Kedden miután a nagyobbik lányomat otthagytuk az iskolában, a kisebbikkel elindultunk az oviba. Útközben be szoktunk térni a buszmegállóban lévő kisboltba. Kiválasztott egy szép nagy croisont, aminek a két vége csokiba volt mártva.

Amikor evés közben a töltelék részéhez érkezett, legnagyobb meglepetésére vaniliás puding volt benne, pedig ő csokisra számított!

Mérgesen rám nézett, és szóvá tette. Javasoltam neki, hogy holnap tegyünk panaszt a boltban! Érdekelte a dolog, hosszasan beszéltünk róla, hogy miért is jó, ha jelezzük a problémáinkat másoknak. Semmilyen feliratot nem érzékeltünk, így gyanútlanul azt gondoltuk, hogy csokis töltelék lesz a sütiben.

Másnap a bolt előtt megkérdezte:

• Apa, bemegyünk panaszt tenni?
• Igen. Menjünk.
• Nem merek!
• Majd én segítek!

Bementünk! A boltban ismernek bennünket, mindig mosolyogva fogadnak. Most is. Elmondtam, hogy tegnap itt jártunk. Innen a lányom folytatta: „- és vettünk egy croisont, amiben nem csokis volt a töltelék”. Tájékoztattak, hogy a csokis töltelékű sütiket onnan lehet megismerni, hogy kifli alakúak, míg a vaníliásak egyenesek. Nem értettem, levettem a polcról két croisont és megnéztük. Ez a csokis, ez lehet a vaniliás. Vettünk egy zsömlét és kijöttünk.

• Na milyen volt panaszt tenni? – kérdeztem
• Azt hittem, hogy ilyenkor mérgesek az emberek, meg kiabálnak egymással!
• Nem kell mérgesnek lenni, azért beszéljük meg a problémákat, hogy tanuljunk belőle! Lehet, hogy máskor kiírják, vagy szólnak az ilyen helyzetben a vevőknek. Ha nem vetjük fel, észre sem veszik, hogy problémák keletkeznek.

Másnap én is asszertívkedtem a gyógyszertárban. Kértem egy Calcium Sandost, majd amikor közölték, hogy 1000 Ft megkérdeztem, hogy van-e ennek pótló terméke. Kiderült, hogy van. 500 Ft, és ugyan az van benne! Kerestem egy ezrest a két gyógyszeren!