Hungarian Participation Democracy's Ghost.

I have been a community development social worker and NGO activist from 1988 until 2007 back in Hungary. I am using the democracy development single issue movement points of view to let people understand the current affairs. During the first 7 years I wrote nearly 1000 articles about employment, democracy development, agriculture NGO situation. After this election I decided I turn my blog to English.

Kommentek

RSS Feedek

RDH Blog - RSS 2.0 hírcsatorna

Büdös kutya pontpontpont!

2008.02.28. 06:12 :: RDH

Etnikai konfliktusok erőszakos megoldása
 és a társadalmi munkamegosztásban való elhelyezkedés körüli konfliktusok összefüggései

A hétvégén egy kistelepülés probléma feltáró tréningjén vettem részt, amely egy átfogó tervezési folyamat része.

Részvételi demokrácia szemszögből az is nagyon érdekes, hogy egy egyesület tagjai elemezik a problémákat, és keresik a lehetséges megoldásokat, miközben a választott képviselők erre nyilvánvalóan nem szánnának időt. A folyamat vezetője 18 -16 évvel ezelőtt rengeteg önkormányzatnak és közigazgatási testületnek támogatta a tervező munkáját, de az utóbbi 15 évben a politikusok leszoktak a tervezésről! Minek az!

A problémák egyre tornyosuló tömegével szemben a civilek kezében szinte semmilyen eszköz nincs, míg a politikusok ezen a településen nem hajlandók probléma megoldásra használni a döntéshozó hatalmukat. Erről majd később külön írni fogok.

A hétvégén Koszovó kikiáltásával kapcsolatosan etnikai zavargások törtek ki, erőszakos cselekmények Belgrádban, a koszovói határon, Bécsben. Közben mi gyűrjük az eszkalálódó szegénység, a romákkal való együttélés nehézségei körüli kérdéseket.

Régen piszkálja már a fantáziámat, hogy az elszegényedés és az etnikai konfliktusok témát körbejárjam, hisz a hazai politika mind a roma kártyával, mind pedig a zsidózással gyakorta operál, sőt az olaszliszkai haláleset, a Magyar Gárda tevékenysége a sajtó figyelmébe emeli a témát. Hazaérve a tréningről Bogár Lászlótól ismét végighallgattam a televízióban, hogy a "nemzetközi nagytőke az itteni népesség megtizedelésére törekszik és az SZDSZ nem is kollaboráns, hanem maga a laboráns szerepében képviseli ezeket az érdekeket."

Az egyszerű ember perspektívájából alapvetőn a munkaerőpiaci kirekesztettség gyűrűző hatásaival van gondunk, ám a témától egy-két lépésnyire ott húzódnak az egyre felhevültebb etnikai konfliktusok is. Érdekes kihívás végig gondolni, hogy a társadalmunkban feszülő etnikai konfliktusok hátterében miként jelenhetnek meg olyan szociális krízisek, amelyek a jelen világgazdasági folyamatok nemértelmezéséből vagy félreértelmezéséből erednek.

Elég szerteágazó vitaindítóra vállalkozom, mert világgazdasági makro folyamatok, a politikai elitünk által felrajzolt (és felrajzolni elfelejtett) modernizációs pálya és a helyi életvilág egyszerre jelenik meg a mondanivalómban.

Közösségfejlesztőként találkozom az emberek teljesen jogos kirekesztettség érzésével. Azt már elég nehéz átváltani, hogy esetleg mi magunk is lehetünk kirekesztőek. Alig van munkalehetőség, ami van az sem fedezi a megélhetés költségeit. Óriási tömegek élnek egyre kilátástalanabb helyzetben, az erőszakos konfliktus kezelés napi gyakorlattá válik.

Nincsenek könnyű helyzetben azok, akik körül a szegénység egyre súlyosbodó tömegben van jelen. Mind a körülöttünk lévő világban, mind a lakóhelyünkön egyre többször ütközünk másokkal. A cigányság egy hagyományos célpontja az előítéleteknek, rengeteg valós tapasztalat, ugyanakkor rengeteg téves képzet lengi körül a nyomorban élőket.

Annak örülök, hogy egyre több embert látok politizálni, a közügyekről, a problémákról elmélkedni, de nem örülök annak, ha etnikai alapú szembenállás bénítja meg a közbeszédet, foszt meg a párbeszéd, a közös probléma megoldás lehetőségétől! Valószínűleg hasonló egymásra acsarkodás vezetett a két világháborúhoz. Déli szomszédunknál napjainkban szereztek újra és újra sebeket egymástól a korábban egy államszövetségben élő népek.

