kb. 17 évvel ezelőtt főiskolás koromban nyertem egy kutatási ösztöndíjat és arra a kérdésre kerestem a választ, hogy a problémák felvetésére - megoldására kitalált Igazlátó Nap, amelyet Pál Tamás csapata 450 iskolában, egy - két más szervezeti közegben, többek között korházban, városi lakossági fórum helyzetben működtetett, miért vált ki olyan jellegű feszültséget, hogy kivétel erősíti a szabályt jellegű gyakorisággal lehet csak a második fórumot meghirdetni.

Konkrétan a 450 folyamatból 10-20 csinálja meg másodszor, 1-2 helyen válik csak éveken át alkalmazott eljárássá.

Szinte mindenütt érezhető, hogy a problémák nyilvánosságra kerülése önmagában zavarja a szervezetek munkatársait. A problémák kimondása arra készteti őket, hogy szankcionálják a problémák kimondását.

Ez a mechanizmus tanítja arra a kultúránkban felnövőket, hogy ne fogalmazzanak meg problémákat.

A negatív visszacsatolás különösen hatékony azokban a szervezeti kutlúrákban, ahol hatalma van - kiszolgáltatott szerepleosztás működik.

A cikk nyomán megfogalmazódott kommentekben a következő ide illeszkedő jelenségekre kaptunk példát:

1. A szervezetet működtető apparátus, aki a probléma / kérdés címzettje, vitatja, hogy a probléma felvetőjének joga van-e a probléma megfogalmazására. Megfogalmazza, hogy nincsen joga. Furcsa feltételekhez köti a jogos probléma felvetést. Elvitatva ezzel az asszertivitás természetes jogait.

Pezo. Kicsit olyan fogadatlan prókátor íze van az írásodnak...

atleta: tudod-e kritikusan szemlelni es legalabb megprobalni ellenorizni a felveteseidet, mielott nekiallsz leoltani egy adott szakterulet kepzett muveloit

2. Azt is megkérdőjelezik, hogy valóban van-e érintettsége, mandátuma.

Pezo: Kérlek ne cikkezzél az elkövetkező hetekben erről, mert nem ha Te voltál ott, csak áttételesen ismerheted a helyzetet, az így meg nem hiteles.

@IronLowrider: gondolom, te nő vagy és szültél már. vaginálisan, kórházban, ahogy elvárták tőled. bizonyára csak ezért teszel ilyen kijelentéseket.
 

3. Felvázolnak egy olyan víziót, amely szerint káprázat, hogy az illető saját magátó beszél, ő csak a szájába adott szavakat mormolja teljesen öntudatlanul, meg is nevezik, hogy ki adta a szájába a szavakat.  

 Egy percig sem akarom védeni néhány magyar szülészetet, de amit a poszt írója írt, az egy ezo-öko-bio marhaság.

A pedagógai szemlében közölt esetleírásban van erről teljesen tiszta példa. Az Igazlátó Napot leginkább ellenző X tanárnő évekig hangoztatta, hogy lehetetlen, hogy a diákok maguk fogalmazzák meg a felvetett kérdéseket.

4. Az a leggyakoribb, hogy maga a probléma szublimálásra kerül, azaz tagadják a probléma létét. Önmagában az, hogy valaki a sérleméről - fájdalmáról beszél, nem elegendő ahhoz, hogy az apparátusban benyomja az empátia gombot. Ennek az ellenkezője történik:

Pezo: Ez mekkora blődség!! Gondolom a gyermek lúdtalpát is a szopás hiánya okozta...

Kispista:  Engem sem tettek mellre!Emiatt 14 éves koromban péntekenként mindig kihányom a tablettás bort! Hülye orvosok, ők a hibásak! Ez egy egyfős minta, ami mindent bizonyít!

 Jbc: Ne magyarázza meg senki, hogy csak attól, hogy a frissen megszületett, császározott pár perces babát esetleg (valóban helytelenül!) nem rakják mellre nem tud a baba majd szopni.

Az is kristály tisztán lejön a kommentekből, ami az akkori kutatás lényege volt, hogy mely értékrendek ütköznek ezekben a helyzetekben.

Neveztesen a procedurák kiépítésével - fejlesztésével foglalkozó innovátorok, akik a facilitatív és struktúra tartományba esnek olyan érdekcsoporttal ütköznek, akik az autoriter és erkölcs - életvilág tartományba tartoznak. A prédikátorok nem szívlelik a szervezetfejlesztést. A netes közbeszédben vagy a politikai erőtérben ugyan úgy megtalálhatjuk ezt az érték konfliktust, mint a konkrét szervezeti kultúrákban. Mindkét közeg vitakultúrájára veszélyes jelenségről van szó.

Mindenütt normális ha a fejlesztésekkel vagy a fejlesztési javaslatokkal, változtatási igényekkel szemben feszültség jelenik meg, de 450 esetből 445-nél örökre kiradirozni az értékelési procedúrát, és soha többé nem csinálni hasonlót, vagy később a Comeinius programban a minőségbiztosítással eljátszani ugyan ezt a teljes közoktatásban... Ez itt a valódi kérdés! Be van-e oltva a kultúránk a problémamegoldás, a minőségfejlesztés ellen? 

