Amikor elkezdtem a blogot, akkor az utcai őrjöngések korát élte a mainstream hazai politikai tiltakozási kultúra. Ha valaki 7 éve rátekintett az országra, akkor azt mondta volna, hogy a magyarok látható közösségi önszerveződései egyre erőteljesebben húzódnak közel a pártpolitikához, a polgári körökből kinőtt "Gyurcsány takarodj!" aktivisták utcai demonstrációival volt tele a sajtó.

A politikafüggetlen mozgalmak sajtómegjelenése, már akkor is zéró volt, a pártaktivisták állcivil mozgalmai sajtó reprezentációjához képest.

Feje tetejére fordult a hippi korszak. A zenekarok mögötti elkötelezett rendszerkritikus ifjúsági szubkultúra nem úgy fejtett ki rendszerkritikus hatást, hogy alapvetően kérdőjelezte volna meg a társadalom céljait és berendezkedését, életmódját. Ez esetben a skin head mozgalmak kezdték el, a társadalmon a keresztény középosztályi rendet számon kérni! Egy háborús uszításra szerveződő mozgalom újra a "boldog békeidőkre", a dicsőséges nagy nemzeti hőskorszakainkra vetette tekintetét! És ez lett a fősodor! Nem először a történelmünkben! 

A történet végét aztán ismerjük. A FIDESZ kormány nemzeti hőssé avatta az akkori utcai őrjöngések főkolomposait, a rendőrökre törvényileg sütöttük rá a "bűnöző" billogot, a Kárpátia állami kitüntetésben részesült, A JOBBIK megszervezte a Magyar Gárdát és bemasírozott a parlamentbe, Gergényi Péter végül zsíros tulajdonrészt kapott egy turisztikai vállalkozásban, társtulajdonosa lett Pintér belügyminiszternek. És boldogan élnek, míg bele nem hal a többi!

Végül is, ez is érdek artikulációs történet. Ráadásul ők láthatók, rólunk meg egy szűk tréning kultúra tudja, hogy szerintünk, technikailag, mi alapján lehet valamire azt mondani, hogy a közösség tagjai hallathatták a hangjukat a róluk szóló döntés során. Nagyjából 20.000 ember vett részt a képzéseinken 1988 és 1998 között.

Azért kezdtem el bemutatni a helyi közösségfejlesztés életvilágát, és ennek szakmapolitikai vetületét,  mert úgy éreztem, hogy a sajtó agyon hallgatja ezt a területet. Sajtófigyeléses módszerrel arra a téves következtetésre juthatnánk, hogy csak a politika közeli közösségi aktivitás létezik.

I. Néhány sikeres társadalmi kontroll modell tükrében megpróbálok kérdéseket intézni a hazai demokratikus kultúrához. Miért nem adaptáljuk azt, ami máshol jól működik? Kezdjük azzal a szervezeti sajátossággal, hogy a magyar politikai vezetői teljesítmény használja a közösségi jóváhagyást mint visszacsatolási lehetőséget?

A kínai vezetés jelenleg nem enged át stratégiai döntést úgy, hogy a KB tagjai ne szavaznák meg többségi elven. 

Ezzel szemben a hazai alkotmányos puccs, semmilyen demokratikus vita vagy élő emberi csoport reflexiójának nincsen kitéve. Utólag érvel mellette a FIDESZ mag bármelyik tagja, de láthatóan nincsen egyeztetés még szűk körben sem. Az ötletelő főmufti számtalanszor meglepte ex kollégiumi szobatársait is. A magyar életvilágot össze vissza rángató rögtönzött döntések felett sem a párt demokráciáknak sem a szakmapolitikai egyeztetéseknek vagy az államigazgatás döntés előkészítési kontrolljának nincsen semmilyen kontrollja!

Két dologban eltér a Kínai Kommunista Párt és a FIDESZ döntéshozatali gyakorlata:

• Már a szűk körű közöségi kontroll is garantál valamiféle lojalitást egy stratégiához. Egy szűk körű embercsoport is szembesítő erejű lehet azügyben, hogy "miben egyeztünk  meg". A magyar döntések láthatóan rögtönzőek, gyakorta van szükség második vagy haramadik nekifutásra ugyan abban a kérdésben, mert a tollbamondásra született törvénybe iktatott ötlet, nem elég komplex ahhoz, hogy kiállja a végrehajthatóság próbáját.
• Szemben a kínai modernizációs keretalkotó sikerességgel, a magyar döntések nem stratégiába illeszkednek, hanem szakaszokat hidalnak át. Ledózerolunk pár hajléktalan kunyhót! És akkor mi van? A rendszer eztán nem fog futószalgon nyomorultakat termelni?Átváltottuk a valutahitelek egy részét! De miért nem iktattuk ki ezt a termék kört, mint a horvátok vagy az osztrákok? Ezeken a döntéseinken jól látszik hogy a döntéshozatalunk nem képes stratégiai léptékű teljesítményekre. Kozmetikai tapasz jellegű "qvázi rendszerkorrekciós" beavatkozásokat tükröznek a döntéseink, de nem stratégiát.