Volt egy kollegám, akiről azt hittem, hogy 10-15 évvel idősebb mint én, meglehetősen megrázott, amikor kiderült, hogy szinte hónapra pontosan annyi idős mint én. Részt vett a háborúban. És megviselte.

Megpróbálom szétválasztani azt az összegubancolódott identitás makramét, aminek része a nemzeti – etnikai identitás, a politikai mozgalmak által sugallt identitás kép etnikai konfliktusokhoz szóló része, és a helyi életstratégiák kereséséből adódó identitás keresés kontextusa.

Két irányba kellene elindulni egyszerre.

Egyrészt a konkrétan lángoló – erőszakos cselekményekbe torkolló vagy küszöbön álló – félig - meddig látens etnikai kirekesztésekkel kellene foglalkozni, másrészt azt is kellene vizsgálni, hogy a fejlődés milyen sebességgel veti ki a társadalmi munkamegosztásból azokat, akik nem érzékelik a fejlődést. Teljesen egybecsúsznak etnikai (érzelmektől túlfűtött) társadalmi rétegződési, és a modernizáció különböző lépcsőfokairól származó kultúrák közötti értékkonfliktusok. Kulturális és gazdasági öngyilkosság, hogy egyre erőteljesebben koncentrálunk arra, hogy kubikosmunkát adjunk el a világpiacon. Eltekintünk attól, hogy feltalálták már a gépeket!

Vegyük számba azokat a saját etnikai konfliktusainkat, amelyekben modernizációs feszültség is bonyolítja a helyzetet:

Országunk mindig is egy etnikailag vegyes összetételű tér volt, már az államalapítók hívtak be és telepítettek be népeket, örökös jogokat adtak nekik és viszonylag konfliktus mentesen éltünk együtt a feudális rendszer fennállása alatt. Ilyen népek például a szászok, akik a Nyugati – Kárpátok bányavidékein telepedtek le, kitermelték a sót, az aranyat, megkapták a mészároskodás kiváltságát (sózott hús kereskedés monopóliuma).

Ugyan így megvolt minden ittlévő vagy betelepített népcsoportnak a szerepe. A feudális „társadalmi tanulás” nem úgy működött, hogy elküldtük a fiainkat, hogy tanulják meg kovács inasként a bajoroktól azt a fajta kovácsolást, hanem ha kellett a páncélos lovag technológia, akkor idetelepítettük a bajor lovagokat és kovácsokat. A szőlőkultúrához az olaszokat és franciákat, a tatárok ellen a pusztai nyilas harcmodorhoz közelebb álló jászokat és kunokat, nem túl régen az élőmunka igényes mezőgazdasági termelést a tótok, a bolgárkertészek végezték. A környékbeli pásztor népek folyamatosan vették fel a földművelő életmódot, és települtek le akár az ország belsejében is, távol az eredeti lakóhelyüktől (rutének, szlovákok, románok).

Két népcsoportnak nem volt lehetősége a földművelő vagy pásztorkodó életmódba beilleszkedni. A sóügyek és a közvetítő kereskedelem intézésével foglalkozó izraelita és izmaelita népeknek és a kisebb kézműves munkákból élő (teknővájás, szegkovácsolás) vándor cigányoknak.

Jelenleg ezzel a két népcsoporttal élednek fel olyan feszültségek, amelyek modernizációs konfliktusok is, amelyek gyökere a társadalmi munkamegosztásból kirekesztettség és az ebből eredő szociális krízisek.

A letelepedett önellátó kultúra és gazdaság szemszögéből érdemes megvizsgálni ezeknek a viszonyoknak a fejlődését, hiszen évszázadok óta tartó együtt élésről és évszázadok óta ilyen-olyan formában előbukkanó konfliktusokról van szó. A Kárpát medence népei között számos konfliktus feszül. Az itteni 18-24 nép közül, - melyek mindegyike rendelkezik hazai letelepedett kisebbséggel, - a holocaust 2 olyan etnikai csoportra irányult, amely fejlődési íve eltér a többiekétől.

Vagy jelentős modernizációs előnyre tett szert, vagy behozhatatlannak tűnő modernizációs lemaradásban van. Ezért kaptak kitüntetett figyelmet ezek a konfliktusok, s ezért élednek újjá és válhatnak lángoló indulatokká parazsukból. Az egyiknél a többségi kultúránál fejlettebb kultúra váltott ki erőszakba torkolló cselekményeket, a másiknál az, hogy az ő kultúrájuk nem követi a többségi kultúra modernizációs pályáját.

