A nagy mozifilmeknek újabban már azzal kell előállni, hogy gyökerestül felforgassa a világot és teljesen új keretbe helyezze.

A Csillagok háborúja óta egymás után jönnek az ilyen nagy mozik. Mátrix, Herry Potter, Narnia Krónikái, Gyűrűk Ura, X man, Avatar és még hosszan sorolhatnánk.

Nemigen lehet megmondani, hogy az irodalomban hol kezdődik ez az egész, Tolkien műve már megvan vagy 55-óta, előtte már Verne is elképzelt ám mindenféle világot, bár azok jórésze megvalósult, míg ezek biztosan sci-fi vagy a fantasy műfajból jönnek. Egyezzünk ki abban, hogy az Iliásszal vagy Platon "aranykorról" írott meséi lehetnek a legrégebbi ilyesmik.

Egyik-másika, amely komoly társdalomkritikai célokkal született, éppen azért épít fel egy bonyolult ebben-abban a mienktől eltérő új kultúrát, hogy a mienk rálásson a saját korlátaira.

A fene se gondolta az elején, hogy a Csillagok Háborúja demokrácia deficitjei ilyen dúrván visszaköszönnek a film vége felé a valós világban is.

A Mátrix már nem cicózik, eleve mély kérdésekkel huzakodik elő arról, hogy az általunk érzékelt világ, meg miféle mesterséges illúzió volna, és miként lehetne megszabadulni ebből a percepciós rabságból.

Azon kezdtem el gondolkodni, hogy ezek a populáris művek kifejeznek egy olyan igényt, amit a tanuló szervezet feltételrendszerének megalkotója alapelemként foglamazott meg a tanuló szervezet logikát követő formációk számára. Szükséges feltételnek tartja Peter Senge, hogy egy adott szervezet legyen tisztába a saját szellemi kereteivel. Röviden úgy szoktam ezt hívni, hogy "legyen rendszerszemléleted", legyen egy világos framework egy keret, ami segít elhelyezni a szervezeti kultúrát a világban.

A duális világrendszer felbomlása után, úgy tűnik nem elegendő a politikai / nemzeti identitásból levezetni a cég körüli világot. Megfogalmazhatjuk önmagunk számára és ez lehet különböző. Egymás mellett élnek az ipari társadalomból itt marad szervezetek, információ termelő szervezetek, hagyomány örző szervezetek, vagy bármi más.

Első ránézésre úgy tűnik, hogy ezek a monomítosz mesék erősen historizálnak, azaz visszavisznek bennünket az emberi történelem régebbi szakaszaiba. A jedik, a lovag kor ismerős figurái, akik infotechnológiai vívmányokat használnak és űrhajókat. Pandora bolygójának népe hagyományos törzsi kultúrát él, helyi wodo varázslatokkal és naturális világhálóval. Olyan ez a mint a Frédi Béni kőkorszaki kosztümbe bújtatott ipari társadalma. Nem csak egy másik népet ismerünk meg, hanem elmozdulunk a modernizációban, gyakorta egyszerre le és fel.

Egy multikultúrális közegben eleve különböző "filozófiai kereteket" hoztak magukkal az eltérő hátterű emberek. A vertikális és horizontális kultúrális különbségek egyaránt érdekesek lehetnek azügyben, ha egy szervezet tagjainak frameworkjét egy szintre akarjuk hozni, vagy meg akarjuk tanulni tolerálni a másságát.

Ezekben a monomítoszokban néhol megjelenik a másik kultúra és az anyakultúra közötti kamaszos konfliktus, néhol látszólag egymás melletti párhuzamosságokról van szó. A Herry Potter mágus világa vagy az Avatar indián törzse nem akarja másolni az emberi világot. A Gyűrűk Ura emberi és humanoid népei békés egymás mellett élés hívei, pontosabban szövetségbe tömörülnek az ellen, akik hódítani akarnak. Hasonló világköztársasági békében élnek a Csillagok Háborúja lényei is, amíg a parlamentáris demokrácia össze nem omlik. A Farkasokkal táncoló, vagy az Avatar főhőse szakít az elvevő kultúrával és tudatosan választja a meghagyó nép kultúráját.

 Ezekben a posztmodern drámákban olyan témákat lehet tematizálni, amelyek ott vannak körülöttünk. A globalizáció okozta kultúrakeveredéssel járó népvándorlás, az eltérő kultúrkörök tudásanyagának megjelenése az elérhető  közelségünkben, az uralkodó framework relativizálódása teszik aktuálissá és népszerűvé ezeket a műveket.

Az Avatar egy korszerű mese ezügyben, mert a fenntartható fejlődés kérdését járja körül és onnan startol, ahol Daniel Quin abbahagyta.

"Nem semmisítheted meg mások élelmiszer forrásait"