A péntek reggeli hírekben lettem arra figyelmes, hogy a Zuschlag állszervezetek listájával kapcsolatban Béki Gabriella SZDSZ-es képviselőnő már 2002-ben interpellált a parlamentben.

Ő volt az egyetlen magyar politikus, aki politikai tiltakozását fejezte ki a civil társadalom legszebb virágainak szisztematikus felszámolása láttán. Amikor a FIDESZ kormány hatalomra kerülése után megváltoztatta az elosztási logikát, és a politika független szervezetek jelentős része többé nem jutott az életben maradáshoz szükséges támogatáshoz, egyszerűen elbőgte magát. (1998)

Négy vagy talán három évvel később ez a parlamenti interpelláció csak halovány utózöngéje ennek a folyamatnak.

Sajnos a képviselőnő egymaga siratta a civil társadalmat. Nem talált más liberálisokat vagy egyéb képviselőket, akik szintén úgy gondolták volna, hogy a civilek nélkül nincs demokrácia, elvész az élő helyi szolidaritás, sokkal drágább lesz a szegénység vagy a betegségek elleni küzdelem.

Azért osztottam ki neki a 4. Jedi díjat, mert megint egy magánszemély áll szemben egy hadsereggel. Egyetlen ember a nagy tehetetlen szervezeti tömeggel szemben, akik maguk is kicsi és tehetetlen szereplőinek érzik magukat az őket körülvevő szervezetek hálójában. Tehetetlenül és reménytelenül egy valaki felemeli a szavát. Korábbanírtam már arról, hogy a rendszerváltás utáni hazai demokráciában az ilyen akciók szoktak sikeres hatással bírni, a civil mozgalmak helyett egyszemélyes akciók védenek, amikor védenek.

Mostanában, amikor felmerült a női képviselői kvóta ötlete, sokat gondoltam arra a nagyon is emberi reakcióra, hogy egyszerűen sírva fakad egy képviselő egy adott helyzetben. Ha több érző nő gondolt volna bele, hogy a szívbetegek egyesületének mennie kell a levesbe, mert nem volt hajlandó eldönteni, hogy ő a baloldali szívbetegeket vagy a jobboldali szívbetegeket tömöríti, vagy a cukorbetegek, eztán nem támogathatják a ételrecepteket cserélő önsegítő csoportjaikat, mert innentől kezdve annyi pénzt sem kapnak, hogy a könyvelőjüket meg a telefonszámlát ki tudják fizetni, akkor talán akkor és ott ráborították volna az asztalt a Zuschlag – Halász féle civil ellenes politikai paktum fővezéreire. Helyette a TESCO egyesület, meg szokás szerint az 56-os szervezetekből két tucat, és persze párt ifjúsági maffia szervezetek. Hiába, amíg a pártok egyesével 6 milliárdot költenek óriásplakátra és 10 milliárdot TV reklámokra, miközben a hivatalos kampány költségvetésük ennek csak a töredéke, addig el kell lopniuk minden ellopható forrást. Az, hogy közben gyarmatosították a civil közösségiség életterét, az a kockázatok és mellékhatások világa.

Ha valakinek kétségei vannak a Kádári diktatúrát megszégyenítő ifjúsági munka mai hétköznapi reneszánszáról, olvasson csak bele OVI rákosista retorikát idéző beszédébe "A Fidelitas Magyarország legnagyobb és legjobban szervezett ifjúsági mozgalma."

Arra gondoltam, hogy fölteszem a kérdést Béki Gabriellának és a Jövő Generációk új onbudsmanjának Szabó Máténak, hogy hajlandóak-e az elhalt új típusú társadalmi mozgalmak képviselővel találkozni, hajlandó-e „magánszemélyként” kezdeményezni ezek rehabilitációját.

Hajlandók-e együttműködni velünk abban, hogy legalább megfigyeljük, és nyomon kövessük, az utókor vagy napjaink nyilvánossága számára dokumentáljuk, hogy a tisztasági csomag Jedi kezdeményezés jelentheti-e azt, hogy a politikai szervezetek nem fojtják meg a civileket? Hajlandók-e valóban kivonulni a pártok és az ifjúsági szervezeteik a civil önszerveződések világából? Hajlandók-e valóban kivonulni a pártok, és az ifjúsági szervezeteik a civil önszerveződések világából? Hajlandók-e teret engedni újra a rendszerváltás körül született demokráciafejlesztő – közösségfejlesztő mozgalmaknak?