Hungarian Participation Democracy's Ghost.

 A reszvetelidemokracia.blog.hun publikáltam egy cikket, egy családban lezajlott otthonszülésről amelyben mellékesen megjelent egy olyan kérdés, hogy kell-e a gyermeket a születés utáni percekben mellre tenni vagy sem.

Az előző két gyermeknél az egyik kórházi gyakorlat hangsúlyozottan fontosnak tartotta ezt, megvolt a kórházi gyakorlatban ez a rutin, a másik gyereknél egy hagyományos kórházi gyakorlat kifejezetten megtagadta az ilyen irányú kérésünket.

A cikk kikerült az indexre és több orvos is kommentelt a felvetések kapcsán, ami miatt arról is írtam cikket, hogy mi gátolhatja az ilyen jellegű kérdésfelvetések körüli érdekartikulációt.

Miért nem tudunk értő figyelemmel odafordulni a probléma felvetésekhez?

Korábban volt egy ezzel kapcsolatos kutatás 30 évvel ezelőtt, ami megfogalmazta tanulságként, hogy a hazai szervezeti kultúrákban szankcionálják a problémák kimondását, így lenevelik az embereket arról, hogy felvállaljak érdekartikulációs helyzeteket.

A kutatásból kijött egy megoldási javaslat is, 1985 és 1995 között kb. 450 iskolában és néhány ettől eltérő közegben az Igazlátó Nap nevű fórumtechnikával védett körülmények között vethettek fel módosító javaslatokat hazai (iskola)polgárok.

Az Igazlátó Nap és általában a társadalmi tervezési eljárások elterjedésének megtorpanása körüli kérdéseket egy 1993-ban született tanulmány és egy 2008-ban született cikk hipotézise kulturális háttérből eredő jelenségnek tartja, de más okból, mint a Pál Tamás féle politikai szocializációs kutatások.

Egy előző cikkben az 1993-as kutatás hipotézisével vetettem össze az orvos kommentekben megjelenő konfliktusokat. A „prédikátor” értéktartományba sorolható megnyilvánulások és a „szervezetfejlesztő” értéktartományba sorolható felvetés konfliktusai látszanak ebben a vitában.

Érdemes kielemezni a másik hipotézist is, amely szerint a férfias és kollektivista intézményesség tisztelő tartománnyal szemben a nőies és individualista értéktartomány megközelítése intézményesség tagadó attitűdöket eredményez.

Pál Tamás is jelentős energiát fektetett abba, hogy a konfliktus kezelés sikere vagy kudarca körüli kommunikációval kapcsolatos tényezőket kulcselemként kezelje a társadalmi tervezési gyakorlat. Hangsúlyozta, hogy a kultúra konform nyelvi köntös elengedhetetlen a hatékony probléma megoldáshoz.

Az intézményesség tagadó hipotézis annak a feltételezése, hogy a mi kultúránkban épp hogy a probléma megoldás ignorálása a bevett, a megszokott, a „normális”. Sokkal könnyebben átlépünk szabályokkal, törvényekkel, szakmai kompetenciákkal kapcsolatos határokat mint a nem nőies és individualista kultúrákban szocializálódott emberek és nehezebben építünk ki szervezeti tanulással kapcsolatos rutinokat, nem toleráljuk az ilyenek nyilvános érvényesülését.

Sajnos ez a hatalmi helyzetben lévőkre még inkább igaz lehet, mint az egyszerű hétköznapi emberekre. A hatalmi helyzetben lévők épp azt tartják a szerepükhöz tartozó viselkedés repertoár fontos elemének, hogy meggátolják a hierarchiában alattuk lévők, ez esetben a laikusok vagy egyszerű polgárok érdekartikulációs tevékenységét.

Van egy közmondásunk, amely szerint „nem tehetünk csizmát az asztalra mert nem oda való”.

Az olyan esetekben használjuk ezt a közmondást, amikor nem adekvát kérdéssel találkozunk.

Az intézményesség tagadó hipotézis Globe – Hoffstede nemzetközi kultúra összehasonlító vizsgálatból származó értékskálái segítnek nekünk abban, hogy megértsük az eset kapcsán felmerülő emberi érzelmeket, ha úgy tetszik indulatokat.

Föl kell tennünk azt a kérdést, hogy melyik adekvátabb megközelítés a felmerült kérdéssel kapcsolatosan:

Individuális kérdés a gyermek mellre tétel kérdése, vagy létezik ez ügyben általánosan érvényes, azaz akár minden hazai kórházi szituációban követendő, azaz kollektivista megoldás. Ha a kollektivista megoldás szükséges, mit kezdünk azzal a feszültséggel, hogy a mi kultúránk egyébként individualista, azaz nehezen fogja megérteni, márt azt is, hogy ez ügyben esetleg egy közösségi megoldásnak kell érvényesülnie az egyes esetekben.

A másik szempont is érdekes fényt vet erre a kérdésre, a „magánélet szentsége előbbre való, mint a munka világa”, vagy a „munka világa előbbre való, mint a magánélet” is komoly adalékot ad az esetpélda kapcsán.

Ha mindkét fél magánügyként viszonyul ehhez szituációhoz, az orvosok részéről ez intézményesség tagadó viselkedés, hiszen ők egyértelműen munkahelyzetben vannak.  Kötelességük volna a szakmájuk szabályszerűségeit követni.

Kétségtelen tény, hogy a szülészet körüli intézményes viselkedés egyértelmű utat enged a magánszféra és az intézményes viselkedés összekeveredésének, ami lehetővé teszi, hogy a férfias viselkedéskultúrából jövő népekkel ellentétben nálunk nem lehet számítani arra, hogy az automatizmusok működni fognak-e vagy sem.

Az orvosok nem teljesen a munkahelyük szabályait követik, mert a magán praxisuk ügyfeleit abban az időben is kiszolgálják az állami kórházi körülmények között, amikor esetleg nem lennének szolgálatban.

Pontosabban ez szabadon választható, az első gyerekünk esetében a főorvos egyszerűen kikapcsolta a telefonját és ezzel egyoldalúan kilépett ebből a szerződésből. Ennek természetesen semmilyen következménye nem lett számára.

Az is egy nőiesség felé eltolt intézményesség tagadó megközelítés, ha a fránya kiszámíthatatlan szülést, mint procedúrát az orvos a saját kényelme vagy a munkaideje védelme érdekében áttereli császár metszés vagy akár programozott császár irányba.

Itt már egyértelműen a gyerek érdeke, a gyerek harmonikus anya gyermek kapcsolathoz való joga sérül amennyiben a császárral született gyerekeknél megnövekedett kockázatot jelent az orvos döntése, az ügyben, hogy tud-e természetes úton táplálkozni a gyerek. Ha a statisztikákból kimutatható, hogy a császárral született, különösen a programozott császárral született gyerekek kevesebb %-a eszik természetes úton, akkor megértem azokat a publicistákat, akik felemelték a szavukat ez ellen az orvosi viselkedés ellen.

Érdekes lenne megvizsgálni, hogy a császár – természetes szülés körüli adatok korrelálnak-e az individualizmus – kollektivizmus vagy a férfias – nőies adatsorhoz, vagy magához az intézményesség tagadó értéktartományhoz.