Az autokratikus rendszer elvileg jelenthetne gyorsabban, könnyebben irányíthatóbban működő rendszert. De a magyar rendszer, láthatóan tehetségtelen az irányításban. Orbán Viktor lerázott magáról rengeteg olyan terhet, kommunikációs kötelezettséget, amely zavarná az ötletei akadálytalan törvénybe iktatását. De merre akar vezetni bennünket?

II. A középkori hierarchiának vagy az embergép típusú modern szervezeti kultúrának az ellenpólusa is képes a hatékonyság maximalizálására. Nézzünk olyan iránytási modellt, amely a  "semmit nem egyeztetek le" modell hagyományaival szakít, és radikálisan a "mindent leegyeztetek" módszereket teszi a nemzeti karakter részévé!

Bizonyos országok népei felvették a kesztyűt azzal a kihívással, hogy miként lehet a legkisebb közösségekben is átállítani egy demokratikus, egymás felé forduló, a felülről érkező direktíva helyett, a kétoldalú, vagy kerekasztal szerű kommunikációra épülő vezetési modellre. A svédek vagy a japánok a félperiféria helyzetből tették ezzel a módszerrel mintaországgá nemzetüket. Ezesetben olyan országos facilitatív programokra van szükség, amely segít a helyi szervezeti viselkedésben kialakítani az egyeztetés, a párbeszéd, a konfliktus kezelés rítusait. A japán ringi, vagy a skandináv országok társadalmi kontroll sikerei hihetetlen extra energiát igényelnek a polgároktól. Amerikában például behívót kaphat a polgár, nemcsak a népi ülnök típusú esküdtszék szerepbe, hanem nemzeti kérdések kerekasztal szerű napirendre tűzéséhez is kaphat a polgár meghívást. Szándék kérdése, hogy egy nép, a kussolás társadalmasításáért küzd, hatalmas erőfeszítéssel, vagy meghallgatható a polgár véleménye bármilyen fontos kérdésről!

A rendszerváltás kori lelkesedésünk, hogy megtanulunk végre a kor szinvonalán, a középkori hierarchikus világból maradt vezetési stílust elhagyva, demokratikusan megegyezni a közügyekben, ma egy ellenkező mesterségesen szított közhangulattal szembe került. A mainstream elfogadja a középkori setétséget és nem kér a kor irányíthatóságról alkotott modelljeiből. Kényelmesebb a hierarchia tetejére helyezni a felelősséget, hiszen amúgy is elképesztően nehéz bevonni egymást, akár csak egy párbeszéd teljesítménybe is, nemhogy azzal szüttyögni, hogy a megegyezésig kellene eljutnunk. Nekünk! Együtt! Egymással!

Az iskola demokratikus kultúrájának fejlesztése körül számos mozgalom bábáskodott. Több tízezer diákvezető és pedagógus dolgozott ezen a kultúraváltáson a rendszerváltás környékén. Egy ponton az iskolarendszer adaptálni próbálta a japán gyökerekkel rendelkező TQM minőségbiztosítási gyakorlatát is.

Óriási tanulási energia vész kárba, amikor egyszer csak, egy ország kidobja a kukába, a korábbi fejlesztési energia befektetéseit. A skandináv országok vagy a japánok büszkén és örömmel másolták más népek bevált probléma megoldási algoritmusait! Majd lett saját karakterük! Jobbá váltak ebben a korábbi emberi csúcsteljesítménynél! A béreket is sikerült az angolszász országok szintje fölé feltornázni!

 A hierarchikus irányítási modell restaurációjának szándékával fellépő rendszerek, szoktak olyat csinálni, hogy deportálják az értelmiségüket, a vezetői réteget. A kínai kulturális forradalom, a Rákosi féle diktatúra vagy a német megszállás alatti Lengyelország a Katyni vérengzés során, fizikailag támadt az írástudó kasztra azzal a reménnyel, hogy a középkor restaurációjára készülő rezsim, ezzel irányíthatósági előnyökre tesz szert. Ez a rendszer egyelőre nem ölte meg a demokrácia fejlesztéssel foglalkozó single issue mozgalmak aktivistáit, de a Halász - Zuschlág paktum óta, a rendszer elpusztította ezek forrás hátterét. Ebben a kormányciklusban az utolsó talpon maradt autonóm alkotó közösségek, humánszolgáltatók, az alapítványi iskolák is végveszélybe kerültek. Az életszinvonal drasztikus csökkenése fizikailag leválasztotta az értelmiség útját a magyarokétól!

 Ez a folyamat késztetett engem arra, hogy mint részvételi demokrácia kísértet a még meglévő netes közbeszédben eposzi jelzőként ragasszam a "civilgyilkos" jelzőt a pártokráciára.

