Az előző cikkben belekezdtem abba az igen szerteágazó témába, hogy miként is néznek ki a humán fejlesztésekkel foglalkozó szervezetek, milyen állapotban vannak az országos fejlesztésekkel foglalkozó szervezetek, hogyan élik fel a különböző Zuschlágbróker hálózatok a tudásmegosztásra való fejlesztési forrásokat, és ezzel miként válik pazarlóvá a munkaügyi ellátó rendszer.

Egy szolgáltató szervezetnél meglehetősen lényeges kérdés, hogy mekkorára növekszik a csapat.

A Zuschlagbróker szervezetek általában egyszemélyes apparátusok, a területükön egyedüli birtoklói az államilag újraelosztott információknak és ezzel a pénzeknek.

Az egyes kultúrákat őrző országos szövetségeknél ezért ugyanennek óriási veszélye van. Ha az Országos Tranzit Egyesületnek és a hasonlóknak nincsen stábja, vagy másfél évente összeomlik, vagy egyszerűen a misszióhoz képest a töredéke, mint amekkora a napi tevékenységhez kellene, akkor a területen működő tudásmegosztás hiánya miatt a területen a pénzek hasznosulásának a hatékonyságára a lehetséges 20-30%-ára esik vissza!

Bankár koromban a banki hiteleknél 3%-os csődaránnyal számoltunk a kihelyezett hitelekre. A humánszolgáltatásoknál azt tekintem 70%-os veszteségnek, amikor az elköltött pénz semmilyen szemléletformáló hatással nem bír, a program nélkül a terület éppen olyan állapotban van, mintha nem költöttek volna el ott közpénzt.

Ilyen a "Lépj egyet előre program" 30 milliárdja, amely takarítónő OKJ-s papírokkal átzsilipeli a statisztikailag szakképzetleneket a statisztikailag szakképzettekhez.

A kisebb felkészítő - szemléletformáló programoknál lényegében az a kihívás, hogy siikerül-e 30-150 új belépőnek a felkészülését elősegíteni kellő mértékben.

Sajnos a legtöbb programnál ezt meg sem kísérlik. A foglalkoztatási paktumoknál, a tranzit szervezeteknél, a mentor programoknál ennek katasztrofális következményei vannak. A kormányzati apparátus szakmai alkalmatlanságának a fényes bizonyítéka, hogy annak ellenére, hogy sorra költ 12 - 6 - 3 milliárd forintot egy-egy terület "felkészítésére", a végrehajtó emberek számára semmilyen képessé tevő - készségfejlesztő felkészítés nem volt.

Már egy párszor írtam, hogy a PEA minőségbiztosítással megbízott emberei kétszer másfél millió Ft óradíjért cserébe valószínűleg nem olvasták el azt a pályázatot, aminek én adtam le az első Projekt Előrehaladási Jelentését...

Szagról meg lehet állapítani egy minőségbiztosításról, hogy közpénz lopásról szól-e vagy valódi szemléletformálásról. Ha egy szemléletformálásra kitalált fejlesztő kapcsolat kétszer 20 perc, akkor el lehet képzelnimicsoda fejlesztés történt ott! Megvilágosodás és nírvána!

Az EU pályázatok közül persze a rendszerezett információ előállításához is eléggé fel kell kötni a fehérneműt. Annak viszont a társadalmi hasznosság szempontjából semmi de semmi értelme, hogy a felkészítő - szemléletformáló szervezetek semmi másra nem fordítanak figyelmet. Már ott tartunk, hogy a rendszerezett inormáció előállítására vállalkozó kormányapparátusok élik fel a fejlesztési források döntő részét. A Norvég Alap első nyertese: ESZA Kht! 2 millió Euro! Gratulálok!

Ha már van mentor, annak elsősorban a tevékenység csúcsminőségét kell megalapoznia és nem az adminisztrációét! Az adminisztráció nem produktum!

Az információ előállításához amúgy is hozzá edződnek a szervezetek. Valójában az államigazgatás sem volt tisztába azzal, hogy mit követel az EU nyertes pályázóktól. Hosszú időbe telt, mire hellyel-közel látni lehetett, hogy mit is szeretne az IH és a MÁK. A mai napig nem világos, hogy csak azért szívatták a civileket, hogy leplezzék a 10 hónapos fizetési késedelmeket, vagy valóban folyt valamiféle átláthatósági racionalizálás.

