Hungarian Participation Democracy's Ghost.

Ma reggelre megint arra ébredtem, hogy valami fontos dolgon töpreng az élmém.

Az a fogalmi ellentétpár fogalmazódott meg bennem, ami a civil társadalom és a pártok közötti viszony nyelvi leképeződése.

Miért hívjuk azokat az állampolgári önszerveződéseket "társadalomnak", amelyek a politikai pártoktól függetlenek és miért tekintünk részként a pártokra.

Magyarországon ez a modell számszerűségében is sántít. A legnagyobb állampolgári önszerveződés nagyjából 1200 tagot számlálhat, míg a legnagyobb párt 30.000 fő körüli tagságot tudott integrálni. A legtöbb civil szervezet kicsi. 20-30 fős közösségek maximum pár száz fős, az életüket nehezen szervező szervezeti formák állnak szemben nagy bürokratikus szervezetekkel, sőt hálózatokkal.

A pártoknak azért van akkora arroganciájuk a kis civil szervezetekkel szemben, azért vitatják el lépten nyomon a létjogosultságát a magyar állampolgári önszerveződéseknek, mert úgy gondolják, hogy ők "a" sikeres önszerveződések. Joguk van élet és halál uraként viselkedni az önszerveződések közötti "versenyben". Joguk van kiiktatni a hazai közéletből a pártokráciától független állampolgári önszerveződéseket és megtiltani a sajtónak, hogy hangot adjanak az ilyeneknek.

Nem tudják azonban megváltoztatni a nyelvünket.

A nyelvi emlék valami miatt a kis eltiporható civileket hívja "társadalomnak" és őket hívja résznek. Még akkor is, ha ők ezt éppen fordítva gondolják.

Ők úgy tekintenek a civilekre, mint partikuláris részérdekeket képviselő ezer felé húzó óvodásokra, akiknek kell egy óvónéni, akinek egyetemes rálátása és felelősségvállalása van. Szemben a felelőtlenekkel.

Ez persze az alkotmányban rögzített "népfelség elv" intézményességtagadó olvasata.

Az Alkotmány első paragrafusának második és harmadik bekezdése kimondja:

"(2) A Magyar Köztársaságban minden hatalom a népé, amely a népszuverenitást választott képviselői útján, valamint közvetlenül gyakorolja.

(3) Senkinek a tevékenysége sem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, illetőleg kizárólagos birtoklására. Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és egyben köteles fellépni."

Vajon a Halász - Zuschlág - Hegyi paktum óta tartó politikafüggetlen civil szervezetek kiirtása és azt követő politikai színjáték a sajtó elfoglalásáról és más kontrollintézmények megszállásáról alkotmány sértő-e?

Lehetőséget ad arra az alkotmány nekik, amit tesznek? Megteheti a civilgyilkos zsákmányszerző pártokrácia, hogy meggátolja a közbeszédet?

Eleinte még csak abban nyilvánult ez meg, hogy figyelmen kívül hagyták a civil támogatások odaítélésénél a szakértői javaslatokat és ehelyett a pártok mármint Zuschlág és Halász vagy Szíjártó listáit használták annak eldöntésére, hogy melyik civil kapjon működési költség alamizsnát. Később már odáig fajult a dolog, hogy a közösségfejlesztő terepmunkában például a LEADER csoportok megalakulásakor azt kérdezik arcátlan módon a civilektől és a helyi vállalkozóktól, hogy melyik politikai oldalhoz tartoznak. A politikafüggetlenek kirekesztése ezekből az intézményesültségekből alkotmány ellenes-e? Erőszakos hatalommegszerzési avagy hatalomgyakorlási technika-e az, amit az Országgyűlési Bizottságnál vagy a LEADER csoportoknál tapasztaltunk? Megteheti-e a sajtó, hogy leblokkolja a civilek részvételét a közbeszédben?

A pártok arrogánsan hirdetik, hogy ők már mindnekit integráltak, aki szólni akart a közügyekben. Aki nincs velük, az nem is számít. Nem is létezik.

Miért hívja a nyelv mégis a független civileket "társadalomnak" ?

Valahol Habermas adott erre igazi választ, amikor elkülönítette a hivatalok észjárását a hétköznapi megközelítésektől. A struktúra  - rendszerszemlélet vs. életvilág fogalmi kettős segíthet megérteni, hogy miért van ez. Bármilyen kicsik és jelentéktelenek a civil csoportok, ők mérföldekre vannak az életvilág oldalon a pártok különösen a kormányzó pártok struktúrakényszereitől.

A civil szóval írjuk le a stuktúrán kívüliséget. Azt jelenti, hogy az életvilág oldalról jövő.

Ha nincsenek ilyenek, akkor a hatalom egyedül marad. Nincsenek intézményes szereplők, akik közvetítésével az életvilág és a struktúra kommunikálni tudna egymással.

Nagyjából ez a helyzet állt elő, aztuán 12 évvel, hogy Stupmf Pista meghirdette a "ma a civil társadalom a politika szabad vadászterülete" paradigmát.

Amikor TGM elcsodálkozik azon, hogy nincsen kommunikációs szereplője a baloldali discurzusnak, akkor lényegében ő is személyeket keres. Ő mint filozófiával foglalkozó ember, mindíg is személyek kinyiliatkoztatásait vizsgálja. Azt kereste, hogy felsimerik-e a discurzusban résztvevő emberek azt a szempontot, ami az elszegényedő rétegek nézőpontja. Felszólal-e valaki az ő érdekeik védelmében. Ezügyben most nincsen kit vizsgálni. Nincsenek olyan vélmények, amik ebből a szempontból megjelennének discurzusban.