A feudalizmus ideje alatti önellátó erős reciprocitásra és redisztribuciós rendszerre építő gazdaságban a piac, a vándor népek által működtetett kereskedelem szűk keresztmetszet volt. A rendszer mind az információ felhalmozódás, mind pedig a tőkefelhalmozódás felé zár. Az új elméletek megjelenését a vallások, és az állam erős összefonódása (technikailag az inkvizíció) jelentette, míg a tőkefelhalmozás ellen egyfajta kulturális védekezés alakult ki, a kereskedelmet idegen, földjükről elüldözött népek (Egyiptomban a főniciaiak, Európában görögök, örmények, zsidók) végezték. A piac, és a kamatszedés erkölcstelennek, vagy akár bűnnek számított, a holocaust előtt számos atrocitás érte például a közép-kelet Európa zsidóságát. Érdekes kitérő Kína, ahol a kereskedő kasztba csak eunuhként lehetett belépni!

Az ipari társadalom előretörésével gyökeresen megváltozott a helyzet. A korábban periférikus helyzetű zsidóság központi szerephez jutott, hisz mind a pénztőke, mind a kulturális tőke tekintetében lényegesen előbbre járt a többi népcsoportnál. A „piac erkölcstelen” értékrendjét átváltoztatja a versengés, a vállalkozások világában a bátorságot, kockázatvállalást, a profit jutalmazza.

A mai napig mélyen kudarcfélő kultúra vagyunk, így különösen könnyebb érvényesülni azoknak akik próbálkoznak. A modernizáció első értelmiségi szakmáiban (orvos, mérnök, jogász) a zsidó származásúak dominanciája megjelent a felsőoktatásban.

A numerus clauzus, a fasiszta, majd a kommunista államosítás, a tőke javak, és az értelmiségi posztok állami újraelosztásán keresztül próbálta kompenzálni ezt a modernizációs feszültséget.

A rendszerváltás utáni versenyben újra versenyelőnyt jelentett a modern és a posztmodern munkaviszonyokban szerzett nagyobb tapasztalat, és hátrány a premodern gyökerekre támaszkodó piac ellenes hozzáállás. A jelentős kapcsolatépítési - network építési kultúra, a tőkefelhalmozáshoz kötődő értékek hétköznapi gyakorlata elengedhetetlenül szükségesek a vállalkozások elindításához. Külön érdekes megvizsgálni a szervezeti adminisztráció átláthatósága körüli készségek meglétét/nem meglétét.

Sok más gyökerű családban még mindig ismeretlen tapasztalati kör az alkudozás, az üzletkötés, a projektszerű célkitűzés és munkakultúra. A polgárosodás üteme a mai napig eltér a két népcsoport között.

A hazai szélsőjobbos zsidóellenes megnyilvánulások éppen arról szólnak, hogy szerintük újra esélytelen magyarként érvényesülni az országban. A növekvő szociális krízisre rájátszó politikai populizmus ismét a zsidókat kiálltja ki bűnbaknak, Bogár Lászlótól, Semjén Zsolton keresztül Csurka Istvánig arról beszélnek, hogy a hazai politikai és üzleti élet kirekesztő a magyarokkal és a magyar érdekekkel szemben.

A cigányságnál éppen az okoz gondot, hogy a letelepedett önellátó életmód értékrendje sem törli el markánsan a vándorló életmódra alapuló értékrendet. A gazdaságból kirekesztett szegénységi kultúra csapdájában szorongó csoportokon a modernizáció utáni mai többségi társadalom is számon kér olyan kulturális sajátosságokat, amelyeket soha sem tudott számon kérni a cigányság szegényein. A cigányság szegénységi kultúrájában máig központi értékrend a szerencse, az összetartás, a család együtt tartása, a tartós függőségi helyzetek kategorikus elutasítása.

A szabad érvényesülés előtt akkora akadályok, objektív belépési küszöbök, (nem beszélve a szubjektív feltételek létéről), tornyosulnak, hogy tömegek félnek a megélhetési bűnözés eszkalálódásától, a középosztály szerű életvitel fenntarthatatlanságától a falusi közegben.

Ez az egzisztenciális félelem irracionális mértékű interkulturális konfliktusok tömegét hozza elő, amit konstruktív – előre menekülő – építkező kitörési pontokat nem hoz elő, destruktív – pusztító, sehová sem vezető konfliktusokat pedig igen.

