Sokat írok a blogomban arról, hogy a kultúráról készült röntgen felvételeken /nemzetközi kultúra összehasonlító vizsgálatok/ miért látszik az, hogy mi elhasalunk ezeken a "társadalmi kontroll" vizsgákon.

A hét elején sokat lehetett olvasni, hogy a katolikus közgazdász, aki réggebben okkultista közgazdász volt - de úgy látszik megtért - kiátkozta a szegényeket a társadalomból. Hát nem örökre, de 30 - 40 évre biztos.

Ez ugye nem új a jobb oldali társadalompolitikában. A keretalkotó tevékenységük hagyományosan erre épül. A gazdagoknak pénzt, a szegényeknek pofont!. A "sticht father" képet építgető politikai szocializációs építménynek ez az egyik legfontosabb dédelgetett alapköve / kincse. Normális körülmények között a középoszálynak ez tetszeni szokott.

Egy kicsit skizoid, hogy ezt a FIDESZ egyik vezérlő álomkovácsa fogalmazza ezt meg és amikor ezt megírja a Heti válasz, akkor veszettül tiltakozni kezd, hogy tulajdonképpen ez nem jövőkép, hanem kritika. Ha jól megnézzük, akkor ez innentől kezdve társadalom kritika a politika teljesítményről. Sőt, erősen bal oldali, ha közelebbről megnézzük és azt hisszük el, amit Bogár László arról mond, hogy hogyan nem igaz az, amit az újság neki tulajdonítva megírt!

Már megint tanultunk valamit Tündérmese országról! A bal oldali tásradalomkritika eztán Bogár Lásztól gyün és a Heti Válaszban kell keresni, csak meg kell várni, amíg esélyt kap Bogár, hogy had magyarázza meg, hogy mit is mondott!

Bogár korábban is azt kezdte szajkózni, hogy a Kádár rendszer beli bérszinvonalra a rendszerváltás keretalkotó tevékenysége sikeresen ráterhelte a lakhatás költségeit, a tandíjat, a világméretekben igen drága közüzemeket, BKV-t etc. Persze nem hallgatnak rá a FIDESZ vezérkarban, hisz ezzel a demagógiájukkal párhuzamosan tetteikben a kínai bérszínvonal felé építgetik a hazai bért.

Mai újsághír, hogy az évi 1000 milliárdos EU humánfejlesztési pénzekből egy 1,6 milliárdos rész az érdekvédelmi struktúra megerősítésére lett megcímkézve.

Az európaiak mitológiája szerint az érdek alapú tárgyalásoknak nagy szerepe volt a jóléti társadalom modell felépítésében.

A civilgyilkos zsákmányszerző pártcsürhe, menten kitekerte ennek a libának a nyakát, azzal a "módosítási javaslattal", hogy ezt a struktúra fejlesztő pénzt "csak egy maradhat" alapon fogják oda adni. Az európaiak tekeregették a nyakukat, hogy vajon ki lehet az az "egy", aki meg fogja védeni a magyarok érdekvédelmi kultúráját a civilgyilkos pártcsürhe folyamatos hátra felé nyilazó kereszt tüzében... de hát gondolták, hogy ők ehhez nem értenek, legyen hát, ahogy a keretalkotó akarja!

Amikor a "Munkahelyteremtés" országos társadalmi vitát szerveztem, akkor leültem a nagy országos szervezetekkel tágyalni , a VOSZ-szal, a Munkástanácsokkal is például.

Döbbenetes volt megélni, hogy ezek a foglalkoztatás körüli civilek mennyire nem gondolják, hogy bármilyen formában érdekelheti őket egy ilyen társadalmi vita kampány. Akár csak olyan szinten, hogy egy saját fórum megszervezésével kipróbálják, hogy az milyen. Kapcsolódjanak a véleményükkel a "munkahelyteremtés" nevezetű témához.

Ez a jelenség, amiről ez a cikk szól, a civilgyilkos korszaknak már egy végjátéka.

Már a kormányhű "állcivilek" közötti gyilkosság - jelensége kért szót az újságíró szerint a nyilvánosság előtt.

Arról kell írni, hogy a "csak egy -kirakat- civil maradhat" irtó-hadjáratban hogyan kegyelmeznek meg másik három kormány csatlósnak.

Az már a Népfrontos időket idézni, amikor az NCA helyén kialakult forráselosztó rendszerrel a kormányzati ideológus érdekcsoport szekértolóit kezdik el Békementes buszpénzekkel tömni.

A szalonpolitizálás csúcsra pörgetése, a részvételi demokrácia lehetőségek elleni hadviselés ideig óráig konzerválni tudja ezt a rabló rendszert, de olyan hosszú folytatásra szerintem ne számítsanak.

A civilgyilkos rendszer ÖNVALÓJÁBAN előáll a cégeknél, a családoknál, iskola jellegű állami szervezeteknél, a független állampolgári önszerveződések szervezeti világában. A párt saját karaktere jelenik meg arrogáns, agresszív és egzisztenciálisan GYILKOS entitásként.

