Hungarian Participation Democracy's Ghost.

I have been a community development social worker and NGO activist from 1988 until 2007 back in Hungary. I am using the democracy development single issue movement points of view to let people understand the current affairs. During the first 7 years I wrote nearly 1000 articles about employment, democracy development, agriculture NGO situation. After this election I decided I turn my blog to English.

Kommentek

RSS Feedek

RDH Blog - RSS 2.0 hírcsatorna

Az elsinkófált tudástársadalom

2008.01.24. 06:43 :: RDH

A televíziós szilveszteri kabaréban elhangzott a tréfás kis történet, melyben egy apa tanácsot kér, hogy mit vegyen az optimista és a pesszimista gyerekének. Azt a tanácsot kapja, hogy az optimistának ne vegyen semmit, próbálja ki, hogy egy adag becsomagolt lócitromnak tud-e örülni. A pesszimista, amikor kibontja a villanyvasutat és a kisautót, annak rendje módja szerint elő is adja fanyalogva, hogy íme azok a játékok, aminek a jövő héten kiesik a kereke, és amiben elromlik majd a motor.

Az optimista: „Kaptam egy pónit csak nem találom!”

Sokat nevettem ezen a tréfán, mert a szellemi iskolánk kudarcának tiszta képét látom benne.

Pál Tamásék végigcsináltak egy 12 éven át tartó ifjúságkutatást, amiből Tamás nemcsak a hazai szocializációs viszonyok problematikájának egy olvasatával jött elő, hanem tovább ment. Megoldási javaslatai voltak. 80-85 után hatalmas cunami szerű elmozdulás volt a hazai discurzusban, hogy előttünk áll egy szocializációs kihívás. A korábbi szerep szintű emberei rendszer logikájáról át kell állnunk a játszma szintű emberi rendszer működtetésére. A diktatúrából demokrácia lesz, az alattvalóból polgár. Az állami felelősségvállalást felváltja a polgári felelősségvállalás. A fölülről történő legitimitás helyett a kivívott legitimitás határozza meg a vezető kiválasztást. Az ifjúságkutatás egyes eredményeit felkapta a sajtó, hisz érzékelték, hogy az 56 után kinevezett pályakezdő országvezetés elérte a nyugdíjkorhatárt és szabad a pálya a többi generáció előtt.

A 85-ös Gazsó-féle oktatási törvény már erre a kihívásra próbál reagálni.

Pál Tamás kb. 20 éven keresztül rendíthetetlenül dolgozik azon, hogy az iskolák körül telepedjen meg a demokráciára nevelés módszertani kultúrája, az Iskolapolgár Közéleti Alapítvány irányításával nagyjából 450 iskolában próbálják ki az Igazlátó Napot és további 200 iskola diákmozgalmat segítő pedagógusa támogatja az iskolai önszerveződéseket az érdekérvényesítésre nevelés szemszögéből.

Az Iskolapolgár Közéleti Alapítvány története a rengeteg siker mellett inkább arra jó példa, hogy mennyire nem kellett az ország vezetésének ez a tevékenység. A befektetett önkéntes munka és a családi kasszából kifizetett útiköltségek és könyvelői tiszteletdíjak okozta feszültségek miatt 20 év után megszűnt a mozgalom szinte minden szervezete.

Ma már nemigen lehet Pál Tamás cikkeket olvasni, mostanában Hegedűs Zsuzsa beszél a sajtóban a tudástársadalom dimenzióról, főként a taxis blokád alatt tapasztalt állampolgári érdekartikuláció sikereire hivatkozva.

Pál Tamás az első 10 évben közvetlen közelről győzködhette az ifjúságpolitika és az oktatáspolitika formálóit, hogy milyen jelentősége van annak, ha a demokráciát, az önszerveződést nem a „Petőfi miért szerette a szabadságot?” típusú kérdésekből akarjuk levezetni, hanem, ahogy az úszás oktatásnál, hagyjuk, hogy gyakorolja azt a fiatal.