Nem konstruktív elvárás rendszer, hogy a roma szegénységi kultúra eb ura fakó, vegye fel a középosztálybeli értékrend és életmód kulturális kliséit. Ezügyben nyilvánvaló, hogy minél durvább lesz az kitaszítottság, a szegénység, annál konfliktusosabb lesz az együttélés.

Nem konstruktív elvárás rendszer, hogy a 60-100.000 Ft-ot kereső „kvázi középosztállyal”- szemben a politikai elit megfogalmazza azokat az igényeket, hogy ugye ebből a pénzből befektetsz a saját jövődbe, gondoskodsz a saját lakásodról, az átképzésedről – szellemi – lelki szinten tartásodról, a nyugdíjadról, a gyermeked taníttatásáról, a közlekedés individuális képességéről, esetleg önálló vállalkozás beindításához szükséges kockázati tőke felhalmozásáról! „Koldusnak és grófnak egyaránt tilos a híd alatt hálni!”

Nem normális elvárás rendszer a pauperizmus és, a - talán biztonságban lévő - középosztálybeliség határán élők felé a tőkefelhalmozáshoz kötődő befektetési kockázatvállalással kapcsolatos elvárásokkal közelítsen a politika (kuponos privatizációs blöf, amelyben Gyurcsány pár ezer Ft-ból - 1-2 milliót vizionál, majd kiderül, hogy kb. 15%-os "kedvezményről" van csak szó!).

Nem reális elvárás rendszer, hogy nyugati életszínvonal után áhítozzunk, miközben az államtól várjuk az életünk minden részletének a kialakítását. Az állam nem tud tudástársadalmat kialakítani! Ahhoz az egyénnek kommunikálnia kell, tanulnia kell, és részt kell tudnia venni a közösségi probléma megoldás számtalan terepmunkájában! Ezt a politikai elit ellehetetleníti, mert a civil önszerveződések megjelenése veszélybe sodorja a "tömjük tele a pártokrácia zsebét a fejlesztési pénzekből" - jellegű kampányokat!

Nem normális elvárás rendszer, hogy sikereket akarunk elérni, miközben lépni nem tudunk! Egyéni és közösségi szinten meg kell tanulnunk a céljainkat világosan meghatározni! A pártokban, a szakmapolitikai civil szervezetekben meg kell tudnunk a közérdeket megjeleníteni! Elfogadhatatlan, hogy a pártokrácia vezetőit senki és semmi nem képes kontroll alatt tartani! Ki kell alakítani a demokrácia azon ágazatait, amelyeken keresztül az érdekek egyeztethetők, artikulálhatók! Demokratikus kontrollok kellenek a pártokban! Demokratikus kontrollok kellenek a szakmapolitikákban!

Az érdekartikulációs kudarcaink nem oldódnak meg azzal, ha fújunk az amerikaiakra, a cigányokra, a zsidókra, a nyugatiakra, a szomszéd népekre, az oroszokra, Trianonra, passzív többségre, butákra, az értelmiségiekre, az ateistákra, a népírtókra, a hazaárulókra, kollaboránsokra... és biztos sok-sok boxzsákunk van még.

A rossz idő bennünk van! Nem elég dühöngeni, az öklünket rázni, és megkísérelni fenyegetőnek tűnni a fenti célcsoportok irányába!

Óhatatlan, hogy az együttműködés, a célkitűzés, az érdekartikuláció a más népekkel, a számunkra idegen kultúrákkal való ismerkedés és partnerség építés kultúráját elkezdjük felépíteni a kisközösségek szintjén! Ennek elengedhetetlen feltétele, hogy a civil társadalom építés, a jelenlegi kapacitásainak 30-100 szorosára emelkedjen!

  • Szomorú, hogy a telepen élő romák és a más helyi lakosok közötti szakadék nő!
  • Szomorú, hogy a nyugatiak és a közöttünk lévő szakadék nő!
  • Szomorú, hogy az információs társadalom, a tudástársadalom és a mi gazdaságunk – kultúránk közötti távolság nő!
  • Szomorú, hogy nem tanultuk meg a pártokban és a civil szervezetekben az érdekeinket közérdekké formálni!
  • Szomorú, hogy a munkahelyteremtéshez kötődő, nem kis részben szemléletformálásra- hálózatépítésre elköltött pénzek 120%-a el van zárva azok elől a civil szolgáltató szervezetek elől, akik ilyen tevékenységekben sikeresek voltak az elmúlt 20 évben.

Szólj hozzá!

Címkék: kampány eu társadalom demokrácia 2008 szervezetek szociálisszövetkezet

A bejegyzés trackback címe:

https://reszvetelidemokracia.blog.hu/api/trackback/id/tr13356538

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.