a civil pénzeket elsősorban kormánypárti, másodsorban ellenzéki, harmadsorban politika független szervezetek kapták meg, majd a FIDESZ tökélyre fejlesztve ezt a támogatáspolitikát, bevezette az elsősorban kormánypárti másodsorban ellenzéki, harmadsorban senkit modellt. Amikor ez kiderült (hogy például a szívbetegek egyesülete, cukorbetegek egyesülete… Nem kapja meg a túléléshez szükséges pénzt sem a parlamenti bizottságtól, bezzeg a kisgazda nőegyletek micsoda vagyonokhoz jutnak, az egyik ellenzéki képviselő egyszerűen sírva fakadt. Én is.

Ebben a helyzetben az oktatási kormányzatnak nem távolságtartó álláspontot kellene kialakítani azokkal a civil szervezetekkel, akik e területen szakmai munkát folytatnak, hanem partneri viszonyt kellene kialakítani ezekkel - illetve ismerve ezek tevékenységét és szakmai múltját meg kellene többszörözni ezek erejét, szolgáltatásaik széles körű terjesztéséhez pénzt kellene adni.