Érdekes, hogy a kommentekben fel is merül, mint valami ellenpólus, leértékelő szövegkontextusban. "ez valami ezo - öko - bio marhaság"

A jelen helyzetben felvetett téma, a szülés körüli procedúrákról való közvélekedés, azok változása - jobbítása körüli életvilág. Ez nem csak az orvos szakma belügye meg a tudomány és a szakmai gyakorlat vitája. Én mint ember, én mint apa, mint adófizető joggal veszek részt az erről szóló közbeszédben. Joggal kritizálom az otthonszülést ellenző és támogató szakmai csoport emancipációs harcát, mert nem normális a kórházi orvosok túlhatalma ezen a területen, nem dönthetnek mindenben az ember fölött, nem irthatják ki az otthonszülés alternatíváját, vagy akár csak azt az elemet, hogy mellre teszik-e a gyermeket a születés utáni percekben.  

A cikk esetpélda részéből válnak érthetővé a probléma felvetések, de meg lehet tisztán a kérdésket fogalmazni azok nélkül is.

Valahogy így:

A szülész orvos szakma a közkórházakban megteheti-e, hogy a szülő kérésére megtagadja a gyerek szülés utáni mellre tételét?

Miért nem automatizmus a mellre tétel gyakorlata?

Sérti-e a gyerek harmonikus anya gyerek kapcsolathoz való jogát az a korházi gyakorlat, ahol ezt nem teszik automatikusan?

Mi az orvosi szakma, a nemzetközi orvosi gyakorlat, a WHO ajánlása e-tekintetben?

A gyerek mellre tételével kapcsolatos gyakorlat körül milyen orvosi pro és contra érvek merülnek fel?

Ismert-e a tudomány előtt annak a hatása, hogy milyen kockázatokkal jár a gyermek mellre tételének elmulasztása? Mik ezek a kockázatok?

Amennyiben bebizonyosodik, hogy hibás a korházi gyakolat, amely nem engedi meg a gyerek mellre tételét a szülők kérésére sem, mi történik? Vannak-e szankciók, amelyek szűrik a régi hibás gyakorlatot folytató korházakat, vannak-e a változást elősegítő programok? Hogyan működik a jó gyakorlatok elterjesztésének gyakorlata a hazai korházi rendszerben?

Mit tesznek az illetékesek a hibás korházi gyakorlatok megváltoztatására?

Elmulasztottam kifejteni, hogy mi az ára az intézményességtagadó kultúrális gyakorlatnak:

Az, hogy nem tudunk a közbeszédben értelemes vitákban előrejutni. Nehezebben vezethető be egy modernebb gyakorlat, mert az ellenállás óriási. Megáll az idő!

Éppen ezért szükség van a közbeszéd fórumaira. 

Meg kell tapasztalnunk, hogy semmibe vesszük egymást, megkérdőjelezzük a másik létjogosultságát, a probléma létjogosultságát, majd amikor ezek a Dzsingisz Káni indulatok (aki rossz hírt hoz, karóba huzatik) kitombolták magukat, el kell kezdenünk a témáról párbeszédet folytatni. A problémáink oldaláról nézve egy cipőben járunk. Közösen kell megoldanunk a bajainkat, nem szabad annyiban hagyni az életünk megannyi problémás területén felmerülő sérelmeket.

Annak ellenére, hogy a kultúránk nem támogatja a probléma megoldást, nem tehetjük meg, hogy mindent úgy hagyunk. Ezt Pezo is megerősítette.

Ilyesmi történt a kommentek végére, ahol Pezo feltárta, hogy ő is abban gondolkodik, hogy:

Az orvoslásra egy olyan mértékű pátosz rakódott, amit le kell törölni. Az orvos is csak egy ember, a szakma meg egy a sok közül, lehet jól, de nagyon rosszul is csinálni. A diploma mellé nem jár intelligencia, a felvételre jelentkezőket nem lehet megszűrni, mert nincsen kiből válogatni, már nem a legjobb tanulók mennek el orvosnak. (Persze a tanulmányi eredmény önmagában nem biztosíték az empátiára...)
Az egyetemen a józan észt nem oktatják, de sajnos kommunikációt sem, amely azért nagyon fontos volna. Kontraszelektálódott a vezető orvosi gárda, nehéz igazi modellt találni a kezdőknek, soroljam még?

Ezért kell a betegek kontrollja az orvostársadalom fölött, hogy legyen nyilvánvaló, ki van kiért.  

Boldog lennék, ha Pezo és Dr Morcz segítene az orvos szakmának és a társadalomnak tisztítani ezt a kérdést. El tudnék képzelni olyan szakmai műhelymunkát, ahol a Humanisztikus és Tarnszperszonális Egyesülés elnöke, aki születés tréningeket tart pszichológusként, Geréb Ágiék, néhány főorvos és minisztériumi tiszviselő utánaeredne a felvetett kérdéseknek.