Hungarian Participation Democracy's Ghost.

Csányi Vilmos írt egy cikket, amiben praktikus javaslatokat tesz nyugdíjrendszer, vagy orvosi korrupciós témákban.

Be volt linkelve egy korábbi írása, amiben nagyon megragadott ez a rész:

"Nagyon elrontottunk valamit. Érdemes elgondolkodni azon, hogy mit és hogyan. Én nem hiszem, hogy ezt a remélhetőleg átmeneti kudarcot néhány konkrét személy számlájára kéne írnunk. Hozzátett ehhez valamennyit mindenki, akár ellenzékben, akár a hatalomban volt az elmúlt húsz év során. Szabadságot és demokráciát kívántunk, de nem gondoltuk, hogy ennek a biztonságunk, kultúránk és a mindennapi megélhetésünk lehet az ára.

A demokrácia arra kiváló eszköz, hogy a diktátortól megóvja a társadalmat, de arra láthatólag nem, hogy az idiótáktól is."

Egyrészt igazat adok a mesternek, bizonyos szempontból tényeleg úgy tűnik, hogy egészen elképesztő felhozatalt produkál a rendszerváltás utáni történelem sültbolond politikusokból.

Ugyan akkor ennek nem kellene így lennie és ez nem valamifajta idealizmus.

A demokrácia arra épül, hogy az erősebbnek, a dominánsabbnak kivívott elfogadottsága keletkezik a kevésbé sikeres politikusokhoz képest.

Egy-egy közügynek az eldöntésénél is a politikusok feldobott ötletei után, elkezdődik egy széles körű méricskélés és az ügyben elfogadhatót, azt, aminek a köz számára kivívott elfogadottsága lehet, azt lehet elfogadni törvényként.

Az egy intézményességtagadó kifordított világ, amiben fel sem merül a pártokon belül a versengés lehetősége vagy egy-egy ügyben az alternatívák mérlegelésének lehetősége.

Teljesen groteszkbe hajó közélet az, ahol a miniszeter elnöki szék várományosa azzal tartja fenn a másik összeomlása utáni pozícióját, hogy nem beszél.

Kiszámolták most, hogy az egész ciklus alatt kevesebbet beszélt a parlamanentben mint 3 óra. Nincsen nyilvános programja.

Amikor ő volt kormányon, már akkor is rendesen hadat üzent a parlamentarizmusnak, de azért ez sem semmi teljesítmény.

Mi olyan közélet vagyunk, ahol az az übersikeres politikai magatartás, ha nem szólalunk meg.

Volt erről egy nagyon jó mese - bohózat.

Ott leánykérőbe jött a szomszéd ország királyfia hatalmas küldöttséggel. Végig nem akart megszólalni, de már nem volt mit tenni, a kancelláruk megadta neki az engedélyt. Meg is szólalt. Ezt mondta:

"Éhes vagyok! Mi van enni?"

Nagyon nem sikerült ez a beszéd, ...hát elkezdték győzködni, hogy beszéljen egy kicsit leendő királyhoz méltóbban.

Aztán egy kicsit fenköltebben "rázendített":

"Sokkal inkább akarnám,

hogy jöjjön mán a takarmán!"