Érdekes összjáték ez a pénzosztó apparátus és magát a tevékenységet helyben végző apparátusok között. A pénzosztó szervezetek is felkészületlenek ahhoz, hogy a tevékenység kontrollját biztosítsák, semmi nem történik, ha egy szolgáltatás nem működik...

Ichak Adizes alkotott egy fejlődés elméletet, amely az irányíthatóság és a rugalmasság koordinátákban megkülönbözteti a kezdeti fejlődési szakaszokban lévő szervezeti kultúrákat, ahol magas a rugalmasság és alacsony az irányíthatóság, és az elöregedett szervezeteket, ahol kicsi a rugalmasság és kicsi az irányíthatóság is.

Két alacsony fokon irányítható szervezeti korszak rossz interferenciája igen jellemző az NFT I. időszakára. A fatökűségig az arisztokrácia tüneteit mutató ESZA KHT és az irányíthatatlanságig intézményesületlen kezdő humánszolgáltatók macska egér harca.

A két szakasz között van néhány olyan szervezeti kultúra, amelyet nyugodtan elfelejthetünk. A hazai nonprofit humánszolgáltatókra vagy a krónikus alul intézményesültség jellemző, azaz csecsemő vagy álmodozó korban éri őket az EU megbízás, amikor az irányíthatóság még eléggé értelmezhetetlen kérdés, vagy 6-8 évvel eltöltött a szervezet, a csecsemőkor és a gyerünk-gyerünk korszakokban, ahol a szervezet kísérletezés jelleggel próbál profilokat kitenni a piacra. Ilyenkor két veszély leselkedik a szervezetekre. Az egyik, ha a piac visszaigazolja a szolgáltatás létjogosultságát és a másik, ha nem!

 Számos olyan szervezettel dolgoztam, ahol a létező profilok kellő árbevételt termeltek ahhoz, hogy az EU piacra elég tőkeerősnek tűnjön a szervezet, ugyanakkor a szervezet már rutinból teremtette az újabb és újabb profilokat. Ilyenkor könnyedén teremtődnek alacsony fejlesztési nekirugaszkodással teremtődött szolgáltatások. Papíron leírják az ötletet, de a felkészülés csak a végrehajtással kezdődik, és olyankor már késő!

Különösen érdekes ez a kérdés atekintetben, hogy a pályázatok nyertes számait összeadva 500 új belépőt várt az EU fejlesztések korszaka, de nem volt csak 20. Így egy-egy szervezetre koncentrálódik a történet. A profilváltást, a gyerünk-gyerünk szervezetekre jellemző kalandozást erősíti az EU korszak. Ráadásul úgy, hogy egy-egy ilyen karizma lehetőleg 8 ügynek a közvetlen vezetője egyszerre, az az elképzelése, hogy az egyre égetőbb likvidhiányt újabb projektekkel oldja meg. miközben minél több a projekt, annál durvább a likvidhiány. 30 milliós likvidhiányt könnyebb kibekkelni mint egy 120 milliósat!

A szervezetek persze nem időben öregszenek, hanem magatartásváltás útján. A fejlődésüket meg nagyban gátolja, hogy nincsen kalkulálható piaci környezetük. A civilek a költségvetési korlátok és a kiszámíthatatlan környezet miatt soha sem tudnak intézményesült szervezeti érettségeket produkálni, míg az állami szervek meg születésükkor képesek a "halál" fázist produkálni az értelmetlen és átláthatatlan bürokráciájukkal. Az EQUAL egyik konferenciáján a TÁRKI beszámolt egy kutatásáról 2005-ben. Annyit mondott az ESZA Kht-ról, hogy próbálta megnézni egy 5 milliárdos program dokumentumait, csak nincsen meg! Most, amikor EU ellenőrök fognak ugyanolyanokat kérdezni, ők majd szépen fizettetik vissza ezeket az 5-10-30 milliárdokat a költségvetésből!

Ha azt kérdezem egy civil szervezettől, hogy mennyi lesz a jövő évi árbevétele, akkor jót röhög ezen a kérdésen.