Ahhoz, hogy Magyarország, a kultúra formáló mélységig komolyan vegye a diktatúra irányítási gyakorlatával való szembe helyezkedést, az alattvalóvá nevelés szervezeti -  kulútárban gyökerező - rutinjaival szembe forduljon, két dolog stratégiai vereséget szenvedett:

• Kiirtottuk a demokrácia fejlesztéssel foglalkozó single issue mozgalmakat a Halász - Zuschlág paktum utáni forráselosztási gyakorlattal, a rendszer rátámadt minden független állampolgári önszerveződésre!
• Mainstream nemzetkarakterré tettük, a "ne pofázz bele kisanyám" attitűdöt, ahelyett, hogy "hallgatlak polgártestvér, kíváncsi vagyok a véleményedre" lehetőségeiért küzdenénk minden síkon! A sajtó elnémítása, a szakmapolitikai egyeztetések totális csődje és a független civil világot megsemmisítő pártpogromok történelmi léptékben érezhetően nyomot hagynak a mai magyar közbeszéden! /Elnézést kérek, hogy parlamenti beszédekből idézek, remélem gyerekek nem olvassák a blogot!/

III. A nagy társadalmi síkon, a közmegegyezést, intézményesült társadalmi és szakmai kontroll mechanizmusok védik a diktatórikus törekvésektől.

 A független sató, a civil szervezetek függetlensége, a bírói és más igazságszolgáltatási intézmények függetlensége, az alkotmánybíróság, a médiahatóság függetlensége, a törvényhozás körüli egyeztetési kötelezettségek, az értékelési kötelezettségek, a törvényesség tisztelete képesek kordában tartani a hatalom mániás futóbolondokat.  Az európai és észak amerikai kultúrkör számos intézményes egyeztetési kötelezettséget működtet a kormányzati gyakorlatban, amelyek védik rendszer stabilitását a karizmatikus rögtönzésekre épülő törekvésektől.

Ezzel szemben Magyarországon, lábbal tiporjuk minden társadalmi kontroll intézményesség függetlenségét. Nálunk a jelenlegi pártkatonák, azért kapták ezeket a tisztségeket, hogy a köztársasági elnök soha semmilyen érdemi kérdésben ne vessen fel alkotmányossági aggályokat. Az alkotmánybírókat, azért delegálták abba a pozícióba, hogy gúnyt űzzenek a legfőbb bírói tekintélyből, a médiatanács elnöke, a sajtószabadság megtiprását hivatott megszervezni, a sajtószabadság védelme helyett, a legfőbb ügyésznek az a dolga, hogy futni hagyjon milliárdos mértékben a közvagyonra rátámadó bűnözőket, rendőrök a rendőrautóban ölnek le korona tanúkat, a közmédia "kék az ég és zöld a fű" műsorokkal hallgat arról, hogy mi történik az országban. Csak az állampárt tematizál vitás kérdéseket. Szerintük, azon kívül, hogy bűnöző e az MSZP, nincsen más nemzeti kérdés amely közfigyelmet érdemelne.

Az intézményes demokratikus döntéshozatalhoz, a demokrácia torzulása elleni immunitás fenntartásához három feltétel megrendült:

• A pártmaffia túszul ejtette ezeket a kontroll szerveket és ezek "a gátlástalan karrierlovagok, seftelő és hivatásos banditák,  politikai bűnözők" személyükben garanciák arra, hogy az antidemokratikus törekvések akadálytalanul fejthessék ki hatásukat.
• Éppen ezért ezek az intézmények elveszítették és megmásították, gyakorta az ellenkezőjére cserélték a funkciójukat. Ezek a szervek nem a polgárt védik, a hatalmi túlkapásoktól, hanem a kádi bíráskodás vagy a Dzsingisz kán - féle "rendeleti kormányzás" modelljét iktatták be egy modernizált korba, ahol réges régen létezik már televízió, vasút, telefon, és fogkefe.
• A funkciójuk kigúnyolására felkért intézményességek egy olyan nép intézményekbe vetett bizalmát rombolja földig, akinek eleve komoly gondot okoz megbízni ember alkotta intézményességekben!

 Ez a cikkem búcsúlevél is egyben! Abba hagyom ezt a blogot, nagyjából itt az 1000. cikk környékén, így ebben a formában, nem látom értelmét további vissza csatolásoknak. A továbbiakban csak angolul fogok ide publikálni és inkább a külvilágnak szólnak majd a cikkek és nem a hazai közbeszédnek.

A Cabaret "Kisember" című dalát azért szeretem, mert szemtől szembe megvádolja az alattvalói posványban tobzódó magyarságot azzal, hogy miért nem viselkedik polgárként!

Nekem úgy tűnt, hogy egy olyan korban élünk, ahol meghaladjuk az előző generációk kultúrális teljesítményét és ebben a demokrácia vagy diktatúra, alattvaló vagy polgár kérdésben végleg lezárjuk a múltat, ahogy a világ sok más népe túl van már ezen. Sajnálom, hogy minden, amit a közösségfejlesztő mozgalmaink felépítettek, ma már csak szép emlék, egy szépet álmodó korból!

 További szép napokat kívánok Nektek!