A struktúra bezárult az állampolgári önszerveződések előtt. Kialakult egy népfront szerű álldiscurzus, aminek igen kevesen a tagjai. Oda ugyan is születni kell. Berekedt az elit kiválasztódás is. Nincsen olyan zóna, ahol új emberek jelenhetnek meg és szerezhetnek gyakorlatot a politikacsinálás készségtárában.

Az is leáll, hogy a politikai közösségek korrigálják a vezetőiket. A vezérek programjai, szűk hatalmi centrumok öteltei akadálytalanul érvényesülnek kormányzati döntésekig.

Onnan azonban minden halott. A végrehajtás ugyanis nem lehetséges egy szűk hatalmi centrum balettmutatványaként. Az csak Gyrurcsány vagy Orbán féle színi előadásokra, performance-okra elegendő.

A poltika más országokban egy "nagy nemzeti integráló verseny" míg nálunk egy "nagy nemezeti kirekesztő verseny". A jelenlegi helyzetben Orbán például egyedüli választható figura lett. Nincsen másik politikusunk. Csak egy legény van talpon a gáton. Mit ad isten, pont az, aki átfordította a politika természetét ebbe a természetellenes irányba.

A döntés előkészítés látszólagos végigviteléhez elegendő, hogy minimum egy helyzetfelismerés és minimum egy célmeghatározás elhangozzék. (Már olyan is van, hogy 0 is elegendő.) Lehet ilyen helyzetet döntésig elvinni. De ez nem fog tetszeni a kirekesztetteknek. Minimum azzal betartanak, hogy élnek a passzív hatalmukkal. Például elhallgatnak. Nem mondják ki, hogy mi a véleményük. Nem vesznek részt abban, ami nem nyitott a részvételükre.

Ezt érzékeltette TGM az értelmiségiek újabb árulásaiban.

Én mégis inkább a struktúraszerkesztők felelősségét hangoztatnám. Miattuk rohad a rendszer. Nekik a felelősségük, hogy a rendszerváltás reményéből ennyi (sem) maradt.

Az ő kirekesztő viselkedésükkel szemben tehetetlenek a 20-30 fős kisközösségek vagy az egyedül "vonatkoztatási pontként" számontartott karizmatikus figurák.

Mégis ők a demos. A pártok csak egy aprócska struktúra szerkesztő agytrösztök, amelyek sokszor még a saját szervezetük irányíthatóságát sem tudják teljesítményként felmutatni.

Pedig arról akarnak meggyőzni bennünket, hogy bízzuk rájuk a népünk irányításának felelősségét.

A közjó nem egy ötlet. Nem néhány gondolat szerkezete, struktúrába szerkesztett filozófiája. Meglehet, hogy sokkal nagyobb jelentősége van annak, hogy a közjóról való gondolkodás folyamata milyen. Nem biztos, hogy ennyire az eredmény számít.

Ha valaki szélsőségesen kirekesztő módon akar kormányozni, akkor lehet akármilyen jó ötlete. Nem fejezi ki a közjót.

A mai politikában, mind Gyurcsány, mind Bajnai Gordon, mind Orbán politikájában, de nyugodtan idevehetjük Bokrost is, visszatükröződik az az elképzelés, hogy semmi szükség a részvételi formák reformjáról gondolkodni, az csak az után jöhet, hogy az ötletemberek kiélték magukat a Magyar Köztársaság nevezetű homokozójukban.

Mi csak várjunk türelemmel.

Szerintem meg fordítva van. Meg kellene erősíteni a részvételi formákat, mert már messze túl vagyunk az életveszélyesnek minősíthető kockázatokon. A folyamatnak is van jelentősége, nem csak az eredménynek.

Mit kellene tenni annak érdekében, hogy a részvétel a társadalmi tervezésben feléledjen?

1. Le kellene szállítani a parlamenti belépési küszöböt 2 vagy 3%-ra.
2. Oda kellene adni egy - két televíziót a politikafüggetlen civileknek kifejezetten arra, hogy facilitálják a szakkérdések körüli társadalmi vitákat a nyivánosság minél szélesebb körű tájékoztatásával.
3. Olyan e-demokrácia kontrollmechanizmusokat kellene kiépíteni, ami ellehetetleníti a jelenelgi szalonpolitizláás mutyikultáráját a nyilvánosság lehetséges reakciói miatt.
4. Be kellene vezetni az USA-ban tapasztalható választási modellből azt a momentumot, hogy a helyi választókerület polgárai kezdeményezhessék a képviselő parlamenti mandátumáról szóló új szavazást. A jelenlegi rendszerben a pártközpontoknak felelnek a képviselők de a népnek soha. Az alkotmány idézett részének így kellene egy választójogi törvény módosítással érvényt szerezni.
5. Be kellene vezetni számos forráselosztási döntéshozatalnál a két szintű döntéshozatalt, sőt akár egyéb kontrollmechanizmusokkal is erősíteni kellene a civil kontrollt. A munkahelyteremtési források elosztásánál különösen veszélyes ha a két politikai erő "a hatalom erőszakos megszerzésére és gyakorlására" tör, és eltéríti a gazdaságfejlesztési forrásokat eredeti céljuktól.