A gyakorta átszabott oktatási törvény minden esetben használta Tamást mint szakértőt, de a rendszerváltás után soha nem kapott érdemi lehetőséget arra - például az Iskolapolgár Közéleti Alapítvány, - hogy a helyi fejlesztő terepmunkát a kellő mértékben végezhesse.

85-től 95-ig egyre eszkalálódik az a jelenség, hogy az ifjúsági pénzeket, a közösségfejlesztésre fordítható forrásokat maradék elven képzik, ez legtöbbször előhívja a kutya vacsorája effektust, azaz leginkább nincsenek ilyen pénzek. A rendszerváltáskor általános közvélekedés, miszerint energiát kell befektetni a demokrácia mint viselkedésforma terjesztésére, elhal.

Ha fel is bukkannak időnként pályázatok, a párt ifjúsági szervezetek egyre nagyobb hatékonysággal nyúlták le ezeket a forrásokat. 98-tól bekövetkezett forrás elosztási fordulat és a Soros Alapítvány kivonulása 2001-2002-re elpusztította a bázisdemokratikus mozgalmakat, az erőszakments kommunikáció kultúrájának terjesztésével foglalkozó szervezeteket, az új típusú társadalmi mozgalmak jelentős részét, pusztán azért mert nem álltak be a pártokrácia szekértáboraiba.

Ahelyett, hogy megerősödtek volna ezek a szemléletformálással – társadalmi tervezéssel foglalkozó szervezetek, mire az EU évi 200 milliárdos humánfejlesztési pénzei megérkeztek, már híre – hamva sem volt ezeknek a civil kontroll alatt lévő szolgáltatásoknak.

Amikor 2 éve egy MTA kutatás megvizsgálta a pszichoszociális segítségnyújtásban érintett foglalkoztatási szervezetek munkáját, kiderült, hogy lámpással kell keresni ebben az országban a valódi mentor munkával foglalkozó szakembereket, mindenesetre a foglalkoztatási szervezetekben leginkább nincsenek ilyenek. Ez azért érdekes mert az NFT I. pályázatai kiírásait, ha végig olvassuk, azt látjuk benne, hogy robbanásszerű pszichoszociális segítségnyújtás forradalom következik be, lényegében csak erre adnak pénzt. A humánszolgáltatások tekintetében teljesen fapados hazai szociális védőháló végre létrehozhat hiánypótló szolgáltatásokat.

Az NFT II. ehhez képest visszavonul. Már erre sem lehet pályázni. Se bázistevékenységekre, se hálózatépítésre, sem pszichoszociális segítségnyújtásra, sem közösségfejlesztésre, sem kezdő vállalkozások vagy projektek inkubátor humánszolgáltatásaira nem lehet majd érdemben forrásokat szerezni. Van 2-3 kirakat szervezet, meg mondjuk 10-15 pártok választási kasszájába gyűjtő állszolgáltató és kész.

A humánfejlesztések éves 200-400 milliárd forintját 90-98%-os hatékonysággal térítik el más célokra. Főként téglát, betont és aszfaltot veszünk ezekből a pénzekből, illetve az állami szervek diszfunkcionálisan működő apparátusait tartja fenn az EU fejlesztési pénz.

Négy éve ébresztgetem a valaha tréningekkel és közösségfejlesztéssel foglalkozó szakembereket, hogy készüljenek arra, hogy egyszer csak szükség lesz a tudásunkra.

A szilveszteri kabarén azért kezdtem el sírva – nevetni, mert rájöttem hogy az általam erőltetett jövőkép olyan, mint az optimista kisfiú karácsonyi lócitrom ajándéka.

Kaptunk az EU-tól egy reményt!

Itt a tudástársadalom!
                                        (hűlt helye?)
                                                                    „csak nem találom…”!

Szólj hozzá!

Címkék: oktatás civil társadalom közösségfejlesztés

A bejegyzés trackback címe:

https://reszvetelidemokracia.blog.hu/api/trackback/id/tr100309511

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.