Azt elég könnyű megállapítani, hogy méretükben mekkorák a hazai civil humán szolgáltatók. Megkockáztatom, hogy szinte mindegyik annyira kicsi és alul finanszírozott, hogy maximum a menedzsmentet és szervezet fenntartó apparátust tudják fenntartani a kalkulálható költségvetésükből. A projektpénzekből lehet végrehajtó vagy uram bocsá fejlesztő csapatot eltartani. Mindezt úgy sikerült produkálnunk, hogy bejött a területre 600 milliárd Ft fejelsztési forrás!

A projektpénzekhez való hozzáférés eléggé hektikus. Hol van, hol nincs. A fejlesztő stáb ezért rendre szélnek eresztetik. Erre szoktam utalni, amikor azt írom, nálunk a tudástársadalomra való felkészítés a kiképző tisztek kivégzésével kezdődött!

Számos esetben éltem meg, hogy megnyert pályázatnál, meglévő pénzre sem lehetett kalkulálhatóan szerződni a civil fejlesztő szervezetekkel. 3 komoly élményem volt, ahol kiderült, hogy a fejlesztés piaca egy véges valami. Hiába van kitalálva egy program, nincs kit fejleszteni! Annyira kicsi az intéményesült civil humánszolgáltatók szűk fölső rétege, hogy az erősek megerősítésére célzó programok durván a falnak mennek, mert nem találják azt a célcsoport szegmenst, amit elképzeltek maguknak (OFA - menet közben ketté tört a program mert nem volt elég pályázó, ISZCSM - az intézményesült célcsoport szegmens 1%-át bírta elérni a kitűzöttekhez képest.)

Amikor a fejlesztő szervezeteknek töredék forrás áll rendelkezésére, mint amennyi a terület fejlesztésére kellene, olyankor a tegnapi cikkben megjelenő piramis ellaposodik. Annak a tréningekkel foglalkozó egyesületnek aminek én voltam az elnöke 10 évig, szinte soha sem volt főállású munkatársa, én mint elnök én láttam el a kínálkozó szervezet fenntartó szerepek 40-60%-át. A "magad uram, ha szolgád nincs" azt jelenti, hogy a takarítónőtől kezdve a belső lap szerkesztésén keresztül, a főbb projektek vezetése, a tevékenység bármilyen részlete, az egész építgetése ....

Az is egy érdekes kérdés, amikor egy-egy szervezet mégiscsak forrásokhoz jut. Abból a szempontból is figyelni kellene a dolgokat, hogy keletkeznek-e plusz fejlesztési kapacitások.

A munkaügyi fejlesztések területén az is általánosan bevett gyakorlat, hogy az OFA körül lényegében egy szervezet nyeri meg szinte az összes hálózatépítési - fejlesztési munkát, legfeljebb más a jogi személy, a szerződő partner. Még a rendszert fölülvizsgáló - áttekintő kutatásra is saját maguk kapnak megbízást. Gondolom nem is találnak semmi kivetnivalót a programjaikban.

Az ilyen kiszorítósdi is segít abban, hogy ne növekedjen a segítőképes fejlesztési kapacitás a rendszerben. A mikroökonómia tankönyv épp a monopol helyzet elemzésével hozza fel a negatív externáliák jelenséget!

A tudástársadalom a gyakorlatban éppen arról szól, hogy az emberi erőforrás képes a legjobb teljesítmény elérésére. Azért mert képes és akar gondolkodni! Egy tudás alapú szervezet megfogja a negatív externáliák nagy részét!

Nálunk tonna számra állítjuk elő a selejtes fejlesztési helyzeteket.

Erre szokták írni a szociál politikusok, hogy a hazai rendszer végtelenül keveset ad és rengeteget pazarol! A munkaerőpiaci humán fejlesztések területén tényleg rengeteg pénzbe kerül a felkészületlenség és óriási károkat okozunk a jövő generációnak (mi lesz itt 3 év múlva!) azzal, hogy másfél millió ember tart el hét és felet (inaktívak és állami alkalmazottak), és ennek ellenére rendre elbukunk a hatékony munkaerőpiaci fejlesztések területén!

Rengeteg az időnk és temérdek pénzünk van! vagy mégse?