Az utóbbi egy héten a civil politika két említésre nem méltó mozzanata „örvendeztetett meg”, mivel ebben a blogban szeretnék egyfajta krónikát lerögzíteni civil nézőpontból, kénytelen vagyok ezekekről is beszámolni. Napjaink fontos történelmi mozzanatait adnak alapot az írásokhoz, de a szellemi kalandozás segít a „civil történelem” elmúlt 20 évének feldolgozásában is.

A Nagycsaládosok Országos Egyesületének konferenciáján, szombaton Sólyom László azon kijelentését emelte ki a sajtó, miszerint ”a civil társadalomnak kevés eszköze van érdekei érvényesítésére”

Sok ilyen mondatot szeretnék hallani, nemcsak a pódiumokon, amikor a politikusok bizottságokban az ország költségvetését készítik elő.

Olyankor kellene elmondani, hogy az NCA keret akkora, mint a BKV adósságállományának a kamatterhe, ráadásul bizottságokban ülő civilek ugyan úgy lenyúlják a saját szervezeteiknek a források 70%-át, mint a pártok a többi 850 milliárdból.

A mondathoz logikus építkezésként hozzátartozik, hogy ezek szerint a szalonpolitizálás szintjén dőlnek el a dolgok, ami nem annyira jó. Valóban a legnagyobb demokratikus deficitünk, hogy intézményesült civil szervezetként, legnagyobb, legszervezettebb, sőt a politikafüggetlenségét jól őrző szervezetként is úgy érzi a NOE, hogy semmi esélye érdemben befolyásolni a politika önzőzését.

A politika hazánkban nem azt jelenti, hogy a pártokon kívül létezhet közélet. Nincs. Ugyan a Medgyessy kormány tágra nyílt szemekkel kérdezett néhány civil szervezetet, hogy mit is kellene jól megcsinálni a fejlesztési pénzekből, de vagy a kormányzati szándék fogyott el, vagy a civileknek nem volt képessége a programalkotásra, minden esetre a tény, hogy a civilek enyhén szólva nem kulcsszereplői a humán infrastruktúra befektetéseknek. A pártok és az EU-s fejlesztésekkel foglalkozó szakemberek, pedig továbbra is ellenségként kezelik a civileket, és szó sincs arról, hogy bárki is azt képzelheti, hogy megcsinál valamilyen hiánypótló szolgáltatást az EU-s forrásokból.

Félő, hogy éppen fordítva működnek a fejlesztések. Megsemmisítő csapást mérhetnek az éppen csak hogy intézményesült gyenge szolgáltató szervezet kezdeményezésekre.

A foglalkoztatási fejlesztésekkel foglalkozó szervezetek például azzal találkoznak, hogy 10 hónappal később kötnek velük szerződést, 60 nap alatt meg sem nézik a beküldött számlákat, nemhogy a pénzt elutalnák stb. Tekintsünk el attól, hogy a HEFOP, EQUAL Irányító hatóság vezetője 2004-ben megígérte, hogy segítenek a civilek égető likvidhiányán, mert ismerik a hazai állapotokat. Tekintsük természetesnek, hogy azóta sem jutott eszükbe semmi.

A másik téma talán ehhez kapcsolódik. Az SZDSZ azzal az üres és semmitmondó javaslattal állt elő, hogy az 1%-os struktúrát változtassák meg, ne 1+1%-okról döntsünk, hanem 3%-ról, amit annak adunk, akinek akarunk.

A foglalkoztatási szervezetek 50 milliárdos likvidforrás hiányán ez semmit sem segítene. Az 1%-os kampányokban az égő áldozatokat bemutató szervezetek aratnak döntő mértékben. Még több pénz menne a kutyamenhelyeknek és gyermekrák marketingeseket támogató szervezeteknek. Mindkettő lehet nemes cél, de a problémamegoldó jelentősége elhanyagolható ennek a javaslatnak. Nem is csodálkozom, hogy a szalonlakó döntnököknek ez nem nyerte meg a tetszését.

Olyan rendszerváltás utáni politikust még nem láttam, aki ne tudná méltatni a civilek múlhatatlan érdemeit. Közben ezek az urak olyan döntéseket hoznak, ami a hazai modernizációt aláásó mértékben vonja meg a működési költségeket az állampolgári önszerveződésektől.

A hazai civil struktúra harmadik világ típusú, ha valaki civil akar lenni és nem valamelyik párt-cet gyomrában akarja leélni az életét, az külföldi forrásokból él. A Védegylet, az Ökotárs, a United Way, a CTF, Levegő Munkacsoport kitűnő példák erre.

Kíváncsi vagyok, a meleg vállveregetés mellé, mikuláskor kapunk-e egy-egy csokikát is!

Imádom, amikor a politikusok szimbolikus módon támogatják a civileket.

Ha nálunk is 450.000 Ft lenne a minimálbér, akkor semmi bajom nem lenne ezzel, de sajnos nálunk 1.900.000 ember tudja felajánlani az 1%-át, ezek felének ez az összeg nem haladja meg a 2.000 Ft-ot. Ha gonosz lennék, biztos azt kívánnám a pártoknak, hogy éljenek meg ők ilyen aprópénzekből összetarhált költségvetésből.