Sokszor azt gondoljuk, hogy mi magyarok mérföldekre vagyunk lemaradva a fejlett nyugattól és nálunk a fősodor trendjei csak sokkal később jelennek meg és nem olyan cunami erővel, hanem sokszor csak a fősodortól eltérő szubmozgalmakban.

Pedig a mai korban a világtelevízió elhozza ugyan azokat a témákat, értékeket, érték konfliktusokat hozzánk, mint más kultúrákban felnőtt kortársainkhoz.

Itt Londonban ha kimegyek az utcára, rögtön szembeötlik, hogy kismillió nyelv és kultúra él ebben a városban. A világ minden tájáról. Vannak akiknek a figyelme semennyire nem terjed ki arra, hogy kik a magyarok és milyenek ők. De vannak akik képben vannak és figyelnek ránk. Az angol barátaimnak kb. 40%-ban van Magyarország élményük és tudják, hogy az étel fantasztikus, a politika pocsék. 

Ha kinyitjuk az újságot az is látszik, hogy amikor elképesztő baromságot csinálnak a politikusaink, akkor a világ figyel ránk. Feldolgozza azt az élményt, hogy mi történik a világnak ebben a szegletében.

Most beszúrom az egyik kommentemet, amit egy fenntartható fejlődés technológiák jelentőségéről szóló cikkhez írtam ma reggel:

Az egyik fenntartható fejlődés egyesület elnökének tenyeres talpas fogalomrendszere van arról, hogy mi ez a trend.

Szerinte a kultúra változik.

Megváltozik a bennünk kialakuló percepció. Másnak látjuk a világot. Jelentőséget tulajdonítunk olyasminek, amit korábban lényegtelennek láttunk.

Ha a családban bekövetkezik mondjuk generációk között ilyen kultúra váltás, akkor az generációs konfliktushoz vezet.

Sokszor elmesélem a dédapám esetét, aki kerékgyártó volt. Amikor én megszülettem, akkor ő még élt. Egészen idős koráig meg volt győződve arról, hogy valamelyik fia átveszi majd a műhelyt. Azt hitte a modernizációról, hogy ez csak egy múló hóbortos izé, majd elmúlik.

Ha az ő kultúrája szemszögéből nézzük a dolgokat, akkor logikus amit csinált. Az a kultúra, a változatlanságban hitt. A tradíciók örökkévalóságában.

A modernizált ember (ipari társadalom, jóléti társadalom és utópiák megszervezésével foglalkozó skenáriók, mint pl. orbánizmus) nem hisz ebben. Sőt.

Amikor a lányom életében először megfűzött, hogy vegyek neki újságot (egy tengerimalac képes újság volt, pici cikkekkel), reggelre beszerkesztette a gépbe (word-öt használt) és a saját újságját vitte el az iskolába. Ami ovális keretbe volt foglalva az ovális keretbe tette, ami téglalapban volt azt téglalapba. Én azt hittem, hogy nem fog első blikkre ennyi gépelési hívással megbirkózni. Ő már az információs társadalom gyermeke. Az ő mitológiája szerint, ha valamit nem tudunk, akkor a gép segít.

A fenntartható fejlődés emberképe a tudástársadalom embertípusa utáni skenárió.

Ez az ember figyelni fog a frameworkre és formálni fogja azt. kritikus lesz a kultúrájával és kalkulál annak korlátaival.

Jelenleg még főként az energiaszámla mentén figyel oda a percepciónk erre a kérdésre, ennél azért többre van szükség.

A rendszerváltás után halad előre a hazai modernizáció, de mostanra teljes gőzzel tartunk visszafelé, a korunktól 3 a fenntartható fejlődés korától 4 skenárióval primitívebb rendszert építgetünk.

A modernizációs lemaradásnak ára van. Például nem fogunk hozzáférni a csúcstechnológiákhoz. Az "nem a mi világunkból való" lesz.

Ez a "nem a mi világunkból való" kép az "Istenek a fejükre estek" című filmből van. Ott a busman talált egy colásüveget, elment a világ végére és beledobta a semmibe.

Megtörölte a kezét, vett egy nagy levegőt és megnyugodott. 

"Ez nem a mi világunkból való!"

A blogban rengeteg cikket írtam már arról, hogy ha a munkaerőpiaci reintegráció terepeit helyezzük fókuszba, akkor szembeötlő, hogy a tudástársadalom skenáriónak se híre se hamva minálunk.

Azt azonban mégsem mondhatjuk, hogy teljesen érintetlen a kultúránk. Van olyan mainstream mozgalmi cunami, alapvetően egybeesik a tudástársadalom típusú fordulattal.

Reneszánszát éli a kultúra mélységeinek újra felfedezése.

A fenntartható fejlődés irodalom Daniel Quinn vagy az Avatar óta piedesztára emeli a törzsi társadalmak frameworkjeit, mint humanisztikus modelleket vagy akár részvételi demokrácia modelleket.

Marxista terminológiával lehet ezt jól megfogni. Létezik-e a "szabad emberek szabad egyesülése" a gyakorlatban?

Daniel Quinn elvevő / meghagyó modellje egyenlőre a dehumanizációs forradalom előtti ember világképének a humanizmusát mutatja meg modellként.

Olvastam már olyat is, Callenbach Ernest Ecotopiáját, ami a modernizáció utáni ember napi életmódjáról mutat ilyet. 

A fősodor egyenlőre a múltba réved, ami abból a szempontból praktikus, hogy ha nem egy új konstelláció áll előttünk, akkor esélye van a percepciónknak észlelni, hogy ugyan miről is van szó.

Az persze zavarossá válik, ha a múltban keressük a jövőt. Számos filmünk van, ami egy egyszerű tollvonással átsiklik ezen a kérdésen. Megkérdezték egyszer Hankiss Elemért egy TV interjúban, hogy miért olyan népszerű a Csillagok Háborúja sorozat. Azt mondta, hogy nincsen benne semmi érdekes, lovagok mászkálnak lovagi erényekkel egy űrben játszódó sztoriban. Később azért mégis csak kiderült, hogy az egész drámai feszültség a "demokrácia válsága" című jelenségre volt felépítve, de akkor ez még nem látszott, meg akkor például nálunk még a "demokrácia válsága" se nagyon látszott.

 Ha egy kicsit madártávlatból nézek a magyar viszonyokra, akkor néhány lényeges paradoxtól eltekintve ebben a kultúrában is látszik a tudás alapú társadalom című trend.

A gyakorlati síkját nem nagyon érdemes mikroszkóp alá helyezni, a minap megjelent egy cikk a tanuló szervezeti modell hazai diadal útjáról egy MTA kutatócsoport tollából, de nem ismerem a kutatási részleteket, amikor még én odahaza éltem, akkor átláttam, hogy mennyire messze vagyunk a tanuló szervezet modell tömeges elterjedésétől.

Az a trend azonban nálunk is komoly tömegek fantáziáját foglalkoztatja, hogy egy esetleges változási irány lehet-e a kultúránk ki nem élt szabadságképéhez való nosztalgia.

A zöldek vagy az erős mozgalmi kultúrával rendelkező családi gazdasághívő mozgalmak iparszerű mezőgazdasági termelés ellenes törekvései, a médiában, a tréningek világában és a könyvpiacon egyértelműen jelen lévő pszicho boom, vagy a társadalmi tervezés jelentőségét felismerő mozgalmak belső élete mutatja, hogy nem teljesen kultúraidegen ez a trend nálunk.