Ezeknek a csoportos identitás formáknak egyébként fontos funkciója van az életünkben.

A blodogságunk nagyban függ attól, hogy mi van, mi lehet, mi lesz, a családban, a munkahelyen, a közösségeinkben.

Már nem csak ideolgizálás folyik. Ez már a terepmunka. Már nem csak tekergetjük a fejünket, hogy mennyire dilettánsok a szalonpolitizálás szereplői, hanem tudjuk az életvilágunk napi ügyeiből, hogy egy pillanatig sem hezitálnak azon, hogy elszedjenek-e még, még, még több pénzt a családoktól, pogrom szerű támadást intézzenek-e a vállalkozások vagy a civil önszerveződések világa ELLEN.

Sorozatban kapják a durva pofonokat ezek a szférák!

Nem kell hozzá jóstehetség, hogy ennek a dinamikának a fenntarthatóságát a "nem kicsit bizonytalan" kategóriába sorolja az ember. Történelmi párhuzamot vonva. Ez nem 1949, hanem 53. Vagy 55. A párt félelem nélkül öl, körömletép, koncepciós pereket szervez stb. stb.

Szerintem szükség van a felelősök olyan mélységű számon kérésére, mint a II. világháború utáni Németországi tisztogatás. Érik egy 56 szerű számonkérés.

A civilgyilkos zsákmányszerző pártcsürhe, beleértve ezek állcivil pincsikutyáit: alkotmánybíróit, ügyészeit, újságíróit stb stb. nem folytathatják tovább azt a kirekesztő és versenykorlátozó kavarást, ami tönkre tette az életvilágot Magyarországon!

Egy FIDESZ típusú pártban, ezek szerint ki lehetett alakítani olyan szervezeti kultúrát, amelyben a személyi terror totálisan blokkolni tudja mandátumképzést.

A kettő alternatívája egymásnak.

De egy szakszervezet, folyamatosan ki van téve mandátumképzési kényszernek.

Abban a szférában hasonló konstelláció túlélési esélye akkora, mint verébnek a víz alatt, vagy halnak a fán. Hogyan legitimálja a tagság ezeket a vezetőket, ha a társadalomban lezajlik azaz összeomlás, amit láthatunk?

Hátrább kell lépni, hogy megértsük az okait.

Mekkora durva kulturális megalapozottsága van annak, hogy nálunk még egy szakszervezeti szervezeti misszió esetén sincsen a tagságnak érdemi kontrollja. Nem vagyunk képesek elcsapni alkalmatlan vezetőket és nem vagyunk képesek érdemben közösen jövőképet, startégiát alkotni, vagy értékelni egy - egy szakaszt!

Ez már a vég!

A magyar kultúra a demokratikus világban veréb a víz alatt, vagy hal a fán. Akár a saját szervezetünk keretalkotó összejöveteleteit, az értekezletek világát nézzük, akár ugyan ezt madártávlatból, azaz a törvények keretalkotó hatását. "Ami fent van, az van lent! Ami lent van, az van fent!"

Másik mai újsághírben közzéteszik, hogy a HÖOK tárgyaló delegáció küldöttjei hány évet koptatták az iskolapadot.

A blogomon rengeteg cikket szántam annak, hogy a hazai kultúra mennyire intézményesség tagadó. 

Nem tartjuk fontosnak a hivatalos intézményes kommunikációs rétegeket pl.

Ha a civilgyilkos zsákmányszerző pártcsürhe nekiáll kiirtani a független állampolgári önszerveződéseket úgy all cuzammmen az egészet, akkor lényegében fel sem tűnik ez senkinek. Beleértve a hazai újságíró társadalmat.

Az egyik szempont, ami szerint érzékelni lehet az ezzel kapcsolatos chaost, hogy simán összekeveredhetnek a síkok.

Amikor a "hallgatói érdekképviselet" felszóllal, akkor az tök mindegy hogy ki a küldött! A lényeg, hogy milyen üzenetet visz!

A személyiség síkja vagy a családi életstratégia síkja csak az olyan "borjú elmék" szerint releváns, mint a politikusaink.

Fel nem merülne bennük, hogy itt egy vonatkoztatási csoport beszélget politikai marketing stratégiával és modernizációs keretalkotó síkokkal.

Ezeknek a párbeszéde "A RELEVÁNS kommunikációs sík"!

Itt vannak képviselők és címzettek!

Pál Tamás hosszú ideig kutatta az érdekképviselet körüli politikai szocializációt a 80-as években. Feltűnt neki, hogy igen gyakran, ha címzettet választunk, fölé lövünk. Nem találjuk el azt a kompetencia síkot, ahol relevánsan válaszolni tudnának a kérdésünkre.

Itt most ennek a fordítottja látszik! A politikus alá rúg! ...övön alulra!