A szombati munkaügyi kapcsolatok órán másik megvilágosodás is ért, amit azért pár napig kellett emésztgetnem.

A tanár úr felírta a power pointjába a jelentős szakszervezeteket és a hosszú listát kettéosztotta. Az egyik oldalon van az összes a másik oldalon egy. Aszerint osztotta ketté, hogy melyik szakszervezet melyik politikai oldallal szeret igazán kommunikálni.

Felmerült bennem a gyanú, hogy én kis hülye naiv azt hittem, hogy az Összefogás Szociális Parlament egy őszinte politika független civil kezdeményezés, amely integrálni akarja a predátorok ellen mozgósítható hadra fogható civileket.

Erre meglehet, hogy egyszerűen csak jobboldali civilek jöttek össze, és a dolog egyáltalán nem akar semmilyen komoly pártokkal szembeni érdekképviseleti tevékenységet felépíteni, hiszen több vezető szervezet lehet ott, amely titokban pártvezérek lábát csókolgatja?

Ha ez így van, akkor innen már érthető, hogy miért nem akarták meghallgatni azt a javaslatomat, hogy legyen olyan munkacsoport, amely a civil érdekérvényesítéssel és a demokrácia deficittel foglalkozik. Ebből a perspektívából érthető, hogy miért kellett a II. alkalommal is nyomatékosan kiállnom a javaslat mellett, ahhoz, hogy ez létrejöjjön.

Az is érthető, hogy a hátam mögött miért golyózták ki ezt a bizottságot azzal, hogy a többi bizottságra az „állandó bizottság” minősítést ragasztották, az enyémre meg a semmit. (gondolom a : nem szeretnénk, vagy a ne jöjjön létre, vagy a nem érdekel bennünket ez a társadalmi probléma, nem fontos ez) dekódok valamelyikével kell ezt értelmezni.

Vakká tesz, hogy annyira hiszek ennek az ügynek a fontosságában, hogy viszonylag automatikusnak veszem, hogy mások ezt megértik és lelkesen csatlakoznak. Pedig nem.

Olyan ez, mint a villamos effektus. Ameddig nem férünk fel a régi típusú hatos villamosra, addig a következő mantrát zengedezzük:

• „ az az ember miért nem megy egy kicsit beljebb?
• – az miért nem veszi a nyakába a csomagját?
• – az miért vesz akkora levegőt?"

Abba a pillanatba, hogy felléptünk a lépcsőre megváltozik a tudatállapotunk, a mögöttünk állók viselkedése kezd el zavarni:

• - "mit tolakszik, miért nem megy taxival?"

Ez az életkép is az érdekérvényesítés körüli tudásbázis nagy kutatójától a Pál Tamástól származik.

Kezdem érteni, hogy miért nem megy ő évek óta se „civilek” (ha van még ilyen ebben az országban), se pártok közelébe. Azt is kezdem érteni, hogy miért óvva intett engem ezügyben.

Valószínűleg a jelenlegi nagy civil szövetségek teljesen jól elvannak ezzel a groteszk és diszfunkcionális rendszerrel, mert leesik néha egy-egy morzsa a predátorok asztaláról. Ezért meglehet, hogy hamvába holt kezdeményezés ezeket rávenni arra, hogy szítsuk fel a civil érdekérvényesítés tüzét.

Volt egy másik konfliktusom a csapattal, amely a mandátum képzésről szólt. Azt képviseletem, hogy az oktatási, egészségügyi, szociális, vidékfejlesztési, munkahelyteremtési stb. bizottságok feltétlenül dolgozzanak a közös javaslatokon, legyenek műhelymunkák, összejövetelek.

Ha ugyanis a bizottság elnökök egy ráérős szombat délutánjukon egyedül írják meg, hogy mi a közérdek, és a parlamenti ülésterembe összehívott konferencia „megy a buszom” motivációjú passzív tömege közérdekké szentesíti, akkor ezeknek a javaslatoknak se éle, se súlya nem lesz.

A javaslatok tartalmi részét igen is meghatározhatja, hogy egy szellemi műhely vagy egy karizma rakta-e össze. A mandátum súlyát pedig egészen biztosan meghatározza, hogy mekkora civil erő integráltatott egy-egy javaslat mögé.

Lehet, hogy azért vagyok rettenetesen egyedül a predátor jelenség elleni prédikációimmal, mert teljesen lenyelte már a zsákmányszerző pártok hálózata az utolsó civil integrációt is?