A Munkahelyteremtes.hu honlapon nyomon követhető, hogy kb. 3-4 civil közösségfejlesztő hálózat és 10 államilag finanszírozott hálózat foglalkozik projektek kezdeti támogatásával kis hazánkban.

A roma telepes programunk, amin oly sokat dolgoztunk, a helyi civileknek kb. 2-3 évi munkája van benne, és én is belefektettem kb. 14-15 nap munkát, ebből 4 nap tréninget tartottam, megakadt.

A helyi képviselő testület megfúrta a programot a második körös pályázat beadása előtt, ezért fájdalom, de úgy döntöttük, hogy nem írjuk tovább, mert nem tudunk együtt dolgozni a testülettel.

Pár nappal a beadási határidő előtt, a testület elkezdett ficánkolni, - nyilván nem akarják felvállalni azt a szégyent, hogy a települést megfosztották pár foglalkoztatási projekttől – felkeresték a kistérségi menedzserüket. Az állami szinten projekt generálással foglalkozó segítő azonban hanyatt esett attól, hogy mennyire összetett projektről van szó, és közölte, hogy ehhez ő nem tud hozzászólni. A testület közben hangnemet váltott, már nem ős ellenségként kezeli a helyi civil szervezeteket, már békülékeny hangnemet ütnek meg, de egyedül vagy az állami segítőkkel nem tudják összerakni a projektet.

Sajnálatos, hogy akkor, amikor a döntés előkészítő fórumokat és műhelymunkákat tartottuk, akkor sem a képviselő testület tagjai nem jöttek el, sem pedig a kistérségi menedzser nem tisztelte meg jelenlétével a program előkészítésén dolgozókat, pedig meghívtuk őket. Ha eljöttek volna, akkor meglehet, hogy fel tudták volna venni a szálat, de így kívülállóként, erre valóban semmi esélyük nincs.

A roma telep felszámolási program, már az elvárás rendszerében annyira bonyolult, hogy itt fokozottan érvénybe lép az a természeti törvény, hogy a pályázat írás NEM űrlap kitöltési kihívás, hanem döntés előkészítés támogatást igénylő folyamat.

Hiába lehet az az élménye, az államilag fizetett bróker hálózatoknak, hogy pár telefon, pár helyi alku, néhány kilogramm papír, és már jön is a pénz! Ez tipikusan olyan program, ahol az érintetteket be KELL vonni a döntéselőkészítésbe, különben a végrehajtásnál nem lehet partnerként számítani rájuk.

Három év után kezdetem azt gondolni, hogy ez csak a magán fantazmagóriám a pályázatírásról, de ennek a projektnek a kudarca ismét meggyőzött arról, hogy a helyi fejlesztéseket közösségfejlesztési alapokon kell elkezdeni, és majdnem minden eldől a projekt előkészítésénél.

Ezt a koncepciót minden esetben visszaigazolja a terepmunka, a Strukturális Alapokra Felkészítő Tréning programban visszaigazolták az EU pályázatírást hallgató tréning résztvevők, de az állami szervek Csizmár Gábortól kezdve a Nemoda Istvánig és a helyi képviselőkig mind úgy gondolják, hogy ez nyilván egy ideológus érdekcsoport magán kezdeményezése.

A legjobb bizonyíték erre az, hogy több mint 10 NCA pályázatunkat és 5 EU-s pályázatunkat dobták ki ezügyben. Ebben az éveben az NCA-tól 100.000 Ft-ot kaptunk, ebből a könyvelőnket sem fogom tudni kifizetni.

Ez a program is azon bukott meg, hogy a testület úgy döntött, hogy a folyamatot facilitáljam útiköltség térítésért. Ennyire hülyének meg ne nézzenek!

Most az ismeretlen minisztériumi brókerünktől kezdve, a felkészítő tréninget tartó közösségfejlesztőkön keresztül a helyi kistérségi megbízottig, és a METESZ szociális szövetkezetetek létrehozásával foglalkozó megbízottjáig mindenki azon sopánkodik, hogy mi lesz így a projekttel, de senki nem megy oda a terepre, hogy szóba álljon az érintettekkel.

Márpedig a döntés előkészítés egy kommunikáció igényes folyamat. Távolról ez nem működik! Ez tipikusan a „Ki törli ki a gyerek orrát? – jellegű szociális munka!

Mivel egy végtelenül buta és primitív politikai kultúrájú országban élünk, amit az Ópályi képviselőtestületnek, és a program állami segítőinek is sikerült visszaigazolni, odáig már el sem jutunk, hogy tudás-intenzív fejlesztési folyamatként kezelendők ezek a humán befektetések.

Mereven él kis hazánkban az a mítosz, hogy elismerjük, hogy tudás-intenzív egy-egy ilyen folyamat, de nem ismerjük el, hogy kommunikáció igényes lenne. Márpedig, ha nem állnak szóba az emberek, akkor nem lehet sem képezni őket, sem közös heurisztikus élményekhez nem juthatnak, sem közös helyzetértékelés nem születhet, sem a közös célok nem kristályosodnak ki, sem az irányíthatóság kultúrája nem épül ki. Arról meg hiába kérdezgetik egymást a testület tagjai, hogy mit írjanak az űrlap bizonyos kérdéseire, válasz nincs.

Az állami segítők egy része sajnos alkalmatlan erre a facilitátori munkára, a mi szervezetünk pedig nem kap támogatásokat, blokkolja a sajtó a probléma felvetéseinket, én pedig nem fogom a családi kasszám terhére megmenteni ezeket a helyzeteket. Se erőm, se időm nincs erre!

Döbbenten olvastam, hogy az NCA támogatott ide vonatkozó közösségfejlesztési projekteket, de gyakorlatilag 5-6 közösségfejlesztő jó féléves munkáért fog kapni összesen két havi bérkeretnek megfelelő díjazást.

Az idén azt játszottam az NCA pályázatoknál, hogy szemtelenül alulfizettem az összes pályázatunkban a trénereket. Ehhez képest nem eléggé! Ennyire azért nem gondolom, hogy Jézus Krisztust kellene játszanunk!